Elfogytak a magyarok női tőrben

2013.08.07. 13:03

Knapek Edina és Mohamed Aida is kiesett a nyolcaddöntőben, így nem maradt magyar versenyző a női tőrözők szerdai egyéni küzdelmeiben a budapesti vívó-világbajnokságon. A két hazai vívónő egy időben lépett pástra a 16 között, ám míg az egyik mérkőzésen, Mohamed ellen az olimpiai bajnok olasz Elisa di Francisca folyamatosan szúrta a tusokat, a másik páston végig élt a magyar remény. Mohamed nagyon egyoldalú találkozóján Solti Antal tanítványa csak 0-5-nél adta első találatát, s összességében is csak háromig jutott.

"Nagyon csalódott vagyok, mert szorosabb eredményre számítottam, de nem tudtam felvenni az olasz ritmusát" - mondta letörten az MTI-nek a Törekvés 37 éves sportolója.

A 32 között Varga Katalint búcsúztató Knapek gyorsan megszerezte a vezetést a szintén olasz Carolina Erba ellen, majd fokozatosan gyűjtögette a találatokat 8-3-ig. Riválisa azonban még a második pihenő előtt megkezdte a felzárkózást, s a szünet után egy tusra megközelítette a magyart (8-7). Ezt a támadást Knapek még visszaverte, s később 10-8-ra is vezetett, ám Erba ezt követően mégis egyenlíteni tudott, majd 12-10-re elhúzott. Az utolsó fél percben Knapek visszajött a meccsbe, s nyolc másodperccel a vége előtt 13-13-ra egyenlített. Az ezt követő ráadásban Erba volt a kedvezményezett, így Knapeknek támadnia kellett, de a győztes tust az olasz adta.

"Az elején jól ment a vívás, bíztam benne, hogy meg tudom tartani az előnyömet, de az utolsó három percben szinte lebénult a lábam, nem tudtam mit tenni" - nyilatkozta Knapek, hozzátéve, hogy a ráadás előtt adott két tusa után meg sem fordult a fejében, hogy nem ő talál majd a hosszabbításban.

A 16 között: Elisa Di Francisca (olasz)-Mohamed Aida 15-3, Carolina Erba (olasz)-Knapek Edina 14-13