Márton Viviana élete első olimpiáján aranyérmet nyert Magyarországnak

Úgy vághattunk neki a péntek estének az ezúttal is csordulásig telt Grand Palais-ban, hogy az első magyar tekvandós olimpiai érem már biztos, egyedül az anyaga – pontosabban a külső, mintegy 6 grammnyi bevonaté – volt kérdéses Márton Viviana és Alekszandra Perisics összecsapásán. 

A Spanyolországban élő – ám február óta az UTE sportolójának számító – magyar tekvandós két rendkívül kiélezett meccs megnyerésével menetelt az elődöntőig. Előbb ugyanis a kétszeres olimpiai bronzérmes elefántcsontparti Ruth Gbagbit, majd az amerikai Kristina Teachoutot múlta felül, egyaránt három menetben.

A négy között az egyik legnehezebb rivális, az első helyen kiemelt, tavaly Grand Prix-győztes, 2022-ben világbajnok Sarah Chaari várt rá, aki az előző körből úgy lépett tovább, hogy két menet alatt egyetlen értékelhető ütést tudott felmutatni. Márton rendkívül bátran állt bele a nála közel egy fejjel magasabb rivális elleni küzdelembe, akinél lényegesen többet indított, ennek ellenére a belga szerzett vezetést egy testrúgással (0–2). Az első olimpiáján szereplő Márton azonban fordított, és végül be is húzta az első menetet. A második sokáig szintén a belga szájíze szerint alakult, bár potyogtak a találatok ide is, oda is. Végül az utolsó másodpercben indított akcióval U21-es világbajnokunk ezt a felvonást is megfordította, így 2:0-s összesítéssel bekerült az esti döntőbe. 

A végén láttam, hogy alulról van még lehetőségem rúgni egyet, ami szerencsére fel is ment eléggé

– mondta az elődöntő után az MTI-nek Márton, aki a találkozó hajrájával a közönség szimpátiáját is megszerezte, amely a mérkőzés végén hosszasan éltette is a magyar tinédzsert a remek küzdelemért érzett hálája jeléül. 

A 21 óra 19 perces kezdetre kiírt, ahhoz képest azonban jelentős csúszással kezdődő döntőben az egész olimpián eddig csak egy menetet vesztő Perisics ellen szólították a küzdőtérre. A két évvel ezelőtt világbajnoki ezüstérmet szerző, a 2023-as – a vb-hez hasonló presztízzsel bíró, vagy még annál is többre tartott – Grand Prix-sorozatban a nagydöntő negyedik helyén végző tekvandós számított a finálé esélyesének. Ám Márton napközben többször is rácáfolt az esélyekre, és ezúttal sem látszott rajta megszeppentség, amint a pástra lépett. 

Sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, már a bevonulását látva is jóérzés kerítette hatalmába az embert. Szélesen mosolygott, még szélesebb mozdulatokkal, felszabadultan integetett a közönségnek, amint elindult a Grand Palais karzatáról a küzdőtér felé . Egyszerűen olyan felszabadultság és öröm sütött Márton minden gesztusából, óhatatlanul is fel kellett tennem a kérdést: mi baja történhet annak, aki ilyen élvezettel, a teher, a pszichológiai nyomás bármilyen külső jele és jegye nélkül érkezik meg élete első olimpiai döntőjére? Ellenben a szerb testbeszéde egészen más volt, talán az esélyesség terhét, talán mást cipelt a vállán, mindenesetre még a tartása is teljesen eltért négy évvel fiatalabb riválisáétól.

Az első két percben sikertelen testrúgásokkal estek egymásnak, egy perchez közeledve azonban egy pontos fejrúgással 3–0-s előnybe került a 18 éves magyar. 11 másodperccel a menet vége előtt ráadásul sikerült még tovább növelni az előnyt egy testen elért találattal (5–0). A szerb megpróbálkozott egy félig kitekeredett pózból is egy fejrúgással, már-már skorpiókat idézett, ahogyan felhúzta a talpát, de a döntés szerint – amit a videó megerősített – nem érte el Márton fejét. Az elbukott challenge miatt 6–0-ra módosult az állás, majd mivel mindketten elindultak a pástról az edzőik felé a menet végét jelző hang előtt, kaptak egy-egy intést is (7–1). 

