Franciaország három tervezett terrortámadást hiúsított meg az olimpia alatt

párizs
2024.09.12. 14:38
A francia hatóságok Párizsban és más városokban az olimpiai és paralimpiai játékok ellen irányuló három tervezett támadást akadályoztak meg – jelentette ki Olivier Christen, Franciaország terrorizmusellenes államügyésze.

Az egyik cselekmény – írta az ügyész összegzését ismertetve az insidethegames.biz portál – a fővárosban „izraeli intézményeket vagy Izrael képviselőit” célozta meg a július 26. és augusztus 11. közötti olimpiai játékok idején. Christen szerint az akció nem közvetlenül az izraeli olimpiai csapat ellen irányult, de részleteket nem közölt. Öt személyt, köztük egy kiskorút tartóztattak le a leleplezett összeesküvésekkel összefügésben – írja az MTI.

A gyanúsítottak továbbra is előzetes letartóztatásban vannak, miközben a nyomozás folytatódik – mondta el az ügyész, aki hozzáfűzte, hogy a szélsőséges elemek az izraeli-Hamász konfliktusból és Oroszország ukrajnai háborújából eredő feszültségek közepette aktivizálódtak.

Az olimpiát és paralimpiát megelőző hónapokban Franciaország a legmagasabb szintű biztonsági készültségben volt.

A portál felidézte: Gérald Darmanin belügyminiszter folyamatosan arra figyelmeztetett, hogy a játékokat iszlám szélsőséges csoportok, erőszakos környezetvédelmi aktivisták, szélsőjobboldali csoportok akciói, valamint főképpen Oroszország kibertámadásai fenyegetik. Májusban a francia belbiztonsági erők letartóztattak egy 18 éves csecsen férfit, aki a gyanú szerint a saint-étienne-i olimpiai futballesemények ellen tervezett erőszakos akciót, az Iszlám Állam szélsőséges ideológiájának támogatására.

Az ügyész megjegyezte, hogy a meghiúsított összeesküvések hátterében szélsőséges ideológiák állnak, amelyek továbbra is befolyásolják a francia fiatalokat. Hozzátette, az Iszlám Állam változatlanul aktív a propaganda terjesztésében. A lehetséges fenyegetések ellensúlyozása érdekében a hatóságok fokozott megelőző erőfeszítéseket tettek, beleértve a házkutatásokat és a letartóztatásokat. Ebben az évben eddig 936 házkutatást tartottak a rendőrök, ami meredek növekedést jelent az előző évi 153-hoz képest – közölte az ügyész.

Franciaország megerősítette légtérvédelmét a nyári olimpia és paralimpia idején, vadászgépeket, támadó helikoptereket, katonai és rendőrségi drónokat telepítve a futball- és vitorláseseményeknek otthont adó városok, így Párizs és Marseille légterébe.

(Borítókép: Pablo Dondero/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport