Újabb klasszist igazolt a Fradi: Németh Nándor is zöld-fehérben folytatja
A fővárosi klub a honlapján jelentette be, hogy a nyílt vízi úszásban olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf és bronzérmes Betlehem Dávid után Németh is hozzájuk igazol.
A 24 éves magyar versenyző már a juniorok között is ünnepelhetett Eb-címet, a 2017-es korosztályos vb-ről pedig két aranyéremmel térhetett haza. Ugyanebben az évben a budapesti vizes világbajnokságon a 4×100 méteres gyorsváltóval emlékezetes bronzérmet szerzett mindössze 18 évesen.
Két éve a római kontinensbajnokságon a 4×200-as gyorsváltóval nyert, míg a 4×100-as váltóval ezüstérmes volt. Az idei belgrádi Eb-n újabb két ezüsttel gyarapította éremgyűjteményét ugyanezekben a váltószámokban, majd a vb-n megszerezte első egyéni érmét a felnőttek között: Dohában 100 méter gyorson harmadikként csapott a célba.
Németh Nándor a párizsi játékokon – még a BVSC-Zugló versenyzőjeként – mindössze egy századdal maradt le az olimpiai bronzéremről és kettővel az ezüstről.