A később kapott pontjának köszönhetően jobban áll Losonczi Dávid, aki már elindította az akciót, amikor a bíró jelezte, hogy álljanak fel. Biszultanov 1.24-el a vége előtt megint lentről akciózhat, Losonczi védekezik.
Élő hírfolyamunk a mai napra véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak. Holnap reggel innen folytatjuk, jó éjszakát kívánunk!
LeBron James duplája indította a záró negyedet, az első szerb próbálkozások viszont nem sikerültek. Az utolsó 10 percet egyértelműen nagyobb tempóban kezdte az amerikai válogatott, ám Jokics a falttal együtt szerzett pazar kosarat, majd kihagyott egy büntetőt (67–78).
Ezután Kevin Durant villant meg, aki elterült a földön, miután Jokics rálökte Anthony Davist a Phoenix Suns klasszisára. A szerb szövetségi kapitány az eset után annak ellenére pályán hagyta Jokicsot, hogy ez volt a negyedik személyi hibája. Booker hármasa után már csak öt pont (73–78) volt a hátránya a Team USA-nek, ekkora különbség utoljára az első negyed elején volt.
Egy kisebb szerb pontcsend után Bogdanovics talált kosarat ismét, újabb triplájával már ő is 17 pontnál járt, sikeres kísérletére Durant válaszolt egy duplával (75–80).
Az utolsó öt percbe Joel Embiid értékesített büntetője után 84–80-as szerb vezetéssel mentek bele a csapatok, ezt egy újabb Embiid-dupla követte, 19 pontjával már csak két pont (82–84) volt differencia. LeBron James is érezte, mikor kell megráznia magát, megállíthatatlan szólója után egalizált (84–84), amivel a Team USA 3:39-el a vége előtt utolérte az időt kérő Szerbiát.
Ezután Curry mutatta meg magát újra, újabb hármasával bő két perccel a vége előtt megfordította a mérkőzést az Egyesült Államok (87–86), ami egyúttal a Golden State Warriors irányítójának 32. pontja volt a találkozón. A szerbek ebben a periódusban többször is hibáztak, így az amerikaiak 91–86-ra megléptek európai riválisuktól.
Az utolsó percen belül Bogdanovics mindkét büntetőt értékesítette, amivel kettő pontra zárkóztak a szerbek, ezután jött Durant újabb triplája, majd Jokics válasza (93–91). Az utolsó másodpercekben Currynek volt lehetősége két büntetőt dobni, és egyiket sem hibázta el. A Golden State klasszisa 36 pontot ért el a mérkőzésen, a Team USA 95–91-re győzött, így Steve Kerr együttese ismét olimpiai döntőt vívhat.
Rengeteg érmet osztottak ki csütörtökön, az amerikaiak és a kínaiak ma is szorgosan gyűjtögették a medáliákat.
Az éremtáblát az Egyesült Államok vezeti 103 éremmel, Kína a második, Ausztrália pedig a harmadik, amely már 18 aranyérmet zsebelt be Franciaországban. Magyarország jelenleg a 16. helyen áll holtversenyben Svédországgal.
Ország | Arany | Ezüst | Bronz | ΣÖsszesen |
---|---|---|---|---|
1.Egyesült Államok | 30 | 38 | 35 | 103 |
2.Kína | 29 | 25 | 19 | 73 |
3.Ausztrália | 18 | 14 | 13 | 45 |
4.Franciaország | 14 | 19 | 21 | 54 |
5.Nagy-Britannia | 13 | 17 | 21 | 51 |
6.Koreai Köztársaság | 13 | 8 | 7 | 28 |
7.Japán | 13 | 7 | 13 | 33 |
8.Hollandia | 11 | 6 | 8 | 25 |
9.Olaszország | 10 | 11 | 9 | 30 |
10.Németország | 9 | 8 | 5 | 22 |
Rizki Dzsunianszia olimpiai rekorddal húzta be az aranyat a férfi súlyemelés 73 kilogrammos mezőnyében, megelőzve a junior világcsúcsot emelő thaiföldi Vicsuma Veerapont és a bolgár Bozidar Dimitrov Andrevet, aki kerek tíz ponttal maradt le az első helyezettől.
A címvédő kínai női és férfiválogatott is bejutott a döntőbe az asztalitenisz-csapatok viadalán a párizsi olimpián.
A férfiak a házigazda franciákat, a nők pedig a dél-koreaiakat győzték le egyaránt 3–0-ra a csütörtöki elődöntőben.
