Szexuálisan bántalmazták az olimpiai ezüstérmest, 15 év után feljelentette az edzőjét
További Sport cikkek
-
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
- Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
- A világbajnok döntő visszavágójával rajtol el csütörtökön a darts PL
- A Baji Balázs vezette új sportintézethez került a teljes sportszakma és a sporttámogatások
- Meghalt Kerekes Bálint, a Dág KSE fiatal röplabdajátékosa
Argentína három érmet szerzett a párizsi olimpián: José Torres győzött a BMX kerékpárosok versenyében, Eugenia Bosco és Mateo Majdalani a katamarán vitorlások között lett ezüstérmes, a női gyeplabda-válogatott pedig bronzérmet szerzett. A képen Bosco és Majdalani látható:
Ez történt augusztus kilencedikén, néhány hónappal később azonban a 27 éves Bosco megdöbbentő vallomással rukkolt ki a La Nación című napilapban. A sportoló arról beszélt, hogy 12 éves korában szexuális abúzus áldozata volt a Buenos Aires-i Olivos Yacht Clubban, ahol kezdő versenyzőként többször is több napra ott maradt a társaival és az edzőjével, Leandro Tuliával.
Bosco az argentin sport egyik hőse, 2023-ban, Santiagóban győzött, 2019-ben, Limában második lett a Pánamerikai Játékokon. Gyerekként az optimist hajóosztályban tanulta a vitorlázás fortélyait, és mivel a fővárostól kétórányira, San Pedro városában lakott, sokszor ott kellett aludnia az Olivos Yacht Clubban, ahol Leandro Tulia volt az edzője.
Ilyenkor a gyerekek sok közös játékban vettek részt Tulia vezetésével, majd a közös foglalkozások után az edző többször is behívta a szobájába Eugeniát, hogy masszírozza meg, cserébe bizonyos szívességekért, például olyasmiért, hogy kölcsönadta neki a telefonját, hogy játsszon rajta. Ilyenkor meztelenre vetkőzött a férfi.
Ezek akkoriban nem tűntek fel a tizenkét éves kislánynak, azt hitte, ezek az együttlétek az edzések normális részét képezik.
Akkor hasított belé villámként a felismerés, amikor pár évvel ezelőtt megnézte a Netflixen az Athlete A című dokumentumfilmet, amely Larry Nassarnak, az Egyesült Államok tornászválogatottja orvosának szexuális bűncselekményeiről szólt.
Ez a film hívta elő a memóriámból a másfél évtizeddel korábbi gyermekkori élményeimet, és akkor vált világossá bennem, hogy Leandro Tulia ugyanazt csinálta velem, mint Nassar az amerikai tornászlányokkal. Egész éjszaka zokogtam, miután megnéztem a filmet
– nyilatkozta Bosco.
A sportolónő coming outja lavinát indított el. További hat vitorlásversenyző nő tett hasonló feljelentést Tulia ellen, aki azonban az ügyvédjén keresztül mindent tagad. Ennek ellenére megszüntették munkaviszonyát a jachtklubnál.
Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.