új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A spanyol Álvaro Martín, María Pérez párosa nyerte meg a maratoni gyaloglás vegyes váltóját 2:50:31-es idővel. A spanyoloknak ez a második aranyérmük a párizsi olimpián, az elsőt vitorlázásban nyerték.

    A Récsei Rita, Venyercsán Bence páros a 21. helyen ért célba 14 perc 47 másodperces lemaradással.

  • A döntőbe jutás, vagyis a legjobb tíz közé kerülés lehet a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni célja a párizsi olimpián. A tornászok ötkarikás versenyében az egyéni összetett fináléja mellett szerenkénti döntőket is rendeznek, ritmikus gimnasztikában viszont csak előbbire kerül sor, pedig az MTK sportolója karikával és labdával is éremesélyes lenne. Előbbivel tavaly világbajnoki bronz-, utóbbival idén Európa-bajnoki ezüstérmes lett.

    Egyéni összetettben a legjobb világbajnoki eredménye a 2022-es kilencedik hely, a három évvel ezelőtti tokiói olimpián huszadik lett a selejtezőben, így nem jutott be a döntőbe, ahova az első tíz helyezett kerül.

    A közelmúltban a milánói világkupaversenyen negyedik lett szalaggal, Kolozsváron pedig szalaggal a második, labdával a hatodik helyen végzett. Az olimpiai rg-versenyre az izraeli válogatottal közös edzőtáborban, Orléans-ban készült. Edzője, Gelle Noémi a magyar szövetség sajtóközleményében elmondta, tanítványa nyugodt, kiegyensúlyozott és jó kedélyű.

    Jó látni, hogy Fanni itt van az olimpián és az élversenyzőkkel együtt hangolódik. Itt tényleg a világ 24 legjobbját láthatja a közönség. A cél, hogy négy hibátlan gyakorlatot mutasson be a selejtezőben, és akkor lesz esély a tízes döntőbe jutásra.

    Az egyéni összetett selejtezőjét csütörtökön 10 órától, a döntőjét pénteken 14.30-tól, az együttes kéziszercsapatok selejtezőjét pénteken 10 órától, a fináléját szombaton 14 órától rendezik a La Chapelle Arénában.

    (MTI)

  • Imane Helif algériai bokszoló továbbra sem talált legyőzőre a női 66 kilogrammosok súlycsoportjában a párizsi olimpián. Az elődöntőben a thaiföldi Janjaem Suwannaphenget egyhangú pontozással győzte le.

    A döntőt péntek este rendezik Párizsban.

    A sportolónak az elmúlt időszakban bőven kijutott a megpróbáltatásokból, ugyanis többen is megkérdőjelezték nemi hovatartozását. Az így kerekedett vita középpontjában álló sportoló először beszélt részletesen arról, hogyan élte meg az elmúlt időszakot. 

    Az Index főszerkesztő-helyettesének, kiküldött párizsi tudósítójának véleménycikkét itt olvashatja el

  • Jól sikerült a szerdai rajt magyar szempontból a párizsi olimpia kajak-kenu versenyén: a kajakos Gazsó Alida Dóra 500 méter egyesben közvetlenül a középfutamba jutott azzal, hogy első pályáján elsőként ért célba.

    A sportági küzdelmek második napján felhős idő, szemerkélő eső és 17 fok várta a versenyzőket a vaires-sur-marne-i vizes központban, és a szél is egy kicsit nagyobb volt, mint kedden, ugyanakkor a délelőtt első felében ez még nem befolyásolta érdemben az eredményeket.

    A női kajakosok 500 méter egyes számában hat előfutam szerepelt a programban, mindegyikből az első két hely ért középfutamot, a 3–7. helyezettek pedig reményfutamba kerültek.

    Az olimpiai újonc, világ- és Európa-bajnok Gazsó a 2-es pályán, a szélen, a lelátótól távolabb evezett. Jól kapta el a rajtot, majd a kínai Jin Meng-tie mögött haladt a táv feléig. A második 250-en viszont otthagyta fáradó ázsiai ellenfelét, és taktikus, jól felépített versenyzéssel magabiztosan végzett az élen. A második helyen az ausztrál Alyce Wood ért célba.

    A középfutamot és a döntőt szombaton rendezik.

  • A harmadik váltópontot is elhagyta a mezőny a  párizsi olimpia maratoni gyaloglás vegyes váltójában. A Récsei Rita, Venyercsán Bence páros 31,4 kilométer után a 20. helyen áll, az utolsó szakaszon Récsei Rita fut.

    A mezőny élén a spanyol Álvaro Martín, María Pérez páros áll 2:04:40-es idővel, a magyar páros előtt 9 perc 27 másodperccel.

  • Nem biztos, hogy a kötöttfogású birkózás fanatikusait leszámítva sokan ismerik Mijaín López nevét. Pedig

    minden idők egyik legnagyobb sportemberéről beszélünk, aki többször nyert olimpiai bajnokságot ugyanabban a versenyszámban, mint a történelemben bárki más.

    A két hét múlva 42 éves veterán kubai vasárnap ötödször lett olimpiai bajnok a nehézsúlyban, és ezzel olyan gigászokat törölt le a rekordlista tetejéről, mint Carl Lewis (távolugrás), Michael Phelps (200 m-es vegyesúszás), Katie Ledecky (800 m-es gyorsúszás), Al Oerter (diszkoszvetés), Paul Elvström (vitorlázás), Kaori Icho (birkózás, 61 kg).

