Gledura Benjamin bravúros győzelmével nyert a férficsapat a budapesti sakkolimpián
További Sport cikkek
- Bírózás és románozás miatt súlyos eltiltást kapott a magyar válogatott játékos
- Már biztosan rekordot dönt Budapest, pedig még el sem kezdődött az esemény
- Vége a doppingbotránynak: olimpiai érem és versenyjog nélkül maradt a tinédzser
- Tízéves a Teqball, a java pedig még csak most jön
- Gyurta Dánielt választották a Magyar Olimpiai Akadémia elnökének
Az első két kör könnyed sikerei után mindkét kvartettre az eddigieknél jóval nehezebb feladat várt, például a férfiaknál mind a négy asztalnál kizárólag nagymesterek ültek, írta a Magyar Távirati Iroda. Ennek ellenére, ha nehezen is, de a magyar csapat nagy küzdelemben érvényesítve a papírformát 2,5–1,5-re felülmúlta Ausztria legjobbjait. A nőknél ugyanakkor az esélytelenebb Üzbegisztán 2,5–1,5-re legyőzte a hazai négyest.
A férfiaknál Gledura Benjamin a negyedik táblán világossal aratott sikere hozta meg a győzelmet. A magyarok legfiatalabb játékosa könyörtelenül kihasználta osztrák ellenfele 19. lépésben elkövetett hibáját, majd tisztáldozattal gyönyörű matthálót alakított ki. Másik három társa közül a szintén világossal játszó Lékó Péter nem tudott fölényt kialakítani, így hamar remiben állapodott meg vetélytársával.
A maradék két asztalon viszont hatalmas harc bontakozott ki. A Lékóhoz hasonlóan nagy visszatérő Rapport Richárd a középjátékban – az elemző programok szerint – többször is rosszul lépett, de ellenfele nem találta meg a győztes húzásokat, így az F oszlopon a hetedik sorig előretolt sötét gyaloggal Rapport kiegyenlítette az állást, majd a hosszú, kétbástyás végjátékban maradt a pontosztozkodás. Az orosz születésű Szjugirov Szanan is igencsak bonyolult partit játszott, a végjátékra ellenfelének két bástyája, neki egy-egy bástya és futó mellett két gyalogja maradt.
Az egyenlő állást végül egyik fél sem tudta maga felé billenteni, így a 25 éves Gledura pazar győzelme jelentette a mérleg nyelvét.
Az esélyes csapatok közül a második kiemelt India éppen a magyarok B csapatával csapott össze. Összességében meglepetést nem sikerült okozni, de például Papp Gábor világossal fél pontot szerzett a világranglistán 24. Vidit Gujrathi ellen. A többi favorit közül az Egyesült Államok 3,5–0,5-re múlta felül Bulgáriát, Kína 3–1-re nyert Szlovénia ellen, míg a címvédő Üzbegisztán 3,5–0,5-re győzte le Horvátországot.
A nőknél az alig 17 évesen már éltáblás Gaál Zsóka világossal egyértelműen irányította a partiját, pozicionális fölényben volt, de pontatlanságokkal kiegyenlítődött az állás, majd a 33. lépésben vereséget eredményező lépést választott. A harmadik táblán Terbe Julianna ugyancsak világossal a 25. lépésben szintén nagyot hibázva maradt alul. Sötéttel Papp Petra nem bírt a negyedik táblán üzbég ellenfelével, így a már biztos vereséget az a Hoang Thanh Trang kozmetikázta, aki ugyan nem jött ki jól a megnyitásból, mégis fokozatosan átvette az irányítását, majd nyomásgyakorlásával hibára késztette vetélytársát.
A nőknél a két nagy favorit közül Georgia meglepetésre 2–2-es döntetlent játszott Romániával, India pedig három pontot gyűjtve verte Svájcot, míg a címvédő Ukrajna Izraelt múlt felül.
A magyar női B csapat szintén kikapott 3–1-re az esélyesebb, 11. helyen kiemelt Örményországtól. Az U25-ös együttesek viszont a csütörtöki vereségek eredményeként ezúttal ismét könnyebb ellenfeleket kaptak: a férfiak Szudánt, a nők Botswanát verték 3,5–0,5-re. Jelenleg a férfi A csapat maximális hat ponttal áll, a másik öt válogatott néggyel.
A 45. sakkolimpia szombaton 15 órától a negyedik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap jövő kedden lesz. Érdekes sportági esemény nélkül azonban akkor sem maradnak a sakk szerelmesei, akkor rendezik ugyanis a kétnapos Polgár Judit Világsakkfesztivál első napját.
Sakkolimpia, 2024, Budapest, 3. forduló:
férfiak:
Ausztria–Magyarország 1,5–2,5
- Valentin Dragnev (2556)–Rapport Richárd (2715) döntetlen
- Lékó Péter (2666)–Markus Ragger (2601) döntetlen
- Dominik Horváth (2559)–Szjugirov Szanan (2644) döntetlen
- Gledura Benjamin (2628)–Felix Blohberger (2520) 1–0
India–Magyarország B 3,5–0,5
Magyarország U25–Szudán 3,5–0,5
nők:
Magyarország-Üzbegisztán 1,5–2,5
- Gaál Zsóka (2385)–Afruza Hamdamova (2313) 0–1
- Nilufar Jakubajeva (2248)–Hoang Thanh Trang (2351) 0–1
- Terbe Julianna (2245)–Umida Omonova (2032) 0–1
- Marjona Malikova (2083)–Papp Petra (2259) döntetlen
Magyarország B–Örményország 1–3
Magyarország U25–Botswana 3,5–0,5
Ajánlókép: archív, Lékó Péter (balra) szerdán az első fordulóban (Fotó: MTI/Illyés Tibor)