Májusban ismét visszatérne az olimpia előtt súlyos sérülést szenvedő Európa-bajnokunk

D  YT20240704033
2025.03.25. 11:11
Májusban ismét visszatérne a versenyzéshez Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnok tornász, aki 2023-ban és tavaly is komoly térdműtéten esett át – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A Dunaújvárosi KSE sportolója kedden az m4sport.hu portálon úgy nyilatkozott, egyre jobban halad a felépülése, már fájdalommentesen edz, és a májusi, várnai világkupaversenyen szeretne visszatérni.

„Ott még csak egy könnyített, leépített gyakorlattal indulnék, csak felemás korláton, hogy újra szokjam a versenyhelyzetet, a körülményeket. Teljes értékűen, de szintén még csak felemás korláton az őszi világbajnokságon versenyeznék, ezt tűztük ki célul” – mondta.

A 25. születésnapját jövő vasárnap ünneplő Kovácsot 2023 szeptemberében keresztszalag-szakadással műtötték – ezért lemaradt a világbajnokságról –, de a szervezete nem bírta a beépített csavarokat, így folyamatosan gyulladásban volt az érintett terület.

Ennek ellenére az utolsó pillanatban sikerült kvalifikálnia az olimpiára, ám a párizsi pódiumedzésen ismét megsérült, sőt a porc is letört a térdében. A tavaly szeptemberi újabb operáció során ezeket a darabokat és a gyulladást okozó csavarokat is el kellett távolítani.

Mint mondta, az egészségi problémák és a nehézségek ellenére sosem fordult meg a fejében a visszavonulás, már kitűzte célul maga elé a 2028-as Los Angeles-i olimpiát.

Ez a sérülés sem állíthat meg. Testileg és lelkileg is teljesen rendben érzem magam

– szögezte le a hétszeres Eb-érmes tornász.

A magyar válogatott március közepén egy hétig Mallorcán edzőtáborozott. Kovács is ott volt, de még nem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni, nála a hangsúly még inkább a rehabilitáción van.

„Korláton már nagyjából teljes értékű gyakorlatokat csinálok, ott nem nagyon kell a lábamat használni, egyedül a leugrásnál, de azt túlforgatással szoktam gyakorolni, hogy mindig hanyatt érkezzek, és a lábamnak tényleg semmi problémája ne legyen” – mesélte.

Hozzáfűzte, gerendán is elkezdett jobban mozogni, több elemet is sikerült visszahoznia a gyakorlatába, azonban ott azzal a nehézséggel is számolnia kell, hogy mindig a műtött lábáról ugrik el.

„Nincs semmilyen fájdalom, napról napra jobban bírja a lábam a munkát. Az ugrást és a talajt még nem igazán tudom csinálni, ott inkább kiegészítő gyakorlatokat végzek, olyanokat, amelyek előkészítik majd az ugrásokat és a légmunkát” – magyarázta.

(Borítókép: Kovács Zsófia, a párizsi olimpiára készülő tornász edzés közben Dunaújvárosban 2024. július 4-én. MTI / Illyés Tibor)