Asztalitenisz
Csapatverseny
Elődöntők
Férfiak:
Szerdán játszották:
Nők:
A férfi tekvandósok 68 kilogrammos súlycsoportjában a címvédő üzbég Ulugbek Rasitov, a női 57 kilóban pedig a dél-koreai Kim Ju Dzsin diadalmaskodott csütörtökön a párizsi olimpián. Mindkettő 2–0-ra verte ellenfelét a döntőben.
Eredmények
Férfi 68 kg:
1. Ulugbek Rasitov (Üzbegisztán)
2. Zaid Karim (Jordánia)
3. Liang Ju-suaj (Kína) és Edival Pontes (Brazília)
...11. JÓZSA LEVENTE
Női 57 kg:
1. Kim Ju Dzsin (Koreai Köztársaság)
2. Nahid Kijanicsandeh (Irán)
3. Skylar Park (Kanada) és Alizadeh Kimia (Bulgária)
A harmadik negyed Embiid triplájával indult, amivel tíz ponton belülre zárkózott fel a Team USA. A szerbek első dobásai nem sikerültek, LeBron James pedig kiharcolt két büntetőt, amelyek közül csak az egyiket sikerült értékesíteni, majd Bogdanovics triplája után Szerbia is megérkezett a harmadik negyedbe.
Nikola Jokics is megrázta magát, ellenállhatatlanul átjutva az amerikai védők gyűrűjén, fontos kosarat szerezve (47-57). Valamivel több mint három perccel a negyed megkezdése után Curry újabb hárompontost kísérletet hajtott végre sikeresen, amivel már 24 pontnál járt, de még mindig kilenc pont volt Szerbia előnye (53-62).
A játékrész felére ismét triplapárbaj zajlott a pályán, előbb Avramovics, majd Curry jóvoltából (56-65). Ehhez Holiday is csatlakozott, amivel a hátralévő három percre mínusz 6 ponttal ment bele az Egyesült Államok (59-65).
A negyed hajráját Micics triplája indította, majd Gudurics harcolt ki kétdobásos büntetőt, egy-egy remek elzárásnak is köszönhetően. Guduricsnak mindkettőt sikerült értékesítenie. A szerbek 23-as számú játékosa azonban nem csak büntetőből, hanem a triplájával is villogott. Szerbia masszív játékával a harmadik negyedet is megnyerte, az utolsó tíz percet 76-63-as előnnyel várva.
Férfi gerelyhajításban a pakisztáni Arsad Nadimen kívül senki sem dobott 90 méter fölött a párizsi olimpia döntőjében: a vb-ezüstérmes 92,97 méteres olimpiai rekorddal végzett az élen, egyben országa első aranyát gyűjtötte be atlétikában.
Vagyis az indiai Neeraj Chopra nem tudta megvédeni olimpiai bajnoki címét, a kiváló atléta egy ezüstéremmel térhet haza Franciaországból.
Atlétika
Férfi gerelyhajítás
Döntő
Az amerikai Sydney McLaughlin-Levrone saját világcsúcsát megdöntve, 50.37 másodperccel nyerte a női 400 méter gátat csütörtökön a párizsi olimpián.
A szám nagy kérdése az volt az újra telt házas Stade de France-ban, hogy fut-e újabb világcsúcsot McLaughlin-Levrone, aki három éve Tokióban a világ legjobb idejével diadalmaskodott, egy hónapja pedig az amerikai válogatón javította 50.65 másodpercre a rekordot.
Az óra mellett egyetlen nagy ellenfele volt az amerikai sztárnak: az a Femke Bol, aki tavaly Budapesten riválisa távollétében biztosan nyerte meg a világbajnokságot, és Párizsban is megmutatta már, hogy kiváló formában van, amikor a negyedik helyről hozta be győztesnek a holland vegyes váltót.
Bol nagyon belekezdett, de McLaughlin-Levrone ott volt a nyomában, és a célegyenes előtti kanyarban már tisztán vezetett, majd hatalmas fölénnyel nyert 50.37 másodperccel, így hatodszor javította meg a világrekordot.
Egyben az első női atléta lett, aki ebben a számban megvédte címét. Bol elfáradt a hajrára, és csak harmadikként ért célba.
Atlétika
Női 400 méter gátfutás
Döntő
Csütörtök este az Egyesült Államok átlépte a 100-as határt a 2024-es párizsi olimpián, már ami a begyűjtött medáliák számát illeti.
A magyar csapat jelenleg kilenc éremmel áll, és egy hellyel hátrébb csúszott, ugyanis Ukrajna beugrott a 15. helyre.
