A magyar cheerleaderek az amerikai őshazában is megállták a helyüket

2023.05.22. 09:57
Magyarország képviseletében az ELTE-BEAC cheerleadereiből álló csapat a hetedik helyen végzett a cheerleading-világbajnokságon, a sportági őshazának számító Egyesült Államokban. A cheerleading sportág legrangosabb megmérettetését 2009-ben rendezték meg először, és azóta is az Orlandóban található ESPN Wide World of Sport Complex szolgál otthonául a viadalnak.

A magyar csapat tájékoztatójában kiemelte: az ünnepélyes megnyitón Jeff Webb, a sportági világszövetség elnöke beszédében kiemelte, hogy „talán nincs még egy ilyen erős közösségépítő sportág a világon, mint a cheerleading, ahol a sportolók, annak ellenére, hogy ellenfelek, ugyanúgy biztatják egymást, mintha a saját csapataikról lenne szó”.

A Team Hungary Coed Elite csapat sportolóinak egy igen erős mezőnyben kellett bemutatniuk a produkciójukat. Az elődöntőben 14 csapat szállt versenybe, ahonnan Magyarország 8. helyen kvalifikálta magát a döntőbe. A magyarok ott hibátlan gyakorlatot mutattak be, amelynek köszönhetően egy helyet tudtak javítani korábbi pozíciójukon.

A csapat ezzel maga mögé utasította a belga, a holland, az ír, a dél-afrikai, a lett, a guatemalai és a dél-koreai riválist. A kategóriában a japánok bizonyultak a legjobbnak.

A magyarok edzője, Kovácsik Rita elmondta: a döntős kvalifikációval, valamint az ott bemutatott hibátlan gyakorlattal sikerült elérniük azt, amiért mentek.

Nagyon erős csapatokkal szemben kellett versenyeznünk, ezért büszkék vagyunk az eredményre. Rengeteget jelentett a sportolóknak az a rengeteg szeretet és támogatás, amit itthonról kaptak, ezt ezúton is köszönjük!”

A Szoó Regina és Fehér Barbara alkotta kettős freestyle pom double kategóriában szállt versenybe. A lányoknak nem sikerült a bravúr, hogy döntőbe jussanak, és 23. helyen zárták a versenyt. Szabó Hanna Mária, a páros edzője elmondta, hogy a korábbi években még soha nem volt ennyi induló a kategóriában, de ennek ellenére a csapat tagjai maximalizmusukból fakadóan nem voltak elégedettek az eredménnyel.

A következtetéseket levontuk, nagyon sokat tanultunk a versenyből, és gőzerővel folytatjuk a közös munkát, hiszen Reginek és Barbinak július elején az Európa-bajnokságon kell bizonyítaniuk.”

A magyar delegáció tagjai:
Team Hungary – Freestyle Pom Double:
Fehér Barbara, Szoó Regina. Edző: Szabó Hanna Mária
Team Hungary – Coed Elite Team:
Békefi Ákos, Bercsényi Melinda, Bóta Réka, Burián András, Cseszkó Lili, Busai András, Pék Szilvia, Gerlei Anna, Gutierrez-Sarabia Melissa, Haraszti Petra, Hauk Korina, Hock Gergő, Kenesei Anna, Kiszel Viktória, Láncos LauraLászló Tamás, Lőrinczy-Nagy Emerencia, Maurer Kata, Mátrai Csenge, Molnár Tamara, Nagy-Kismarci Bence, Pere Dominika, Selmeczi Franciska, Springer Csenge, Szabó Rebeka. Edzők: Kovácsik Rita, Nagy-Kismarci Bence, Szabó Hanna Mária, Tabajdi Dénes