Labdát szereztünk, Imre mehetett egyedül, góóóól! Döntetlen!
A magyar válogatott 24–20-as vereséget szenvedett az olimpiai és Európa-bajnoki címvédőtől, így a csoport ödödik helyén zárt, és nem jutott tovább a legjobb nyolc közé. Óriásit küzdöttek a fiúk, hatalmas csoda kapujában voltak, de egy olyan csoportban, amelyben a norvég–dán–francia szuperhármas szerepel, nagyon nehéz minden mérkőzés.
Helyszíni beszámolónkatide kattinva olvashatják el. Élő közvetítésünk ezzel véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak.
Ancsin hibázott kétszer egymás után, majd Lékai, valamint Karabatic is. Újabb gól már nem született, 24–20 a meccs vége.
Nem tudjuk Remilit levédekezni, óriási lendülettel jött, gól.
Imre nem hibázik a vonalról, a hosszú felsőbe talál.
Megint lőhettünk, Szitát azonban leblokkolták. A kontrából most Fabregas volt hatékony, nagyon kicsi esélyünk maradt.
Ilyen nincs! Megint ziccerig jutottunk, Gerard védett, a kipattanó pedig nem a miénk. A franciák viszont nem hibáznak, Prandi lőtt hatalmas bombát távolról. 19–18-ra vezettünk, azóta négy francia gól született.
Időt is kért megint Chema. Öt perc, néggyel kellene megnyernünk.
Bodó csinált magának helyet, aztán eladta a labdát.. Majd jött a franca támadás, eljutott Memhez a labda, gól.
Eladtuk a labdát, lerohantak minket a franciák, Porte lőtt ziccerből. Időt kér Chema.
Hiába állt benn Tournat, de megadják Prandi gólját, döntetlen.
Passzív jelzésnél Lékai lőtt talpról, gól! Vezetünk tíz perccel a vége előtt.
időkérés után rontottak a franciák, majd mi is, Szita passzolt rosszul Bánhidinek. Az újabb francia támadás már góllal végződik, Mem cselezte be magát.
Hosszú támadás után Szita lőtt, de Gerard védett. Majd Mikler ugyanezt tette a másik oldalon: Prandinak védett hatalmasat. A kipattanó azonban az övék lett, időt kért a francia kapitány.
Prandi lőtt távolról szerencsésen a kapufa pattant a labdája.
Sajnos nem sikerült növelni az előnyt, rossz passzt kapott Imre, de a franciák sem lőttek gólt, Richardson lőtt fölé. Mi jöhettünk megint, most jó passzt kapott Imre, gól!
Descat ziccerben fejbe lőtte Miklert, két percre kiküldték a bírók.
Mikler megint védettt Memnek, a kipattanó a miénk lett. Lékai meg belőtte, vezetünk! Mit művelünk?!
Labdát szereztünk, Imre mehetett egyedül, góóóól! Döntetlen!
Ancsin viszi a hátán a csapatot, gól megint tőle!
Gyors válasz távolról.
Eladtuk a éabdát, Descat mehetett ziccerben, de aztán vonalat lépett. A mi támádásunk azonban tökéletes végződött: Ancsin ismét!
Sajnos gyorsan jött a válasz Pranditól.
Megint hibáznak a franciák, mehetett zárkózás. Lékai és Ancsin fantasztikusan mozgatta a falat,, végül jó leszorítással Ancsin lőhetett távolról, szabadon, gól!
Mikler megint védett Prandinak, már hatvan százalékon a magyar kapus, elképesztő!
Újra jöhettünk, Lékai a befutó Bókának tette a labdát, gól! Feljövünk kettőre.
Szita valahogy beférkőzött, és Gerard kezei között átment a labda, egyértelműen Szita a húzóemberünk.
Majd ugyanez a túloldalon, Mem bombázott óriásit, ismét négy közte.
Ancsin távolról, gól!
Bodó rontott, a kontrát megint Prandi kezelte jól, fantasztikusan lehúzta Descat-nak a labdát, aki óriási ziccerből lőtt gólt.
Nem figyeltünk megint eléggé középen Prandira, valahogy beférkőzött, és gólt lőtt.
Az első lövésünk rossz, de Mikler szerencsére megint védett. Mi jöhettünk, hosszú támadás után Bodó gólt lőtt!
A mieink kezdik a második félidőt, hajrá fiúk!