Az olimpia 13. napján a magyar női kajak négyes nagyszerű versenyzéssel nyert bronzérmet 500 méteren, megszerezve ezzel a sportág 87. érmét az ötkarikás játékokon.
Ország | Arany | Ezüst | Bronz | Σ Összesen |
---|---|---|---|---|
1.Egyesült Államok | 30 | 38 | 35 | 103 |
2.Kína | 28 | 25 | 19 | 72 |
3.Ausztrália | 18 | 14 | 12 | 44 |
4.Franciaország | 14 | 18 | 21 | 53 |
5.Nagy-Britannia | 13 | 17 | 21 | 51 |
6.Japán | 13 | 7 | 13 | 33 |
7.Koreai Köztársaság | 12 | 8 | 7 | 27 |
8.Hollandia | 11 | 6 | 7 | 24 |
9.Olaszország | 10 | 11 | 9 | 30 |
10.Németország | 9 | 8 | 5 | 22 |
A második negyedet Szerbia kezdte, ám első akciójuk nem hozott pontot. Jokics több fontos lepattanót is begyűjtött, a sikeres támadásoknak hála pedig bő másfél perccel a negyed megkezdését követően 37-25-re meglépett Szerbia, a Charlotte Hornetsben játszó Micics jóvoltából.
Az amerikai játékosok nem nagyon találták a szerb zónavédekezés ellenszerét, így 14 pontos hátrány (25-39) után Steve Kerr időt kért, hogy felrázza a Team USA-t.
A negyed feléhez közeledve előbb Jokics villant egyet, a szerb védekezés pedig egy 42-25-ös vezetést hozott össze az európai csapatnak. Ezután intenzívebbé vált az amerikai csapat, többek között Embiid sikeres sikeres hármasának köszönhetően, amivel tíz pontra közelítette (32-42) meg Szerbiát a Team USA.
Innentől viszont meg a szerbek pillanatai következtek, Bogdanovics újabb hármasával 47-32-re léptek el ellenfelüktől. Az amerikaiak ezután újra felpörögtek, előbb James-tripla, majd egy Embiid által bemutatott zsákolás után újra látótávolságba kerültek a szerbek, amit egy európai időkérés követett (37-47).
Az utolsó félpercre 54-40-es szerb előnnyel vágtak neki a felek, Steph Curry pedig megszerezte a hatodik tripláját. A végén még James harcolt ki egy 2+1-et, amit a Los Angelels Lakers klasszisa értékesített, ám a nagyszünetben Szerbia így is 54-43-ra vezetett, mindkét negyedet megnyerve.
A brit Ellie Aldridge nyerte a női kitesurfösök viadalát a párizsi olimpián.
A marseille-i kikötöben rendezett, olimpián most debütáló számban a hazai közönség előtt szereplő Lauriane Nolot végzett a második helyen, a bronzérem pedig a holland Annelous Lammertsé lett, írja az MTI.
A férfi döntőt a kedvezőtlen időjárás miatt péntekre halasztották.
Női kitesurf
A női súlylökés sztárja, Raven Saunders sosem volt szégyenlős, és csütörtökön is a figyelem középpontjába került a párizsi olimpián.
A Tokióban ezüstérmet nyerő amerikai sportoló 18,62 méteres dobással kvalifikálta magát a pénteki döntőbe.
De a 28 éves sportoló igazából nem a dobásával, hanem a megjelenésével keltett igazán nagy feltűnést a 2024-es ötkarikás játékok 13. napján.
Saunders egy fekete arcmaszkot és egy pár színes napszemüveget viselt verseny közben. Később azt mondta, az öltözködés célja az volt, hogy az embereket arra ösztönözze, bátran vállalják fel önmagukat, írja a CNN.
Közös történelmük alkalmával már négy olimpiai döntőt is vívott egymással az Egyesült Államok és Szerbia kosárlabdaválogatottja, ezúttal az elődöntőben futottak össze, a korábban már lejátszott csoportmérkőzésük után, amit a Steve Kerr által irányított amerikai csapat 110-84-re nyert meg.
Steph Currry duplájával indult a mérkőzés, amire ezután Bogdan Bogdanovics válaszolt egy ugyanilyen mértékű dobással. Egy kihagyott amerikai próbálkozás után Petrusev eresztett el egy triplát, amivel 5-2-re vezetett Szerbia. Nem sokkal később ismét Curry volt elemében, aki egy triplával egalizált. Nikola Jokics kosara követte ezt az akciót, az előny ismét Szerbiánál volt.
