A párizsi olimpia előtt vandalizmustól és szabotázstól hangos Franciaország

A párizsi olimpia hivatalosan a péntek 19.30-as megnyitóval veszi kezdetét, a rajt előtt viszont vandalizmustól és szabotázstól hangos az ország.
Számos TGV-vonalon, leginkább az atlanti, az északi és a keleti irányban, követtek el bűncselekményt, hogy megbénítsák a tömegközlekedést az országon belül – számos járatot törölni kellett. Egyebek között nem közlekedik jelenleg szerelvény a Stade de France felé, ami az egyik fő ötkarikás helyszín. Jelenleg a rögbitorna mérkőzéseit rendezik meg, a sportág a franciáknál roppant népszerű, és szombaton, majd vasárnap már döntőket is rendeznek, utána pedig az atlétikai versenyszámokat rendezik meg.
A kialakult helyzet megoldására pedig legalább a hétvége rámehet, közölték az illetékesek.
Csütörtök este több TGV-vonalon összehangolt, rosszindulatú támadást hajtottak végre, ami a hétvégéig súlyosan megzavarja a forgalmat. Határozottan elítélem ezeket a bűncselekményeket, amelyek számos nyaralni készülő francia polgár utazását veszélyeztetik. Nagy köszönet az SNCF [Franciaország nemzeti vasúttársasága – a szerk.] csapatainak az erőfeszítéseiért, hogy minél hamarabb helyreálljon a közlekedés
– írta Patrice Vergriete.
Des actes de malveillance coordonnés ont visé cette nuit plusieurs lignes TGV et perturberont fortement le trafic jusqu’à ce week-end. Je condamne fermement ces agissements criminels qui vont compromettre les départs en vacances de nombreux Français. Un grand merci aux équipes de…
— Patrice Vergriete (@P_Vergriete) July 26, 2024
A nyomozáshoz közel álló forrás az AFP hírügynökségnek arról számolt be, hogy a támadások – ismeretlen tettesek több helyszínen gyújtogattak – célja a szabotázs volt.
(Borítókép: Viennaslide / Construction Photography / Avalon / Getty Images)