Milák Kristóf nyert Kós Hubert ellen, élen a magyar vegyesúszók

2024.06.19. 11:54
Jól szerepeltek a magyar úszók a belgrádi Európa-bajnokság szerdai előfutamaiban, minden érintett számból a maximális két versenyző lépett tovább.

Óriási meglepetéssel indult a délelőtti program, női 200 méter gyorson Ugrai Panna 1:59.62-es egyéni csúcsát jelentősen megjavítva 1:58.07 perccel csapott célba, amivel összesítésben második lett. A szám egyik éremesélyese, a kedden 100 gyorson bronzérmes Pádár Nikolett viszont mintha eltaktikázta volna magát: csak 1:58.96-tal zárt – számolt be a helyszínről a Magyar Távirati Iroda különtudósítója.

„Végre kijött ez belőlem, a legvégén már elképesztően elsavasodtam, így a benyúlás nem is sikerült annyira” – mondta Ugrai.

Adódott a lehetőség Ábrahám Minna előtt, aki élt is ezzel, 1:58.83-mal végzett, amivel holtversenyben az ötödik idővel ment tovább, míg Pádár hetedik lett, de harmadik magyarként nem folytathatja.

Ábrahám a futamot követően elmondta, látta, hogy mindenképpen 1:59-en belüli időre lesz szüksége a továbbjutáshoz, és nagyon boldog, hogy sikerült neki, hiszen reggel még sosem úszott ilyen jól. Hozzátette, szeretne Pádárhoz hasonlóan olimpiai szintet úszni (1:57.26), ezért mindenképpen szüksége volt a délutáni középdöntőre.

Férfi 100 méter pillangón az aranyért várhatóan hárman harcolnak, a magyarok közül Milák Kristóf és Kós Hubert csatázik majd a sikerért: az előfutamban a szám olimpiai ezüstérmese 51.23 másodperccel a második helyen zárt, míg az Egyesült Államokban készülő Kós 51.50-nel a harmadik időt érte el. Kettejüket ugyanakkor megelőzte a svájci Noé Ponti, a szám olimpiai bronzérmese, 51.09-cel. A szám harmadik magyarja, Márton Richárd 52.11-gyel kilencedik lett, de ő a középdöntőben már nem folytathatja szereplését.

Nagyon jó úszás volt, bár rögtön a legelején telement vízzel a szemüvegem, és elképesztően meleg van. Pont azért vagyok itt, az Európa-bajnokságon, hogy ezeket a helyzeteket gyakoroljam. Az egyéni csúcsom hét tizedre van, ez így délelőtt nem rossz

– mondta a vegyes zónában a világbajnok Kós Hubert. Milák ezúttal sem állt a sajtó rendelkezésére.

Női 50 méter háton mindkét magyar bejutott a középdöntőbe, Komoróczy Lora 28.47 másodperccel az ötödik, Burián Katalin 29.13-mal a 12. helyen lépett tovább.

Női 400 méter vegyesen a négyből három magyar egy futamban indult: az áprilisi országos bajnokságon nagyszerű idővel (4:34.98) olimpiai szintet úszó 15 éves Jackl Vivien 4:39.30-mal az első, a rekordot jelentő 11. Európa-bajnokságán induló Jakabos Zsuzsanna 4:41.31-gyel a második, a címvédő Mihályvári-Farkas Viktória 4:43.34-gyel a harmadik időt úszta, a másodikban pedig Kapás Boglárka 4:45.32-vel ötödikként fejezte be.

„Nagyjából ez volt a célom, szerettem volna az olimpiai szint környékén úszni, ez sikerült is” – mondta Jackl Vivien, aki azt is elárulta, a fináléban akár segítségére is lehet Jakabosnak egy esetleges olimpiai szint (4:38.53) elérésében. Jackl legnagyobb ellenfele a fináléban a bombaformában versenyző izraeli Anastasia Gorbenko lehet, aki az előfutamban a három magyar után a negyedik legjobb időt (4:43.84) úszta. 

Jakabos döntőbe jutása, és az, hogy élete tizenegyedik Európa-bajnokságán megelőzte a nála 15 évvel fiatalabb Mihályvári-Farkast, elképesztő bravúr. És akár még érem is lehet ebből a döntőben!

A délelőtti program a nők 4×100 méteres gyorsváltóinak két előfutamával zárult, az Ugrai Panna, Jakabos Zsuzsanna, Senánszky Petra, Molnár Dóra összeállítású négyes 3:42.04-es idővel az első helyen került a fináléba.