A világbajnok dzsúdós azt állítja, azért tiltották el, mert keresztet vetett az olimpián

2024.09.16. 08:49
A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) öt hónapra felfüggesztette a szerb Nemanja Majdov versenyengedélyét. A 2017-es budapesti világbajnokságról aranyéremmel hazatérő sportoló azt állítja, hogy azért tiltották el a versenyzéstől, mert keresztet vetett a párizsi olimpián, mielőtt tatamira lépett. Hozzátette, hogy emiatt senkitől sem hajlandó bocsánatot kérni.

Majdov megsértette a szövetség vallási kódexét az olimpián, ezért tiltották el őt öt hónapra a versenyzéstől, írta meg a koha.net a szerb média nyomán. Az érintett azt mondta, hogy azért büntetik, mert keresztet vetett az olimpián. Hangsúlyozta, hogy nem akar bocsánatot kérni a döntés után.

Majdovot az IJF korábban kétszer – 2018-ban és 2022-ben – figyelmeztette a vallási kódex megsértése miatt, írja a horvát Index.

A bosnyák születésű szerb sportoló idén nyáron kisebb botrányt okozott azzal, hogy keményen bírálta a bírókat, miután kiesett a párizsi olimpiáról.

A kiváló dzsúdós állítólag többször is Koszovó- és Albán-ellenes magatartást mutatott. Párizsba pedig azért ment, hogy érmet nyerjen, de ez nem sikerült neki, amit nehezen fogadott el.

Majdov a Facebook-oldalán jelentette be, hogy nemrég felfüggesztő határozatot kapott az IJF-től, mert megsértette a szövetség vallási szabályzatát.

Eltiltottak minden versenytől, mert keresztet vetettem, még az edzőtáborba sem mehetek el a többiekkel. Nem fogok bocsánatot kérni a tettemért, bár azt nem tudtam, hogy ilyen súlyos büntetést kaphatok érte. Isten mindent megadott nekem, számomra ő áll az első helyen, és erre büszke vagyok. Ez semmilyen körülmények között nem fog változni. Sajnálom, hogy egy ilyen szép és igényes sportág, mint a dzsúdó, ilyen helyzetbe került. Gyerekként arról álmodtam, hogy legalább egy aranyérmet sikerül nyernem a felnőttek között, de Isten ennél sokkal többet adott nekem. Most megpihenek, majd Urunk, Jézus Krisztus segítségével visszatérek az új kezdethez és az új győzelmekhez

– írta Majdov a közösségi oldalán.