    Ők hatan tartották vasárnapig a sportvilág egyik legbecsesebb rekordját; négyszer egymás után olimpiai bajnoki címet nyertek ugyanabban a versenyszámban. A teljesség kedvéért említsük meg, a kubai nehézsúlyú birkózó Mijaín López is közéjük tartozott.

    De már csak múlt időben.

    A teljes cikket itt olvashatja el!

  • Még a kedd késő este krónikájához tartozik, hogy az amerikai férfi kosárlabda-válogatott fölényes győzelmet aratott a Brazília elleni negyeddöntőn, és bejutott a négy közé az olimpián.

    LeBron James
    LeBron James
    Fotó: Getty Images

    A LeBron James, Anthony Davis által fémjelzett amerikai csapat már az első félidő után 27 pontos előnyben volt, a pontokat az előbb említett két sztáron kívül Devin Booker és Joel Embiid szállították elsősorban. A harmadik negyedet ugyan négy ponttal megnyerte a brazil válogatott, de a Team USA továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben.

    Az amerikai válogatott az elődöntőben Szerbiával találkozik, a másik ágon pedig Franciaország–Németország-találkozót rendeznek a férfiak kosárlabdatornáján.

    Kosárlabda, férfiak, negyeddöntő:

    • Egyesült Államok–Brazília 122–87
    • Franciaország–Kanada 82–73
    • Szerbia–Ausztrália 95–90 – hosszabbítás után
    • Németország–Görögország 76–63
  • Cserényi Csaba, egyrészt a Fight Club Vásárhely Sportegyesület vezetőedzője, másrészről Akilov Pylyp 80 kg-ban indult magyar olimpikon bokszoló felkészítője terjedelmes Facebook-poszttal szállt be a Hámori Lucának váratlanul meglebegtetett, olimpiai bronzérmesnek járó összegű prémium nyilvánosságra hozatala nyomán kialakult polémiába. További adalék: Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az ATV-ben azt mondta, hogy elhamarkodott volt a döntés.

    Cserényi Csaba a Facebookon a következőket posztolta:

    ...most az az érzésem, hogy ez nem az olimpikonjainkról szól. Hanem néhány ember saját maga érdekében próbál a versenyző, különösen Hámori Luca mérkőzése okán előtérbe kerülni. Ezt nem tartom másnak, mint az ostoba ellentétek gerjesztésének olimpikonjaink között.

    A vásárhelyi vezetőedző a továbbiakban felteszi a költői kérdést: hol voltak akkor azok a „szakemberek”, akik felemelték a szavukat az algériai versenyzővel szemben, amíg Hámori Luca nem került szembe Imane Heliffel?

    „Senkinek nem volt fontos, hogy jajveszékeljenek és pánikoljanak?” – írja az edző.

    A teljes cikket itt olvashatja el!

  • A Récsei Rita, Venyercsán Bence páros 7.30-kor rajtolt el a párizsi olimpia maratoni gyaloglás vegyes váltójában. A versenyt Venyercsán kezdte, aki az első 11,4 kilométert 45 perc és 43 másodperc alatt tette meg, és a 21. helyen adta át a stafétát Récseinek.

  • Számos sportolónak gondja van az olimpiai falu konyhájával. Legutóbb a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója, Adam Peaty jelezte, betelt nála a pohár, a fájdalmát az Inewsnak adott interjúban panaszolta el. „Nem elég fehérjedús az ételsor, ráadásul hosszú sorok vannak.” Néha 30 percet kell várniuk az ételre, mert nincs kialakított rendszer.

    A fenntarthatóságot rákényszerítették a sportolókra. Húst akarok enni, húsra van szükségem, hogy a legjobb teljesítményt hozhassam ki magamból. Otthon is eszem húst, itt miért kellene máshogy étkeznem?

    A párizsi olimpia szervezőinek az volt a terve, hogy a valaha volt legzöldebb játékokat rendezzék meg. Ez vonatkozik a falu étkezőire is – a menü helyi alapanyagokból és körülbelül 60 százalékban vegán ételekből áll.

    Az étel egyszerűen nem elég jó. Valójában szeretem a halat, de az emberek itt férgeket találtak a halaikban. A világ legjobb sportolói gyűlnek össze a faluban, de nem ehetnek meg akármit.

    Nem Peaty az egyetlen, aki így vélekedik. Más sportolók sem tudnak megbirkózni a kínált ételekkel. A kínai delegáció rögtön a játékok kezdetén ételt és szakácsokat rendelt magához. Több ország avokádót küldött sportolóinak.

    A panaszok miatt a falu illetékesei egy tonna húst és 700 kilogrammnyi tojást rendeltek.

  • A magyar női vízilabda-válogatott 5–4-re kikapott kedd este az Egyesült Államoktól az olimpiai vízilabdatorna negyeddöntőjében, így az 5–8. helyért játszhat a folytatásban. Elevenítse fel a mérkőzést ide kattintva. 

  • A párizsi olimpia 12. napján medencébe ugrik férfi vízilabda-válogatottunk az elődöntőért, de ezt megelőzően még szurkolhatunk női atlétáinknak – Kozák Lucának és Kerekes Grétának –, a világbajnok birkózó Losonczi Dávidnak és a szintén világbajnok tekvondós Salim Omar Gergelynek is. Részletes program itt! 

  • Kezdődik a párizsi olimpia 12. napja, amelynek számukra egyik legfontosabb eseménye az esti Magyarország–Olaszország férfi vízilabda-negyeddöntő lesz. De addig is elevenítse fel alább, mi történt tegnap Párizsban!