Hiába a remek kezdés, női kéziseink nem tudták meglepni a címvédőt

AFP  20240725  364X962  v1  HighRes  HandballOlyParis2024HunFra
A magyar válogatott jól kezdett, ám végül 31–28-ra kikapott a rendező és címvédő franciáktól az olimpiai női kézilabdatorna csoportkörének első fordulójában. A mieink a 17. percben vezettek utoljára, és bár az egyenlítéshez később több labdánk is volt, a hajrá alapján megérdemelt hazai siker született. Folytatás vasárnap reggel Brazília ellen.

A hivatalos megnyitó ugyan még mindig odébb van, de már a magyarok számára is elkezdődött a 2024-es olimpia programja. Az első csapat, amelyik a meggypiros mezt pályára vitte Párizsban, a női kézilabda-válogatottunk volt, akikre rögvest kőkemény ellenfél várt, a címvédő, egyúttal rendező, így a helyszínen több mint ötezer szurkolója által űzött-hajtott francia válogatott várt.

A csarnok felé rohanva – az utunk a Charles de Gaulle reptérről egy tízperces kerülőt leszámítva egyenesen a Déli Arénába (South Paris Aréna 6) vezetett – Huber Tamás kollégával még azon morfondíroztunk, vajon a La Marseillaise mennyire lesz velőtrázó, amint megdörren a helyi torkokból. Aztán a nagyobb méretű hangárból – a hétköznapokban a Hungexpót idéző pavilonsorról van szó – viszonylag hamar rá kellett jönnünk, az ideiglenes lelátókkal kialakított kézilabdapálya sok-sok minden lesz, de rettegett atmoszférájú biztosan nem. Az egyébként igencsak túlhűtött csarnokban, a kinti párás, így még füllesztőbb 30 Celsius-fokos idő után azonnal magunkra kellett kapjunk egy melegítőt, nemcsak a hő, de a hangerő is elveszett. 

S szerencsére a meccs első perceiben a franciák rettegett lendülete is…

Álomszerű rajt

A mieinknél a kapuban Böde-Bíró Blanka, mezőnyben Győri-Lukács Viktória, Klujber Katrin, Albek Anna, Vámos Petra, Füzi-Tóvizi Petra és Szöllősi-Schatzl Nadine kezdett. Ráadásul kifejezetten jól: egy sikeres védekezést követően Szöllősi-Schatzl szerezte a találkozó első gólját, majd a gyors francia egyenlítés után 4–1-re is elhúztak a mieink. Kuczora Csenge (2) és Vámos Petra vette be a kaput, miközben Klujber Katrin többször is remek labdát osztott le jobbról. 

Amellett, hogy elöl hatékonyak voltunk, hátul rendkívül feszes, jól szervezett védekezés jellemezte a mieinket az első percekben. Érződött, hogy Golovin Vlagyimir mester nem csak a levegőbe beszélt, amikor arról mesélt, rendkívül alaposan felkészültünk a franciák játékából. 

Jó tíz perc elteltével kezdett éledezni a házigazda, tegyük hozzá, az argentin játékvezetői páros nem volt szívbajos szinte minden kétes ítéletnél a franciáknak kedvezni. No de egy olimpiai torna nyitómérkőzésén talán nem is számíthattunk ennél kevesebbre – azt pedig csak remélhettük, hogy a franciák sem számíthatnak a folytatásban sem nagyobb hátszélre, maximum a lelátóról. 

Fékezett habzású folytatás

Az elején megszerzett fór apránként elapadt, a 18. percben pedig egy labdaszerzést követő indításból egalizáltak is a franciák. Böde-Bíró bosszúsan csapott a kapufára, eggyel korábban meg a másik oldalába rúgott. Kilenc lövésből nyolc gólt kapott – a kilencedik fölé ment. A kapusbravúrok egyelőre hiányoztak ahhoz, hogy a kezdeti meglepetést meglovagolva hosszabb távon is dominálni tudjuk a a fehér mezben kézilabdázó Pauletta Foppáékat. Golovin a 20. percre fordulva időt kért, ekkor már 9–8-ra a házigazda vezetett.

„Allez les bleus” – zengte egyre gyakrabban, és ha nem is megrettentő erővel, de mind felszabadultabban a lelátó. Eközben a mieink apránként a hat percet is meghaladó gólcsendbe burkolóztak. Hiába jött Simon Petra irányítani és kapott valamivel több időt a rutint, és így a remélt nyugalmat képviselő Debreczeni-Klivinyi Kinga a bal oldalon, csak a 23. perce fordulva sikerült gólt szereznünk (9–10), ezzel egy találatnyira zárkózva. 

