A harmadik helyen kiemelt szerb Alekszandra Perisics ellen lép pástra az olimpiai döntőben Márton Viviana a női tekvandósok 67 kilogrammos mezőnyében. A magyar lány kék sisakban vágott neki a mérkőzésnek, míg ellenfele pirosban volt látható.
Az első negyven másodperc nem hozott pontot, a legelső sikeres akció Márton Viviana nevéhez fűződött, aki a fejrúgásért három pontot kapott. Ezután egy testre indított rúgás hozott újabb pontokat a magyarnak, amivel már 5:0-ra vezetett Márton Viviana.
Az első menet végén a szerb edző kikért egy challange-et, azonban Márton Viviana így is magabiztosan, 7:1-re behúzta az első menetet.
Köszönjük, hogy velünk tartottak, holnap reggel innen folytajuk, jó éjszakát kívánunk!
A magyar csapat pénteken legsikeresebb napját zárta, ugyanis két arany-, két ezüst- és két bronzérmet szerzett. Így most a tabella 13. helyen áll, szorosan Új-Zéland mögött. Az élen az eddig 33 aranyat és összesen 111 érmet nyerő Egyesült Államok található, megelőzve az ugyancsak 33 olimpiai bajnokot adó, 83 medáliával álló Kínát.
ORSZÁG | ARANY | EZÜST | BRONZ | ΣÖSSZESEN |
---|---|---|---|---|
1.Egyesült Államok | 33 | 39 | 39 | 111 |
2.Kína | 33 | 27 | 23 | 83 |
3.Ausztrália | 18 | 16 | 14 | 48 |
4.Japán | 16 | 8 | 13 | 37 |
5.Nagy-Britannia | 14 | 20 | 23 | 57 |
6.Franciaország | 14 | 20 | 22 | 56 |
7.Koreai Köztársaság | 13 | 8 | 7 | 28 |
8.Hollandia | 13 | 6 | 10 | 29 |
9.Németország | 12 | 9 | 8 | 29 |
10.Olaszország | 11 | 12 | 13 | 36 |
11.Kanada | 7 | 6 | 11 | 23 |
12.Új-Zéland | 6 | 7 | 2 | 15 |
13.Magyarország | 5 | 5 | 5 | 15 |
A teljes éremtáblát ide kattintva böngészhetik.
Az aranyéremért lépett szorítóba pénteken késő este a párizsi olimpián a nyolc között Hámori Lucát búcsúztató algériai Imane Helif a női ökölvívók 66 kilogrammos mezőnyében. Ellenfele a másodikként rangsorolt kínai Jang Liu volt.
A Roland Garros tenisz Grand Slamnek is otthont adó pályán megrendezett döntőn rengeteg algériai szurkoló buzdította a helyszínen Imane Helifet, aki az első menetet egyhangú pontozással behúzta.
A második menetre feljavult a kínai teljesítménye, és többször is el tudta találni ellenfelét, a pontozóbírók azonban egyhangúlag Imane Helifet látták jobbnak Így a két nyert menet azt jelenti, hogy a 25 éves algériai ökölvívó olimpiai bajnok lett Párizsban.
Elevenítse fel újra a történelmi pillanatot. A tekvandós Márton Viviana a magyar küldöttség ötödik olimpiai aranyérmét szerezte péntek késő este.
Csalódottan és önkritikusan értékeltek a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai, miután a mieink kikaptak Horvátországtól az olimpiai elődöntőben. Varga Zsolt szövetségi kapitány sajnálja a játékosokat, akik rengeteget dolgoztak a sikerért, és nem szeretne érem nélkül hazamenni. Részletek itt!
Az amerikai Rai Benjamin győzött férfi 400 méteres gátfutásban a párizsi olimpián pénteken, a nőknél pedig duplázott a kenyai Beatrice Chebet a 10 ezer méter megnyerésével.
Az atlétikai versenyek közül az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt finálé a férfiak 400 méteres gátfutása volt a Stade de France-ban, a számot Tokióban 45.94 másodperces világcsúccsal nyerte meg Karsten Warholm. A norvég sztár legnagyobb ellenfele az olimpiai ezüstérmes Rai Benjamin – aki 46.17-tel második helyen áll az örökranglistán – és a 2022-es világbajnok brazil Alison dos Santos volt. Ezúttal helycsere történt az első két helyen az előző játékokhoz képest, Benjamin fordult elsőként a célegyenesbe, az utolsó két gáttól pedig fokozatosan ellépett Warholmtól, aki nem bírta a hajrát. Benjamin 46.46-tal ért célba, harmadiknak ismét Dos Santos jött be.