Dobrics ezután egy triplával válaszolt Booker sikeres büntetőjére, amit egy Steph Curry-tripla követett. Utóbbi alaposan bekezdet, majd egy újabb triplájával 15-13-ra fordított a Team USA. A negyed feléhez közeleedve ismét Szerbiánál volt az előny, Bogdanovics révén igyekeztek masszívak maradni a szerbek, a sorhoz Avramovics is felzárkózott, 23-18-as szerb vezetést kiharcolva ezzel.
Az első negyed túlzás nélkül Steph Curryről szólt amerikai oldalon, négy triplájának köszönhetően ugyanis már az első negyedben öt hármasig, és 17 pontig jutott. Az utolsó két percre hat pontos szerb előnnyel (23-29) vágtak neki a felek.
A végén még Bogdanovics volt erőszakos, és két pontos előnyének, a nagy dobópárbajt hozó első negyed 31-23-as szerb vezetéssel zárult.
A férfi 100 méteres síkfutás olimpiai bajnokát, Noah Lylest kerekesszékben vitték le a pályáról, miután a férfi 200 méteres síkfutás döntőjében bronzérmet nyert a párizsi olimpián. Utána derült ki, hogy a verseny előtt pozitív lett a tesztje Covid-19-re.
Az amerikai vágtázó történelmi sprintduplára hajtott, miután a hét elején aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban.
Az amerikai azonban a csütörtöki 200 méteres döntőben alulmaradt, és kénytelen volt beérni a bronzéremmel.
A futam után Lyles leült a földre, és orvosi ellátásban részesült, majd kerekesszékben vitték ki a stadionból.
Röviddel a verseny után az amerikai atlétikai szövetség bejelentette, hogy a bronzérmes annak ellenére is rajhoz állt, hogy pozitív lett a Covid-19 tesztje. Nem kizárt tehát, hogy légzési nehézségekkel küzdött a 200 döntője közben.
Az aranyérmet a botswanai Letsile Tebogo nyerte minden idők kilencedik legjobb idejével (19.45 másodperc), nem mellesleg hazája első olimpiai aranyát szerezte meg.
A kínai Luo Sifang nyerte a női súlyemelést az 59 kilogrammosok között, maga mögé utasítva a kanadai Maude Charront és a tajvani Kuo Hszing-csunt. A kínai súlyemelő olimpiai rekorddal, összesítettben 241 kilogrammal zárta a versenyt, a kanadai öt, a tajvani pedig tőle hat ponttal lemaradva zárta az olimpiát.
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke számára a magyar női válogatott olimpiai hatodik helyezése bizakodásra ad okot, a férfiak teljesítményét pedig elismerően méltatta.
Büszkék vagyunk, hogy 2004 után a 2024-es olimpián ismét két csapattal képviselhettük a magyar színeket Párizsban. Elismerés illeti a fiúk teljesítményét, hiszen a világ legjobbjai ellen egészen az utolsó pillanatig versenyben voltak a továbbjutásért, míg a lányok a mezőny legfiatalabb csapatával a hatodik helyen zártak, ami bizakodásra ad okot, hogy legközelebb plusz négy év tapasztalatával felvértezve ezt az eredményt is felülmúlhatjuk
– írta csütörtökön a közösségi oldalán az MKSZ elnöke.
A magyar férfi válogatott egy győzelemmel és négy vereséggel csoportja ötödik helyén végzett, nem jutott a negyeddöntőbe, és összességében tizedik lett. A női csapat bejutott a legjobb nyolc közé, ahol hosszabbítás után maradt alul Svédországgal szemben, végül a hatodik helyet szerezte meg.
A játékosként kétszeres olimpiai negyedik helyezett Ilyés Ferenc hozzátette, köszönet illeti a Magyar Olimpiai Bizottságot, amely minden támogatást megadott az MKSZ-nek és a válogatottaknak, illetve köszönetet mondott a helyszínre kilátogatott magyar szurkolóknak, akik az utolsó pillanatig bíztatták a csapatokat.
(MTI)
Az Egyesült Államok címvédő válogatottja nem jutott be a párizsi olimpia női vízilabdatornájának fináléjába, miután ötméteresekkel kikapott az ausztrál csapattól.
A sorozatban negyedik aranyérmére hajtó, világbajnok amerikaiak így aztán a bronzéremért csatáznak majd Hollandiával.
Az ausztrálok történetük során eddig egyszer jutottak fináléba, 2000-ben Sydneyben hazai közönség előtt – Görgényi István szövetségi kapitány irányításával – nyertek, most pedig a tokiói olimpián és a legutóbbi Eb-n ezüstérmes spanyolokkal találkoznak.
