- Sport
- bastian schweinsteiger
- ana ivanovics
- szakítás
- költözés
- gyerekek
- labdarúgás
- tenisz
- münchen
- belgrád
Kilenc év után szétment a híres álompár
Az exlabdarúgó Schweinsteiger karrierje nagy részét a Bayern Münchenben töltötte, nyolcszor lett bajnok a bajorokkal, akikkel 2013-ban a Bajnokok Ligája-trófeát is elhódította, 2014-ben pedig tagja volt a világbajnok német válogatottnak.
A szerb teniszező 2008-ban vezette a női világranglistát, abban az évben a Roland Garrost is megnyerte. Más Grand Slam-trófeát ugyan nem sikerült begyűjtenie, de így így szép karriert mondhat magáénak, hiszen tizenöt tornán diadalmaskodott.
A sportolók 2016-ban házasodtak össze Velencében, azóta három gyermekük született. A legkisebb fiuk, Teo májusban tölti be a második életévét. Ivanovicsék két hónappal ezelőtt vetettek véget a kapcsolatuknak, tudta meg a német Bunte.
Novemberben még nagy volt a szerelem, Ivanovicsék együtt fedezték fel Bécs szépségeit:
A kiadvány arról is beszámolt, hogy a munka miatt sokat utazgató Schweinsteiger szabadideje nagy részét Münchenben tölti, Ivanovics pedig hazaköltözött Belgrádba a gyerekekkel, hogy a szülei gyorsan át tudjanak ugrani hozzá, ha szüksége lenne segítségre.