A nőknél a papírformának megfelelően az Egyesült Államok nyerte a 4×100-as stafétát, a férfiaknál viszont a hirtelen eleredő esőben az amerikaiak még dobogóra sem kerültek, miután már az első váltást elrontották, így kizárták a csapatot túlváltás miatt. A hajrában öt válogatottnak, köztük a címvédő olasznak is volt esélye az első helyre, de a számot végül Kanada nyerte, amelyet a Tokióban 200-on olimpiai bajnok Andre De Grasse hozott be győztesnek a nyolcas pályán. A kanadaiak az 1996-os játékok után második aranyukat szerezték a 4×100-as váltóban.
A női 400 méteren a világbajnok dominikai Marileidy Paulino esélyeshez méltóan biztosan, 48.17 másodperces olimpiai csúccsal diadalmaskodott. A döntő erősségét mutatja, hogy mindenki 50 másodpercen belül futott, amire még nem volt példa.
A női 10 ezer méter a keddi 5000 visszavágójának is volt tekinthető, amelyet Beatrice Chebet nyert meg. A kenyai atléta ezúttal sem talált legyőzőre, ezzel a harmadik női futó lett, aki duplázni tudott ebben a két számban olimpián, akárcsak a most harmadik holland Sifan Hassan, akinek Tokióban sikerült ez a bravúr.
Hollandia szétlövésben legyőzte Kínát, így megvédte címét a női gyeplabdázók döntőjében a párizsi olimpia pénteki versenynapján.
A kínaiak másodszor játszottak ötkarikás döntőt, 2008 után ismét a második helyen végeztek. A világbajnokságon is címvédő hollandoknak ez volt a hetedik fináléjuk és az ötödik aranyuk.
A férfi gyeplabdások tornáját ugyancsak a hollandok nyerték.
Péntek este elkezdődtek az olimpia ökölvívóprogramjának döntői is. Aranyérmet osztanak a férfi 71 kilóban, a női 50 kilóban, a férfi 92 kilóban, valamint a női 66 kilogrammosok mezőnyében is.
Utóbbi döntőben ott lesz az az algériai Imane Helif is, aki a legjobb 8 között Hámori Lucát győzte le pontozással. Erre a fináléra a tervezett program szerint 22.51-kor kerül sor.
Győztes első menet után vágott neki Márton Viviana a második két percnek. Az első fél perc nem hozott pontot egyik tekvandósnak sem. A pontcsendet Perisics testrúgása szakította meg, amire Márton szintén egy testrúgással válaszolt, majd egalizált.
Kevesebb mint 50 másodperccel a menet vége előtt újabb sikeres testrúgás következett Mártontól, amivel már 4:2-re vezetett a magyar sportoló. Az utolsó pár másodpercben hősiesen védekezett Márton Viviana, aki történelmet írva megnyerte a döntőt, és ezzel a magyar tekvandósport első olimpia bajnoki címét és érmét szerezte meg.
A mérkőzésről készített helyszíni összefoglalónk ide kattintva érhető el.
A harmadik helyen kiemelt szerb Alekszandra Perisics ellen lép pástra az olimpiai döntőben Márton Viviana a női tekvandósok 67 kilogrammos mezőnyében. A magyar lány kék sisakban vágott neki a mérkőzésnek, míg ellenfele pirosban volt látható.
Az első negyven másodperc nem hozott pontot, a legelső sikeres akció Márton Viviana nevéhez fűződött, aki a fejrúgásért három pontot kapott. Ezután egy testre indított rúgás hozott újabb pontokat a magyarnak, amivel már 5:0-ra vezetett Márton Viviana.
Az első menet végén a szerb edző kikért egy challange-et, azonban Márton Viviana így is magabiztosan, 7:1-re behúzta az első menetet.
Márton Viviana megkezdi döntőjét a szerb Alekszandra Perisics ellen a női tekvandósok 67 kilogrammos mezőnyében. A tét az olimpiai aranyérem.
Eredetileg 21.19-kor lépett volna a pástra a női tekvandósok 67 kilogrammos mezőnyének döntőjében Márton Viviana a szerb Alekszandra Perisics ellen. A programban azonban csúszás van egy férfi bronzmérkőzés miatt, így még várni kell a magyar sportoló olimpiai fináléjára.