Női vízilabda
Elődöntő
Az 5-8. helyért:
A hétpróbázó Krizsán Xénia és Nemes Rita súlylökésben nem tudott javítani helyezésén csütörtökön a párizsi olimpián.
A világbajnoki negyedik Krizsán a 100 m gát (1034 pont) és magasugrás (941) után a 11. helyről várhatta a súlylökést. Elsőre egy biztonságinak nevezhető 13,89 méteres dobást produkált – amely 787 pontot ért –, majd pontosan ugyanennyit ért el másodikra is, de erre már nem tudott rátenni. Így elmaradt 14,03 méteres idei legjobbjától, az egyéni csúcsa ebben a számban pedig 14,48 méter.
Nemes (100 m gát 1004, magas 941 pont) súlylökésben idén érte el legjobbját, a 14,23 métert. A 34 éves versenyző 13,64-gyel kezdett, majd 13,27-tel folytatta, és 13,33-mal fejezte be, ezzel 770 pontot gyűjtött.
Három szám után a kétszeres olimpiai bajnok Nafissatou Thiam (3070 pont) átvette a vezetést, ötven ponttal előzi meg a brit Katarina Johnson-Thompsont. Harmadik továbbra is a budapesti vb-ezüstérmes amerikai Anna Hall (2965).
Krizsán Xénia (2762) két helyet visszacsúszva a 13., Nemes Rita (2715) pedig a 17. helyen áll.
A hétpróbázóknak jön még este a 200 méteres futás, majd pénteken a távolugrás, a gerelyhajítás és a 800 méter.
A házigazda francia csapat jutott be elsőként a fináléba csütörtökön a párizsi olimpia férfi kosárlabdatornáján.
A hazaiak az első elődöntőben kiélezett csatában győzték le a világbajnok német együttest.
A franciák legjobbja Guerschon Yabusele (Real Madrid) volt 17 ponttal, a túloldalon Dennis Schröder (Brooklyn Nets) 18 ponttal zárt. Az esti mérkőzésen a címvédő Egyesült Államok csap össze Szerbiával.
Férfi kosárlabda
Elődöntő
Később
Nem mindennapi meglepetést kaphattak azok, akik csütörtökön ellátogattak a Barátok Parkjába. A közönség testközelből láthatta Michael Phelpst, a 23-szoros olimpiai bajnok úszót.
Phelps nem akármilyen szerepben tűnt fel. DJ-ként mozgatta meg a tömeget, majd felkonferálta az érmeseket.
Legendary Michael Phelps, a member of Team Panasonic, made a surprise appearance at Champions Park with the DJ! 🎶
— The Olympic Games (@Olympics) August 8, 2024
The crowd danced their hearts out and shared their passion as he introduced the medal winners: 🎉 #SharingThePassion #Panasonic #Paris2024 #Olympics pic.twitter.com/DmGGNDkqQZ
A mérkőzés végére Losonczi Dávid már nem tudott akciót indítani, ami egyúttal azt jelenti, hogy Turpal Biszultanové a bronzérem, Losonczi Dávid ötödik helyen végzett élete első olimpiáján Párizsban. A mérkőzésről készült összefoglalónkide kattintva érhető el.
Biszultanovnak sikerült megemelnie Losonczit, de csak kilépni tudott vele a szőnyegről, így újabb pontjával 2:1-es előnyben van a dán.
A később kapott pontjának köszönhetően jobban áll Losonczi Dávid, aki már elindította az akciót, amikor a bíró jelezte, hogy álljanak fel. Biszultanov 1.24-el a vége előtt megint lentről akciózhat, Losonczi védekezik.
A második menetben aktívabban kezdett Losonczi Dávid, aki egy pontnak köszönhetően megkapta a lehetőséget a lenti birkózásra.
Véget ért az első menet, Turoan Biszultanov 1:0-ás hátrányban van. Sok van még hátra, jön a folytatás.
Losonczi Dávid összefejelt ellenfelével másfél perccel a kezdés után, ami után figyelmeztette őt a mérkőzést vezető bíró.
Biszultanov kapta az első pontot, őt látta aktívabbnak a bíró, Losonczinak így védekezéssel kell kezdenie. Az állás 1:0, de Losonczi Dávid kivédekezte az akciót.
Losonczi Dávid kék dresszben mérkőzik meg Turpal Biszultanov ellen, a mérkőzést egy bolgár bíró vezeti.
Losonczi Dávid csütörtök este lép szőnyegre a 87 kilogrammos kötöttfogású birkózók mezőnyében. A magyar versenyző már érkezik a csarnokba, kövesse velünk az eseményeket!