Nem gyakorolt, meccset sem nyert korábban, mégis világbajnok lett

GettyImages-1252511180
2023.05.11. 14:19
Múlt hét óta új időszámítás kezdődött snookerben: Luca Brecel személyében immár belga világbajnoka van a sportágnak. A 28 éves fiatalember hatalmas meglepetésre nem akármilyen teljesítményt nyújtott a Crucible Színházban: közel sem tartozott az esélyesek közé, menetelése alatt pedig három többszörös világbajnokot is legyőzött, köztük a snooker legendáját, Ronnie O'Sullivant. Brecel elmondta, igazából nem is gyakorolt a világbajnokság előtt – ahol egyébként még meccset sem nyert –, legmerészebb álmaiban sem merült fel benne, hogy történelmet írjon és megnyerje a vb-t. Mégis így történt, a belga snookeres útja a világ tetejéig pedig érdekesebb, mint azt elsőre gondolnánk.

A snooker az egyik tipikusan angolszász sportág, hagyománya a világon elsősorban a szigetországban van, így ennek megfelelően a legjobb játékosok általában brit nemzetiségűek. Ezt a tényt alátámasztja az is, hogy az 1927 óta, évente megrendezendő világbajnokságot eddig összesen három olyan játékos hódította el, aki nem Nagy-Britannia szülöttje. Ennek ismeretében még különösebb, hogy idén a történelemben először a kontinentális Európa első világbajnokát koronázták meg.

A sheffieldi Crucible színházban rendezett világbajnokság sosem telik el nem várt események és izgalmak nélkül, ez idén sem volt másképp. Sőt, talán a megszokottnál is több váratlan fordulatnak lehettek szemtanúi a nézők. És itt nem csak Brecel nem várt világbajnoki címére gondolunk, hanem leginkább arra az akcióra, amelyet a Just Stop Oil nevű olajhasználat-ellenes szervezet tagjai kiviteleztek. Történt ugyanis, hogy két tüntető szaladt be a nézőtérről, egyikük felült az egyes asztalra, és narancssárga port hintett rá, míg a kettes asztalra egy nő próbálta meg odakötözni magát, kevesebb sikerrel. 

Nos, visszakanyarodva Brecel útjához a világ tetejére: a belga snookeres menetelése mesébe illő, a végső győzelemig korábbi világbajnokokat győzött le, akik ellen előzetesen kevesen gondolták volna, hogy bármi esélye lehet.

Sőt, a Ronnie O'Sullivan elleni negyedöntőben az angol klasszis már 10–6-ra is vezetett a 13 nyert frame-ig tartó mérkőzésen, de ennek ellenére Brecel jött ki győztesen a partiból, egyhuzamban nyert hét frame-et, és jutott tovább a legjobb négy közé. És itt még mindig nem volt vége menetelésének, mivel a Si Jiahui elleni elődöntőben már 14–5-re is elhúzott a kínai játékos.

de Brecel fogta magát, rekordot jelentő 11 frame-et nyert egymás után, ami a Crucible történetének legnagyobb fordítása volt egyben, majd bejutott a fináléba.

Ahol természetesen megint nem ő volt a favorit. Ám ennek a ténynek ugyanúgy, mint korábbi mérkőzésein, az ég világon semmi jelentősége nem volt. A döntőben a korábbi négyszeres világbajnok, Mark Selby sem tudott mit kezdeni a belga játékossal, Brecel 18–15-re győzedelmeskedett, és írt történelmet a Crucible Színházban. Ezzel Luca Brecel lett a sportág első kontinentális Európából származó, és nem angol anyanyelvű világbajnoka. 

Pedig egyáltalán nem indult ilyen zökkenőmentesen karrierje. Sőt, sokáig csupán ígéretes tehetségként tartották számon, ami aztán különösebb eredményekben nem mutatkozott meg. Mindössze 14 évesen már U19-es Európa-bajnokságot nyert, amellyel – talán mondani sem kell – a sportág legfiatalabb Európa-bajnoka lett. Nem sokkal később aztán a világranglista akkori tizedik helyezettjét, Joe Perryt is sikerült már legyőznie, majd 2011-ben szabad kártyát kapott a következő szezon Main Tour-versenyeire.