A hétpróbázó Krizsán Xénia a hetedik, Nemes Rita pedig a 18. helyen végzett a párizsi olimpián.
Krizsán erősségei közé tartozik az utolsó szám, a 800 méteres síkfutás, a tavalyi budapesti világbajnokságon majdnem felfutott a dobogóra, és negyedik lett. Ezúttal a kilencedik helyről várhatta a rajtot. A remekül megfutott első kör után elkezdett folyamatosan előre jönni, és a végén csak ketten bizonyultak gyorsabbnak nála. Egyéni rekordjáért (2:06.27 perc) 1020 pontot kapott, amivel a hetedik helyre lépett előre - hármas holtversenyben.
A sérüléssel bajlódó Nemes Rita számára az volt a cél, hogy végigcsinálja a kétnapos küzdelmet. A 34 éves versenyző remekül teljesítette a két kört, futamában 2:10.10 perces (963 pont) egyéni csúccsal harmadik lett. Összetettben a 18. helyen zárt.
A kétszeres olimpiai bajnok belga Nafissatou Thiamnak az utolsó szám előtt átszámítva mintegy nyolc másodperc volt az előnye Katarina Johnson-Thompson előtt. A brit világbajnok ennek megfelelően igyekezett ellépni riválisától, Thiam azonban "szemmel tartotta", és bár a hajrában nőtt a távolság, a belga atléta begyűjtötte harmadik ötkarikás aranyát.
Eredmények, hétpróba, olimpiai bajnok:
1. Nafissatou Thiam (Belgium) 6880 pont
2. Katarina Johnson-Thompson (Nagy-Britannia) 6844
3. Noor Vidts (Belgium) 6707
....7. Krizsán Xénia 6386
...18. Nemes Rita 6060
Az olimpiai aranyéremért lép a pástra péntek este 21 óra 19 perckor Párizsban Márton Viviana a női tekvandósok 67 kilogrammos mezőnyében. Ellenfele a döntőben a harmadik helyen kiemelt szerb Alekszandra Perisics.
A Márton Vivianáról írt portrénk ide kattintva olvasható el.
A magyar férfi vízilabda-válogatott egygólos vereséget szenvedett Horvátországtól az olimpia férfi vízilabda-tornájának elődöntőjében, így vasárnap a bronzéremért ugorhat medencébe az Egyesült Államok ellen. Részletek itt!
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult Vinesh Phogat, a női 50 kilogrammos súlycsoportban döntőbe jutott indiai birkózó, akit kizártak a párizsi olimpián, mivel nem tudta hozni a súlyát a finálé előtt.
Bővebben minden itt!
Arról mi is beszámoltunk tegnap, hogy az amerikai Noah Lylest, a férfi 100 méteres síkfutás olimpiai bajnokát, kerekesszékben vitték le a pályáról, miután a férfi 200 méteres síkfutás döntőjében bronzérmet nyert a párizsi olimpián. Utána derült ki, hogy a verseny előtt pozitív lett a tesztje Covid-19-re.
Egy nappal a történtek után az X-oldalán adott hírt magáról. Gratulált a győztesnek, valamint megköszönte a rengeteg támogató üzenetet. Posztjában kitért arra is, hogy nem ilyen olimpiáról álmodott, majd úgy köszönt el, hogy üdvözletét küldi „a következő négy év leggyorsabb embere”.
Először is szeretném megköszönni Istennek, hogy végigcsinálta velem ezt az egész olimpiát! Másodszor szeretnék gratulálni Letsile Tebogo-nak, Kenny Bednareknek és mindenki másnak a csodálatos 200 méteres olimpiai döntőhöz. Végül pedig mindenkinek szeretném megköszönni a támogató üzeneteket. Azt hiszem, ez a végét jelenti a 2024-es olimpiámnak. Nem az az olimpia, amiről álmodtam, de rengeteg fantasztikus emléket zártam a szívembe, remélem, mindenki élvezte. Akár szurkoltatok nekem, akár ellenem, el kell ismernetek, hogy néztétek, nem igaz? Viszlát legközelebb. Üdvözlettel, a következő 4 év leggyorsabb embere!