A játékrész hajrájára kinyílni látszott az olló. Böde-Bíró továbbra sem tudta elkapni a fonalat, a félidő utolsó öt percének is magyar védés nélkül futottunk neki, szemben a 40 százalékot is megközelítő francia kapusteljesítménnyel. A 26. percre fordulva jelképesnek tűnt, ahogyan védekezésben a centerbejátszás milliméterekkel elcsúszott Füzi-Tóvizi keze mellett, hogy aztán Sarah Bouktit simán a bal felsőbe pattintsa az így kialakult ziccert (9–13).Innen még sikerült egyszer összeszedni magunkat, és egy háromgólos sorozattal még az egyenlítésre is esély nyílt – menet közben Janurik Kinga is beszállt Böde-Bíró helyére, igaz, védést ő sem tudott már hozzátenni – viszont végül 13–13 helyett két labdavesztésből 15–12 lett az állás.

Azaz háromgólos francia vezetéssel jöhetett a félidei pihenő. 

Ilyen szempontból is idézte magát a múlt, hiszen három éve, a tokiói játékokon ugyancsak a franciákkal találkoztunk az első csoportmeccsünkön, és ugyancsak 15–12-vel mentek a szünetre. Más kérdés, hogy azt csak remélni mertük ezen a ponton, hogy a második félidő végére a párhuzam már nem áll helyt, akkor ugyanis 30–29-es vereség lett a vége.

Szaporodó pontatlanságok mindkét oldalon

Fordulás után egy-egy gyors góllal mentünk tovább, majd két kihagyott francia ziccer következett – végre egy védéssel Janurik részéről. Mondjuk úgy, hektikusan kezdődött a második félidő. Maradva az elsőknél, 34 percnyi játék után az első hetesünket is megkaptuk a meccsen, más kérdés, hogy a nyártól Győrben kézilabdázó Hatadou Sako védte Klujber lövését. 

A szaporodó pontatlanságok ellenére is három-négy gólon tartottuk a címvédőt, ami reményteljesnek tűnt. Főleg, hogy jöttek Klujber pillanatai is, aki előbb a jobb szélről eresztett el egy lapos átlövést, majd balról pattintott a hálóba (17–19). Így továbbra is életben tartottuk egy nagyobb bravúr reményét. Coraile Lassource kétperces kiállítása éltette tovább ezt a reményt, Janurikot dobta fejbe ziccerben, ezért nem kegyelmezhettek neki a játékvezetők. Füzi-Tóvizi pedig fordulásból fel is hozott minket mínusz egyre (18–19)

Ám ahogyan a francia vezetőgól óta szinte mindig, amint labdánk lehetett volna az egyenlítéshez, a címvédő mindig megújult, és gyorsan ellépett két-három találattal. Az utolsó 15 percnek is e forgatókönyv szerint mentek neki a csapatok: előbb Kuczora Csenge hetesével, majd Győri-Lukács szépségdíjas emelésével jöttünk fel egy találatra (21–22), de a kulcsfontosságú pillanatban mindig akadt egy hazai, akinek nem remegett meg a keze (többnyire Foppa és Tamara Horacek).

Peches végjáték

A végjátékra a szerencsénk is elfogyott, Győri-Lukács hiába verekedte be magát jobbról, a lövésénél a kapufa megmentette a franciákat, majd fordulásból természetesen kaptunk egy gólt, így az 54. percre fordulva ismét hárommal mentek a rendezők (23–26)

Az utolsó percekben már nem volt realitása a magyar pontszerzésnek – tegyük hozzá, ezért messze nem csak az utolsó percek peches megmozdulásait hibáztathatjuk. A franciák összességében a kulcspillanatokban rendre koncentráltabb játékot mutattak. A mieink védekezésben talán csak az első tíz-tizenöt percben tudtak felnőni az olimpiai bajnokhoz, utána már sokkal inkább a francia hibákból éltünk hátul. A leginkább mégis talán a kapusteljesítmény – bár az alacsony védési százalék mindig a védekezés hibája is – miatt szívhattuk a fogunkat, négy védéssel nem lehet igazán nagy bravúrra törni. 

A vége 31–28 lett, ezzel a franciák győzelemmel rajtoltak, és továbbra is tart a tizennégy éves veretlenségi sorozatuk a mieinkkel szemben. 

Böde-Bíró Blankáék vasárnap – reggel 9 órától – Brazília ellen folytatják. Az sem lesz épp egyszerű meccs, látva a dél-amerikaiak Spanyolország elleni teljesítményét (29–18) a csoportban.

OLIMPIA, PÁRIZS 2024
Női kézilabda, B csoport, 1. forduló
Magyarország–Franciaország 28–31 (12–15)

Korábban

  • Hollandia–Angola 34–31
  • Spanyolország–Brazília 29–18

A csoport állása: Brazília 2 pont (29–18), Hollandia 2 (34–31), Franciaország 2 (31–28), Magyarország 0 (28–31), Angola 0 (31–34), Spanyolország 0 (18–29). 

A magyar válogatott további  csoportkörös  programja

  • július 28., 9.00 Magyarország–Brazília
  • július 30., 16.00 Magyarország–Angola
  • augusztus 1., 14.00 Magyarország–Spanyolország
  • augusztus 3., 9.00 Magyarország–Hollandia

(Borítókép: Damien Meyer / AFP)