Ebben az évben Brecel a világbajnokságon aratta első nemzetközi viszonylatban is hírértékű tettét, miután mind a négy selejtezős kört sikerrel vette, így 17 évesen és egy hónaposan a történelem legfiatalabb főtáblás játékosa lett világbajnokságon.

Ám mindezek ellenére sem robbant be a snooker élmezőnyébe. Voltak szép eredményei, mint például elődöntők, vagy esetleges finálék néhány tornán, de azért annál sűrűbb a snooker mezőnye, hogy ilyen teljesítménnyel kiemelkedjen a többiek közül. Miután elnyerte az év újonca díjat, hosszú évekig kellett várni az első tornagyőzelmére, amely végül 2016-ban jött össze számára, a German Mastersen. Öt profi év után ünnepelhetett végre tornagyőzelmet.

Azonban ez sem volt elég számára, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson a következő években. Játéka nagyon ingadozó volt, és tehetsége ellenére

sosem tudott mérkőzést nyerni a világbajnokság főtábláján – egészen a 2023-as versenyig.

Úgy érkezett meg a világranglista tizedik helyezettjeként Sheffieldbe, hogy korábban egyetlen mérkőzést sem nyert. Leginkább az volt a kérdés vele kapcsolatban, hogy megtöri-e az átkot, és sikerrel vesz-e egy mérkőzést a főtáblán. A választ már mindannyian tudjuk.

Nem gyakorolt a vb előtt, inkább pihent

Pedig közel sem volt olyan egyértelmű, hogy az idei évben jön el Brecel nagy pillanata. Főként úgy, hogy a világbajnokság előtt kijelentette: ő igazából nem is gyakorolt a verseny előtti napokban, inkább pihent, mivel mentálisan frissen és élvárások nélkül akart érkezni Sheffieldbe.

Ezek után joggal mondhatják neki, hogy tartsa meg jó szokását, mivel Brecel rögtön a második körben a sportág egyik legendáját, Mark Williamszet múlta felül, utána meg már az ismert körülmények között hódította el a világbajnoki címet.

Brecel zseniális volt, elképesztően jól játszott. Soha korábban nem láttam ennyire tehetséges játékost, senki más nem tud így snookerezni, mint ő. Őrültesen magabiztos volt. Úgy gondolom, szerintem nincs is tisztában azzal, hogy mennyire tehetséges, ezt nem lehet jól megítélni belülről, csak mások láthatják pontosan. Fantasztikusan jó az attitűdje a snooker felé, csak játszik, szereti a snookert, és élvezi az életét

– fogalmazott a sportág valaha volt legjobb játékosa, Ronnie O'Sullivan a belga snookeresről, miután drámai körülmények között vereséget szenvedett tőle.

Nos, nem lehet vitatkozni a 47 éves legenda szavaival, Brecel valami egészen elképesztőt nyújtott Sheffieldben, és produkciójával sokkolta az egész snookertársadalmat, így örökre beírta magát a sportág históriás könyvének lapjaira. Meg kell jegyezni, hogy Brecel még borzasztóan fiatal, főleg ha a snookerről beszélünk, így teljességgel lehetetlen megjósolni, mit tartogat számára a jövő.

Egy dolog biztos, világbajnoki címével a sporttörténelem valaha látott egyik legnagyobb meglepetését szerezte, talán legalább akkorát, mint labdarúgásban a Leicester City 2016-ban elhódított angol bajnoki címe.

arra sem számított senki, ahogyan erre sem.

Belgium legújabb büszkesége sikerével felugrott a világranglista második helyére, és a sportág rajongói pedig kíváncsian várhatják, hogyan folytatódik egyelőre mesébe illő története.

(Borítókép: Getty Images)