First I want to thank God for getting me through this entire Olympics! Second I want to congratulate @LetsileTebogo3 @kenny_bednarek and everyone else on an amazing Olympic 200m final. Finally I want to thank everyone for the supportive messages. I believe this will be the end of… pic.twitter.com/sfKOpLljAS
— Noah Lyles, OLY (@LylesNoah) August 9, 2024
Történt ugyanis, hogy az amerikai vágtázó történelmi sprintduplára hajtott, miután a hét elején aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban, azonban a csütörtöki 200 méteres döntőben alulmaradt, és kénytelen volt beérni a bronzéremmel.
A futam után Lyles leült a földre, és orvosi ellátásban részesült, majd kerekesszékben vitték ki a stadionból.
Röviddel a verseny után az amerikai atlétikai szövetség bejelentette, hogy a bronzérmes annak ellenére is rajhoz állt, hogy pozitív lett a Covid-19 tesztje. Most azonban úgy tűnik már jobban van és a visszatérésre készül.
First I want to thank God for getting me through this entire Olympics! Second I want to congratulate @LetsileTebogo3 @kenny_bednarek and everyone else on an amazing Olympic 200m final. Finally I want to thank everyone for the supportive messages. I believe this will be the end of… pic.twitter.com/sfKOpLljAS
— Noah Lyles, OLY (@LylesNoah) August 9, 2024
Bőhm Csaba után Szép Balázs is döntőbe jutott a párizsi olimpia öttusaversenyén. Utóbbi a B elődöntő után elmondta, könnyebb versenyre számított.
„Nem lőttem olyan jól, úgyhogy azért kellett futnom, de az utolsó hatszázon már láttam, hogy ez biztosan megvan, ott tudtam tartalékolni egy kicsit” – mondta pár perccel a versenye után a vegyes zónában. Arról is beszélt, hogy nagyon tetszik neki a helyszín, és a jó hangulat, amelyet a sok szurkoló teremt.
Technikás a pálya, mert homokos. Nem az a bokáig süllyedős, de azért elég puha a talaj, illetve sok kanyar van benne, szerintem nem egy gyors pálya. A verseny előtt azt tűztem ki célul, hogy szeretnék hatban lenni. A mai napon úgy éreztem, hogy kicsit nehezebb ez, mint gondoltam, könnyebb versenyre számítottam, meglátjuk, mit tudok majd kihozna magamból holnap.
A döntőre szombaton 17.30-tól kerül sor. Azt megelőzően rendezik a nők elődöntőjét két csoportban, a magyarok - Gulyás Michelle és Guzi Blanka – a másodikba kerültek és 13.30-kor kezdenek majd.
Perceken belül medencébe ugrik férfi pólóválogatottunk, az elődöntőben Horvátország lesz a rivális. Csapatunk 2008 után jutna újra olimpiai döntőbe, kövesse velünk a mérkőzést, szurkoljunk együtt!
Vereséget szenvedett a férfi szabadfogású birkózók 125 kilogrammos mezőnyének elődöntőjében a törökök olimpiai, négyszeres világ-, ötszörös Európa-bajnok klasszisa, Taha Akgül, aki a negyeddöntőben Ligeti Dánielt búcsúztatta. Az eredmény egyúttal azt jelenti, hogy Ligeti Dániel nem kerül a vigaszágra, így számára véget ért a párizsi olimpia.
Taha Akgül az elődöntőben az iráni világbajnok Amir Hosszein Zarétól kapott ki. A másik ágról a georgiai Geno Petriasvili jutott be a döntőbe.
Ritkán látható jelentek zajlottak le pénteken a Paris La Défense Arénában, ahol az olasz és a spanyol válogatott találkozott egymással az 5–8. helyért zajló rájátszás első mérkőzésén.
Az olaszok két nappal korábban ötméteresekkel vesztették el a magyarok elleni negyeddöntőt, a találkozón óriási botrány tört ki, amikor a játékvezetők a második negyedben brutalitás miatt kiállították Francesco Condemit, aki egy lövés közben véletlenül eltalálta Jansik Szilárd arcát, akinek felszakadt a szemöldöke.
Az eset miatt elvették az olaszok gólját, a magyarok kaptak egy büntetőt – melyet Manhercz Krisztián belőtt – és négy percre emberhátrányba kerültek. Az olaszok ugyan jól átvészelték ezt az időszakot, a negyedik negyedben vezettek is, de végül alulmaradtak Vogel Soma bravúrjai miatt.
