Ryan Giggs bemutatkozik a MU-ban

"Hála az égnek, hogy megszereztük" - válaszolta Bobby Charlton Alex Fergusonnak, amikor az edző először mutatta meg neki a ManCitytől 14 évesen megszerzett tehetséget. A tinédzser három és fél év múlva, 1991. március 2-án bemutatkozott a Manchester United nagycsapatában, azóta még 862-szer szerepelt benne.

Ferguson azzal csábította el a városi ellenféltől 1987 november végén a walesi gyerekfocistát, - akkor még - Ryan Wilsont, hogy három éven belül profiszerződést kap. A tréner állta a szavát, napra pontosan három évre rá, 1990. november 29-én, 17. születésnapján - már anyja nevén - Ryan Giggsként aláírt a reménység.

Nem kellett sokat várnia első meccsére, három hónap múlva az Everton játszott az Old Traffordon, és amikor a balhátvéd Dennis Irwin megsérült, jött Giggs. 2-0-ra kikaptak, de májusban már kezdett élete második United-mérkőzésén, a Citynek gólt is lőtt, igaz, ez inkább Colin Hendry öngólja, amit az ő nevére írtak be.

Giggs a két héttel későbbi KEK-győztes keretbe még nem fért be, de a 91-92-es szezontól kezdve fix kezdő lett.

És még mindig játszik. 863 tétmeccsnél jár, klubrekorder, kedden a Chelsea elleni vereségből húsz percet kapott. 158 gólja is csúcs a ManUnitednél, az eddigi 19 Premier League-szezon mindegyikében szerzett gólt, ami megdönthetetlen bravúr.

Giggs 2011. március 1-én

Harminchét évesen már nem fér be mindig, sokszor nem is kezdő, de még ebben a szezonban is többször megmutatta, hozzá tud tenni a csapatteljesítményhez: volt a meccs embere, vannak asszisztjai és három gólja a szezonban.

Húsz év alatt Giggs Ferguson 1990-es, unitedes FA-kupagyőzelmén kívül a menedzser összes sikerénél ott volt. 11-szeres bajnok, kétszeres BL-, négyszeres FA-kupa, négyszeres Ligakupa-győztes.

Hihetetlen, de legnagyobb egyéni sikereit két éve érte el, amikor futballistatársai a 2008-2009-es szezon játékosának választották.

A Unitednél eddig 135 csapattársa volt, ami még bővülhet, mert néhány hete újabb évvel hosszabbította meg szerződését.

Huszonnégy trófea után egyik jubileumi interjújában azt mondta, idén mindenképp meg akarja szerezni 12. PL-címét, különben megint tönkremegy a nyara, mint tavaly, amikor a Chelsea egy ponttal megelőzte őket.

"Vakációra mész a családdal, azt hiszed, minden rendben, de csak egy pillanatra hagynak magadra, máris azon rágódsz, hogy elszúrtátok a szezont. Ráadásul már semmit nem is tehetsz ellene, csak az éltet, hogy a következő évben javíthatsz" - vallja 20 sikeréve után is.

Ryan Giggs győzelmei a ManUnitednél

Premier League: 11 (1992-93, 1993-94, 1995-96, 1996-97, 1998-99, 1999-2000, 2000-01, 2002-03, 2006-07, 2007-08, 2008-09)
Bajnokok Ligája: 2 (1998-99, 2007-08)
FA-kupa: 4 (1993-94, 1995-96, 1998-99, 2003-04)
Ligakupa: 3 (1991-92, 2005-06, 2008-09)
Angol Szuperkupa (Community Shield): 8 (1993, '94, '96, '97, 2003, '07, '08, '10)
Klub-vb: 2008
Interkontinentális Kupa: 1999
Európai Szuperkupa 1991

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59