Egészen egyértelműnek tűnt, hogy a francia közönség is kiért szorít, a magyar versenyző minden találatát nagyobb tapsvihar jutalmazta, míg az elkerült szerb rúgásokat ugyancsak tisztábban kivehető, megkönnyebbülésre utaló felsóhajtás követte. 

Márton jó védekezéssel kezdte a második menetet, de bő 45 másodperc után testen eltalálta a szerb, aki így megszerezte a vezetést (0–2). Az UTE versenyzője azonban két testrúgással fél percen belül fordított (4–2), így szinte csak karnyújtásnyira tűnt az arany. Húsz másodperccel a vége előtt összekapaszkodtak, a szerb vadul próbálkozott, fejre akciózott, de Márton újra és újra elhajolt, ezzel kihúzta a maradék időt – és megnyerte a finálét (2:0)! 

„Tökéletes döntő volt – kezdte széles mosollyal az értékelését Márton a Grand Palais interjúfolyosóján, miután fogadta a magyar újságírók gratulációját. – Ezen a napon minden meccsen csak arra koncentráltam, hogy lépésről lépésre haladjak, és tudtam, ha így lesz, a nap végén minden esélyem meglesz valóra váltani a legnagyobb álmom. Itt állunk, és még mindig nem hiszem el, hogy sikerült. Remélem, nem is ébreszt fel jó darabig senki!”

A döntőre való könnyed bevonulásával kapcsolatban elmondta, szerette volna az olimpia minden pillanatát kiélvezni, miként azt a szerencsés helyzetet is, hogy eddigi pályafutása legnagyobb közönsége előtt léphet pástra.

„Amikor bejut az ember a döntőbe, már lemegy a teher nagy része róla. A nap minden pillanatát meg akartam élni és kiélvezni egy ekkora közönség előtt. Nagyon nagy élmény volt az egész verseny, és maga a bevonulás is. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne akartam volna mindenáron győzni” – tette hozzá.

A fináléval kapcsolatban úgy fogalmazott, örül, hogy a testi és a mentális erejét ilyen jól tudta kamatoztatni, és szerb riválisa nem tudott mit kezdeni a fölényével. Felidézte, csupán egészséges feszültség volt benne az elődöntő és döntő közt eltelt órákban: a szünetet kihasználva egy lábmasszázs után aludni is tudott egy keveset, mielőtt a küzdőtérre szólították volna. Kiemelte ikertestvére, Luana szerepét is a sikerben.  

„A testvérem rengeteget segített, minden meccs előtt elmondta, hogy legyek erős és gyors, hogy koncentráljak mindvégig, és tudjam, én vagyok a legjobb. Különleges, hogy osztozhattam vele ezeken a pillanatokon, gyerekkorunk óta ez a közös álmunk” – fogalmazott a mindössze 18 esztendős tekvandós, aki azt is megsúgta, bár nagyon szereti édesanyja hagyományos, versenyek utáni menüjét, a rántott húst és a krumplipürét, ezúttal biztos, hogy egy jó hamburgerrel fog majd ünnepelni. A családi ebéd majd csak azt követheti. 

Márton Viviana a magyar tekvandósport első olimpiai érmét szerezte – az eddigi legjobb eredményünk két ötödik hely volt a páston. 

„Remélem, hogy sok-sok kislányt és kisfiút inspiráltam most, hogy próbálják ki a tekvandót. Büszke vagyok arra, hogy ilyen sokak figyelték a küzdelmeimet ezen a napon, hogy megannyi magyar szorított értem. Örülök, ha ezzel a sportágam népszerűsítéséhez is hozzá tudtam tenni, mert egy nagyon jó sportról van szó” – mondta az UTE tehetsége. 

Márton aranya egyúttal a magyar küldöttség ötödik aranyérme lett a párizsi játékokon. Összességében pedig az olimpiák történetének 188. magyar elsősége. 

No de ki is az a Márton Viviana? Újdonsült olimpiai bajnokunk portréját ide kattintva olvashatja el. 

OLIMPIA, PÁRIZS 2024
TEKVANDÓ, NŐI 67 KG, DÖNTŐ
Márton Viviana – Alekszandra Perisics (szerb) 2:0 (7–1, 4–2)

(MTI / Index)

(Borítókép: Márton Viviana ésAleksandra Perisic. Fotó: Tingshu Wang / Reuters )