Az olaszok az eset után megóvták a mérkőzést, amit gyorsan elutasítottak, a válogatott azonban pénteken a spanyolok elleni összecsapásra sem felejtette el a történteket és „akciót” indított:
az olaszok a himnuszok alatt a zsűrinek hátat fordítva álltak fel, majd a ráúszásra éppen Condemit – akinek automatikus eltiltását a nemzetközi szövetség eltörölte – állították oda.
A spanyolok nem is indultak el labdára, Condemi pedig ezt követően kiült a kispadra, és felöltözött, nem is játszott már egy másodpercet sem.
A jelképes tiltakozásnak ezzel még nem volt vége, az olaszok az első négy percben gyakorlatilag nem voltak hajlandóak támadni, védekezésben pedig mindig egy ember kiúszott ahhoz a kötélhez, ahol a kiállított játékosokok várakoznak.
Ebben az időszakban az olaszok háromgólos hátrányba kerültek, végül 11–9-es vereséget szenvedtek, így csak a hetedik helyért játszhatnak a francia fővárosban.
Három versenyszám után 811 pontot szerezve a 8. helyről kezdte a laser-run küzdelmeit Szép Balázs a férfi öttusázók B elődöntőjében. A magyar versenyző hetedikként ért célba, ami azt jelenti, hogy
Bőhm Csaba mellett Szép Balázs is kvalifikálta magát a férfi öttusázók szombati döntőjébe.
Szép összesítésben 1499 pontot szerezve hetedikként zárta a férfi öttusázók B elődöntőjét.
A lovaglás és bónusz vívás után Szép Balázs 508 pontot szerezve a 10. helyen állt, amikor a versenyzők a 200 méteres gyorsúszás számában is összemérték erejüket a férfi öttusázók B elődöntőjében a párizsi olimpián.
Szép Balázs 2:03.81-es időeredménnyel negyedikként ért célba, amellyel 303 pontot szerzett.
Ez azt jelenti, hogy a magyar versenyző összesítésben 811 pontot elérve a 8. pozícióból várhatja a folytatást, vagyis a laser-run küzdelmeit.
A férfi súlyemelők 89 kilós kategóriáját a bolgár Karlosz Naszar nyerte összetett világcsúccsal a párizsi olimpia pénteki versenynapján.
A 20 éves Naszar, aki bolgár anya és libanoni apa gyermekeként éppen a nyári játékoknak otthont adó francia fővárosban született, szakításban még ugyanúgy 180 kilót teljesített, mint a fogásnemi világrekordot 182 kilogrammal tartó kolumbiai Yeison Lopez. Lökésben azonban jócskán rávert vetélytársára, és végül 404 kilós összetett világcsúccsal nyert a 390 kilóig jutott dél-amerikai rivális előtt. Naszar a második fogásnemben saját korábbi rekordját javította tovább egy kilóval 224 kilóra.
A bolgár emelő még nem volt 18 esztendős, amikor 2021-ben, Taskentben a sportág egyik legfiatalabbjaként írta át a csúcslistát a felnőttek 81 kilogrammos kategóriájában, s lett első ízben világbajnok. Emellett 2023-ban és idén is Európa-bajnoki címet szerzett összetettben.
A párizsi ötkarikás versengésben a bronzérmet az olasz Antonino Pizzolato, a 2021-es tokiói olimpia 81 kilós súlycsoportjának harmadik helyezettje érdemelte ki 384 kilóval.
Szexuális zaklatás miatt a francia rendőrség őrizetbe vett egy párizsi olimpián szerepelt egyiptomi birkózót.
A hatóságok nem hozták nyilvánosságra az olimpikon nevét, azonban az egyiptomi küldöttség közölte, hogy a Tokióban bronzérmes, ötszörös Afrika-bajnok Mohamed Ibrahim el-Szajedet állították elő péntek hajnalban egy kávézó előtt, mert a vád szerint megfogta egy nő fenekét.
Egyiptom olimpiai bizottsága bejelentette, hogy vizsgálatot indít a 26 éves versenyző ellen, aki szerdán egy vereséggel zárt a kötöttfogású 67 kilogrammosoknál Párizsban, és pénteken hazautazott volna.
Németország jutott elsőként döntőbe a párizsi olimpia férfi kézilabdatornáján, miután a pénteki, lille-i elődöntőben 25–24-re legyőzte Spanyolországot.
A németek többször is elléptek három-négy góllal, de ellenfelük rendre visszazárkózott. A legutóbbi olimpián, illetve az előző két világbajnokságon egyaránt bronzérmes spanyolok az 51. percben vezettek először, de az utolsó hét és fél percben nem találtak a hálóba.
