Visszavonul a brazil válogatott és a Liverpool korábbi kiválósága

2023.03.18. 09:58
A 24-szeres brazil válogatott labdarúgó Lucas Leiva bejelentette visszavonulását. A 36 éves játékos korábban magára ölthette a Gremio, a Liverpool és a Lazio mezét is.

A 36 éves védekező középpályás a Porto Alegrében rendezett sajtótájékoztatóján elismerte, hogy a legutóbbi orvosi vizsgálatok után azt javasolták neki, ne végezzen nagy intenzitású fizikai tevékenységet.

Leiva tavaly december óta nem játszhatott, mert a rutinvizsgálatok során szívbetegséget diagnosztizáltak nála. A futballista a Gremio utánpótlásában nevelkedett, ott kezdte profi pályafutását is, a Libertadores Kupában ezüstérmes volt, majd 2007-ben Liverpoolba igazolt.

Az angol csapattal megnyerte a Ligakupát, az Európa-ligában döntőt játszhatott, egyszer pedig megválasztották az idény legjobbjának a klubnál. Utóbbi elismerést következő klubjánál, a Laziónál kétszer is megkapta, illetve megnyerte az Olasz Kupát.

Lucas Leiva végül tavaly visszatért a Gremióhoz. Hazája felnőttválogatottjában 24-szer szerepelt, a 2008-as pekingi olimpián bronzérmes volt, 2006-ban pedig őt választották az év legjobb brazil labdarúgójává – számolt be az MTI.