A főtáblán kezd a Vasas a női Bajnokok Ligájában

2023.05.25. 16:06
A magyar bajnok Vasas Óbuda alanyi jogon főtáblára került a női röplabda Bajnokok Ligájában.

A fővárosi klub közlése szerint az európai szövetség (CEV) csütörtökön hozta nyilvánosságra a 2023/24-es idény nemzetközi kupaküzdelmeinek lebonyolítását. Mint írják, a magyar bajnok eredendően a selejtező első kiemeltjeként kezdte volna meg szereplését az elitsorozatban, de az orosz és fehérorosz csapatok továbbra is érvényben lévő kizárása miatt a Vasas megkapta a lehetőséget a CEV-től arra, hogy egyből a húszcsapatos főtáblára kerüljön.

Nagy örömmel fogadtuk az európai szövetség mai tájékoztatását, szép elismerése ez az elmúlt két év munkájának és eredményeinek. Többször is említettük, hogy a következő idény egyik fő célja az lesz, hogy a BL csoportkörében is megszerezzük első győzelmünket, a mai hírek után ehhez egy apró lépéssel közelebb kerültünk

– nyilatkozta Sarlós Márton, az együttes ügyvezetője.

A Vasas 2019 óta negyedszer indul a BL-ben, kétszer a selejtezőből főtáblára jutott, egyszer pedig alulmaradt a kvalifikációban az orosz Dinamo Moszkvával szemben. A fővárosiakon kívül a Nyíregyháza – ugyancsak alanyi jogon  szerepelt még a csoportkörben a 2020/21-es szezonban. Mérkőzést egyik együttes sem tudott nyerni  a nyírségieknek játszmát sem sikerült , a budapestiek azonban mindkét részvételük alkalmával pontot szereztek és minden riválisuk ellen részsikert is arattak.

Az, hogy mely csapatok vállalják a BL-szereplést a főtáblán, illetve a selejtezőben, június közepén derül ki. A kvalifikáció, valamint a többi nemzetközi sorozat – CEV Kupa és Challenge Kupa – sorsolását július 19-én délben rendezik Luxembourgban, a csoportkör beosztására várhatóan a szeptemberi CEV Gálán derül majd fény.

A magyar alakulatok közül a férfiaknál a bajnok Fino Kaposvárnak a BL-ben, további egy csapatnak a Challenge Kupában van indulási joga, míg a nőknél a Vasas mellett két-két együttes állhat rajthoz a CEV- és a Challenge Kupában is.