A németeknél Renars Uscins hat gólt lőtt, a kapuban Andreas Wolff 22 védéssel, 49 százalékos hatékonysággal zárt. A túloldalon a Szeged jobbátlövője, Imanol Garciandía két, a Veszprém irányítója, Agustín Casado négy alkalommal talált be. Utóbbi klubtársa, a kapus Rodrigo Corrales két védéssel zárt.
A német férfi válogatott vasárnap ötödször szerepel olimpiai döntőben, 1936-ban és 1980-ban arany-, 1984-ben és 2004-ben ezüstérmes lett. A másik elődöntős mérkőzésen Szlovénia és Dánia mérkőzik meg 21.30-kor.
A női birkózók 76 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Nagy Bernadett indiai, míg a szabadfogású 65 kilogrammosok között Muszukajev Iszmail kirgiz ellenféllel kezd szombaton a párizsi olimpia nyolcaddöntőjében – adta hírül az MTI.
A kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Nagy a tavalyi U23-as világbajnok Reetika Reetika ellen lép szőnyegre, és ha sikerül legyőznie a 21 éves ázsiai riválisát, akkor a legjobb nyolc között várhatóan a világbajnoki ezüst- és bronzérmes kirgiz Ajperi Medet Kizi jelentheti a következő akadályt.
A kiemeltek közül a felső ágra került még a román Eb-harmadik Catalina Axente és a Pánamerikai Játékok-győztes kubai Milaimys Marin is, a pénteki sorsoláson pedig kiderült, hogy kínai, amerikai és bolgár birkózó került még az ágára.
A harmadik helyen kiemelt, világbajnoki címvédő Muszukajev Iszmail az egy kategóriával feljebb, 70 kilóban vb-ezüstérmes Ernazar Akmatalijevvel csap össze a legjobb 16 között, majd a negyeddöntőben találkozhat az olimpiai ezüst- és bronzérmes, háromszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok azeri Haji Aliyevvel, akit a budapesti rangsorversenyen pontozással múlt felül.
A kiemeltek közül a 2022-ben világbajnok iráni Rahman Amuzad, és az idei albán kontinensbajnok, Islam Dudaev is az alsó ágra került, emellett mexikói, szamoai és amerikai birkózók szerepelnek az ágon.
Muszukajevet az A szőnyeg kilencedik mérkőzésén, míg Nagy Bernadettet a B szőnyeg negyedik meccsén szólítják először szőnyegre.
A bónusz vívással folytatódott a férfi öttusázók küzdelme a B jelű elődöntőben. Szép Balázs az olasz Giorgio Malan ellen lépett a pástra. Az asszót Malan nyerte, a magyar versenyzőnek így nem jött össze a plusz pont.
A magyar versenyző egyébként remekül kezdte a pénteki elődöntőt, lovaglásban 293 pontot ért el a megszerezthető 300-ből.
A német válogatott nyerte meg a bronzérmet a párizsi olimpia női labdarúgótornáján, miután a harmadik helyért rendezett pénteki összecsapáson 1–0-ra verte a spanyolokat Lyonban.
A találkozó egyetlen gólját Giulia Gwinn szerezte a 64. percben 11-esből, a világbajnok és olimpiai újonc spanyolok a 98. percben büntetőt rontottak. A németek a 2016-os aranyérem után állhattak ismét ötkarikás dobogóra.
Eredmény, labdarúgás, nők, bronzmérkőzés:
később, férfi döntő:
Csütörtökön az öttusa is bemutatkozott a párizsi olimpián. A verseny a rangsoroló vívással kezdődött, a 36 fős mezőny találkozik egymással, így egy sportolóra 35 asszó vár. Szép Balázs 18 győzelemmel és 17 vereséggel, 215 ponttal a 18. helyről várta a mai folytatást.
Bőhm Csaba után a férfi mezőny második magyar versenyzője lovaglással kezdte a pénteken a B jelű elődöntőt.
Szép Balázs egy verőhibával 293 pontot szerzett lovaglásban, remek teljesítménnyel alapozta meg a napot.
Mint azt korábban megírtuk, a másik magyar versenyző, Bőhm Csaba a 14. helyről kezdte meg a férfi öttusa A jelű elődöntőjét, és végül a 8. helyet szerezte meg, ezzel ott van a szombati döntőben.