Magyar bronzérem az Európa-bajnokságon

2023.04.19. 09:12
A magyar színekben versenyző Bajcajev Vlagyiszlav magából minden energiát kiadva bronzérmet nyert a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában a zágrábi birkózó-Európa-bajnokság keddi versenynapján – írja az MTI.

A tavalyi Eb-n második Bajcajev hétfőn a lengyel Zbigniew Baranowksi könnyed legyőzése után az elődöntőben simán kikapott a címvédő azeri Magomedkhan Magomedovtől. Bajcajev az elődöntőben nagyon visszafogottan szerepelt, a keddi helyosztóra viszont látszólag sikerült kipihennie magát, és keményen beleállt a kifejezetten kellemetlen stílusú, amerikai származású, olasz Benjamin Konrad Honis elleni meccsbe.

A csata paprikás hangulatban, kemény pofozkodással kezdődött, így a mérkőzésvezetőnek azonnal erélyesen kellett fellépnie a felekkel szemben. A folytatásra némileg megnyugodtak a kedélyek, majd még egy perc sem telt el, amikor Bajcajev kivette ellenfele lábát, és levitte őt (2:0). Az olaszt mindez olyannyira felbosszantotta, hogy újra pofozkodni kezdett, a második nyaklevesre pedig már Bajcajev is hasonlóval válaszolt, így egy pillanatra úgy tűnt, verekedés lesz birkózás helyett a szőnyegen. A zsűri és a mérkőzésvezető megfékezte az indulatokat, a folytatásban pedig újra Bajcajev csinált akciót, miután sikerült megkontráznia riválisa támadását.

A szünetben megnyugtatónak tűnt a magyar előny, a pihenőt követően azonban szinte azonnal jól támadott lábra Honis (2:4). Bajcajev viszont egyből válaszolt, ismét lábra ment, majd lent (6:2) orsóba fogta ellenfelét, és kétszer megpörgette (10:2). Ekkor a technikaitus-győzelem lehetősége is felsejlett, Bajcajev azonban egyre fáradtabban mozgott, Honis pedig a folytatásban 10:6-ra jött fel, közelebb azonban már nem tudott kerülni, a csepeli színekben versenyző szabadfogású pedig így a tavalyi Eb-ezüst után második érmét nyerte magyar színekben.

Az ünneplés közvetlenül a meccs után ugyanakkor elmaradt, mert Bajcajevből rengeteget kivett a mérkőzés, olyannyira, hogy miután lejött a szőnyegről, lerogyott egy paraván mögötti állványra, és több mint negyedórán keresztül nem tudott felállni, így nemcsak nyilatkozni nem tudott, hanem sokáig a díjátadásra sem volt képes elmenni, ami ezért hosszú perceket csúszott.

„Mindent kiadtam magamból. A vérnyomásom megemelkedett, emiatt voltam rosszul, de most már jól vagyok – mondta az eredményhirdetést követően Bajcajev. – Örülök a bronzéremnek, mert nagyon meg kellett küzdeni érte.”

A 2018-ban orosz színekben Eb-győztes, tavaly már magyarként vb-ötödik Bajcajev a magyar küldöttség első érmét szerezte meg a horvát fővárosban, ahol szerdán este Ligeti Dániel a szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szintén a bronzéremért lép majd szőnyegre.

A harmadik versenynapon Püspöki Patrik (86 kg) a vigaszágon szerepel, míg a nőknél Szekér Szimonetta (50 kg), Bognár Erika (55 kg), Szabó Nikolett (59 kg) és Szabados Noémi (68 kg) kezdi meg szereplését.