Klivinyi a svéd egyenlítésről: Nagyon fáj! Le kellett volna ütni, már bocsánat, de tényleg

„Nehéz megmondani, mi döntött, hatvan percen keresztül óriásit mentünk, átvettük a vezetést. Egy védés, egy blokk dönthetett volna másképpen ott, a rendes játékidő legvégén. Az égiek nem akarták ma, hogy így legyen, biztos oka van, még ha most nehéz is látnunk, mi lehetett ez az ok – értékelte Golovin Vlagyimir az újságírók gyűrűjében a Magyarország–Svédország negyeddöntős összecsapást. – Bármennyire is fáj ez a végjáték, büszkék lehetünk az olimpiai teljesítményünkre. Hat mérkőzés alatt megmutattuk, mennyire erős csapat vagyunk. Ilyen helyzetben még nem is voltunk válogatottként, hogy kieséses szakaszban játszhattunk, talán ez a rutin is hiányzott a végén, de legközelebb már ennyivel is többre lehetünk képesek.” 

Tomas Axnér, a svédek szövetségi kapitánya rendkívül elismerően beszélt a magyar válogatottról, amellyel szemben szerinte csupán az döntött, hogy mentálisan minimálisan összeszedettebbek tudtak maradni a hosszabbításra. 

Fényes jövő előtt áll a magyar csapat, ki merem jelenteni. Rendkívül fiatal, tehetséges játékosokkal van tele a keretük, ráadásul évről évre remek eredményeket érnek el utánpótlásszinten is, így adott a folyamatos merítési lehetőség is. Négy hónapja, Debrecenben, igaz, ötezer magyar néző előtt, ami azért jóval nehezebbé tette a dolgunkat, mint most, semleges pályán, megkockáztatom, még jobban is játszottak, mint mi. Akkor azonban viszonylag fáradtak voltak a játékosaim, többségük egy mentálisan megterhelő bajnoki idény végén volt, így nem voltunk igazán élesek. Most épp ez a mentális frissesség segített javunkra fordítani a találkozót 

– összegzett a svéd kapitány. 

„Nagyon nehéz most bármit is mondani, mert annyira közel volt, és annyira szerettünk volna csodát tenni – mondta könnyek között Debreczeni-Klivinyi Kinga a svédektől elszenvedett, hosszabbításos vereség után Lille-ben. – Tényleg úgy sajnálom azt az utolsó bekapott átlövésgólt ott, a rendes játékidőben, mert tudtuk, hogy mi következik, és egyszerűen csak le kellett volna ütni, már bocsánat, de tényleg. Nagyon sajnálom, mert ez egy olyan jó csapat, és annyira megérdemeltük volna, hogy ott legyünk a négy között! Tényleg, annyira-annyira csalódott vagyok. Nagyon fáj, nem tudok most mit mondani.”

„Tudtuk, hogy hét a hatozni fognak, tudtuk, hogy jön majd a Koppang, és ő próbálkozik majd átlőni. Csak nyilván ott volt még plusz két ember, amit nem volt könnyű levédekezni. Úgy voltunk vele, inkább lőjön át távoli zónából, mint bejátssza a beállónak. De hiába tudtuk, nem tudtuk levédekezni... Az az utolsó bekapott gól megfogta a csapatot, utána a hosszabbítás első félidejében nem is lőttünk gólt. Akkor kezdtünk éledezni, amikor már késő volt. Bár próbáltam mondani a lányoknak, hogy az öt perc még sok idő, ne adjuk fel, de utána már csak futottunk az eredmény után, és elvesztettük a hitünket.”

A csapat jelentős részét úgy megviselte a vereség, hogy még az interjúzónán sem sétált keresztül. Azok közül, akik viszont odajöttek értékelni, épp Simon Petra tekintete volt a legkevésbé fátyolos.

„Nagyon sok okot tudnék mondani, min múlhatott, azzal együtt is, hogy a második félidőben összességében és a végjátékban is nagyon jól játszottunk – próbálta visszatartani a könnyeit pályafutása első olimpiáján drámai végjátéka után Simon. – Az a gól öt másodperccel a vége előtt összetört minket. A ráadásba a svédek lélektani fölénnyel mehettek, ezt ki is használták. Egyre jobban hergelték magukat, nekünk pedig a ráadásban nem jött össze semmi.”

„Különleges élmény volt Lille-ben pályára lépni, hatalmas közönség volt, nagyon sok magyar szurkolóval, akiket szerettünk volna azzal kiszolgálni, hogy bejutunk a szemük láttára a négy közé. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült. De nagyon köszönjük, hogy itt voltak. Próbálom tartani magam, de ez nem azt jelenti, hogy este nyugodtan fogok aludni. Nehéz mit mondani, mert nagyon akartuk a sikert, és nagyon felkészültünk erre a meccsre, ami szerintem végig látszott is a csapaton. Küzdöttünk, amíg csak bírtunk. Nem tudom, hogy mikor fogjuk tudni feldolgozni a történteket. Csapatként működtünk, és hiszek abban, hogy még fényesebb jövő áll előttünk. Sok jó élményt viszek haza életem első olimpiájáról, de leginkább mégis csak a majdnem szó fog róla eszembe jutni. Hogy majdnem ott voltunk a négy között... Ebből kell erőt merítenünk, csinálnunk tovább, és hinni abban, hogy beérik az a munka, amit a válogatottnál folytatunk együtt” – próbált bizakodva tekinteni a jövőre az FTC irányítója.

Pásztor Noémi ugyancsak arról beszélt, hogy le kellett volna zárni az összecsapást 60 perc alatt, és akkor a miénk lehetett volna a továbbjutás.

„Nehéz bármit is mondani, mert elképesztően közel voltunk a bravúrhoz – kezdett társaihoz hasonló értékelésbe Pásztor. – Arra igyekszem gondolni, hogy az olimpiai nyolcba jutás sem csúnya eredmény, függetlenül attól, hogy a vége egy ilyen negyeddöntő után nagyon szomorú. Küzdöttünk, amennyire csak bírtunk, de sajnos ennyire volt elég. Úgy gondolom, minden esélyünk megvolt arra, hogy hatvan percig tartson csupán a meccs, és mi jöjjünk ki belőle jobban. A hosszabbításra, őszintén, nem igazán készültünk, szerettük volna, bíztunk abban, hogy rendes játékidőben meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Onnantól, hogy a legvégén ők egyenlítettek, a lélektani előny náluk volt, ezzel pedig élni tudtak.”

A magyar női kézilabda-válogatott egy sikerrel tizenhat év elteltével először juthatott volna négy közé az olimpián. 

A mieinket búcsúztató Svédország az elődöntőben a rendező Franciaországgal csap majd össze. 

OLIMPIA, PÁRIZS 2024

NŐI KÉZILABDA, NEGYEDDÖNTŐ

Magyarország–Svédország 32–36 (15–16, 29–29, 29–31) – hosszabbítás után

Korábban:

Dánia–Hollandia 29–25 (11–10)
Franciaország–Németország 26–23 (13–10)

Később:

21.30: Norvégia–Brazília 

(Borítókép: Debreczeni-Klivinyi Kinga [j] és a svéd Jamina Roberts a 2024-es párizsi nyári olimpia női kézilabdatornájának negyeddöntőjében játszott Magyarország–Svédország-mérkőzésen. Fotó: Illyés Tibor / MTI)