Drámai meccsen döntetlent játszottak a női kéziseink Angolával

További Párizs 2024 cikkek
-
Hosszú évekre eltiltották a bírót, aki Budapesten manipulálta a pontozást
- A test egy hónappal hamarabb tért haza Párizsból, mint a fej és a szív
- Csipes Tamara: Ne azért legyek már példakép, mert sok érmem van otthon!
- Megvan, hol és mikor tér vissza a versenyzéshez párizsi bajnokunk
- Rengeteg vitát váltott ki az olimpián, most profinak készül Hámori Luca legyőzője
A csoport első mai mérkőzésén a hollandok öt góllal legyőzték le a továbbra is pont nélkül álló spanyolokat, így abban a tudatban léptünk pályára, hogy egy esetleges győzelemmel karnyújtásnyira kerülhetünk a továbbjutáshoz.
Elpuskázott magyar helyzettel indult a találkozó, de egy jó védekezést követően Szöllősi-Schatzl Nadine szerzett vezetést a szélről. Vámos Petrát gyorsan kiszórták a svéd játékvezetők egy kétperces kiállítással, de Janurik Kinga védésének és Kuczora Csenge góljának köszönhetően hamar megléptünk két góllal. Lerohanásból aztán Lukács Viktória is betalált, és már három volt.
A hatodik percben született meg az első angolai gól, Füzi-Tóvizi Petra azonban gyorsan válaszolt, ekkor 4–2-t mutatott az eredményjelző. Mindkét csapat többet hibázott ezekben a percekben, az afrikaiak pedig a 11. percben egy gólra zárkóztak fel, 5–4.
Klujber Katrin betörése után szerzett góljával vezettünk ismét kettővel, elöl magabiztosan kezdtünk el játszani, és pillanatok alatt 8–5 volt az állás, Carlos Arza időt is kért. Igyekeztünk továbbra is gyorsan kézilabdázni, a nagy tempó nem kedvezett ellenfelünknek, a félidő derekán négygólos különbség alakult ki a két csapat között.
A felállt falunk időnként hagyott némi rést az angolaiaknak, akik többnyire éltek is a lehetőséggel, de szerencsére a támadásaink továbbra is működtek. A félidő utolsó harmadában azonban kiengedtünk, Angola egy gólra jött fel, sőt Golovin Vlagyimir időkérése után egyenlített is.
Quizelete Marilia aztán egy hetesből a vezetést is megszerezte, a mieink egygólos hátrányban mehettek a szünetre, 15–16.

Idegtépő végjáték
Nem kezdtük jól a második játékrészt, ellenfelünk két góllal is meglépett, de a 34. percben egyenlítettünk, a közönség semleges része közben Angolát biztatta. 19–21-nél ismét két gól volt a különbség, és nekünk kellett rohanni az eredmény után.
A félidő első tíz percében nem sikerült megnyugodnunk, a magyar mester ismét időt kért, amikor 21–23 volt az állás. Szöllősi-Schatzl találatával közelebb kerültünk, de a védekezésünk nem állt össze, szinte minden angolai támadás góllal végződött.
A 47. percben Klujber Katrin hatalmas átlövésével sikerült ismét egyenlítenünk, majd Füzi-Tóvizi beállóból szerzett találatával újra megszereztük a vezetést.

Egygólos angolai előnnyel fordultunk rá az utolsó tíz percre, szinte tapintani lehetett a feszültséget a pályán. Mindkét oldalon potyogtak a gólok, az 53. percben videózni is kellett Szöllősi-Schatzl lövése után, a labda azonban bent volt, 29–29.
A magyar szurkolók is felébredtek, és zúgott a Harcoljatok, harcoljatok! rigmus. Támadásban stresszesek voltunk, sokat hibáztunk, nem is nagyon mertünk átlövőből próbálkozni, de volt, hogy a szélről a kaput sem találtuk el. Felállt fal ellen szinte ötlettelenek voltak a mieink.
Négy perccel a vége előtt elcserélték magukat az angolaiak, így emeberelőnybe kerültünk, és egyenlítettünk. Izgultak az angolai játékosok is, Klujber góljával aztán megint vezettünk, de emberhátrányba kerültünk.
Döntetlennél másfél perccel a vége előtt kérte ki utolsó idejét Vlagyimir Golovin, a magyar akcióból végül egy hetes és egy angolai kétperces kiállítás lett. Klujber kihagyta, az angolai védő végül belépett, és mi támadhattunk az utolsó fél percben. Egy időn túli szabaddobás maradt a végére, de maradt a 31–31.
OLIMPIA, PÁRIZS 2024
Női kézilabda, B csoport, 3. forduló
Magyarország–Angola 31–31 (15–16)
Korábban:
Hollandia–Spanyolország 29–24 (14–12)
Később:
19.00: Franciaország–Brazília
A csoport állása:
1. Franciaország 4 pont
2. Hollandia 4 pont
3. Angola 3 pont
4. Magyarország 3 pont
5. Brazília 2 pont
6. Spanyolország 0 pont
A magyar válogatott további csoportkörös programja
- augusztus 1., 14.00 Magyarország–Spanyolország
- augusztus 3., 9.00 Magyarország–Hollandia
(Borítókép: Győri-Lukács Viktória a Magyarország-Angola női kézilabda-mérkőzésen a Párizs 2024 olimpiai játékok B csoportjának elődöntőjében a párizsi Paris South Arénában 2024. július 30-án. Fotó: Aris Messinis / AFP)