Cirkusz, nem kosárlabda: mióta létezik a 3 pontos, és miért utálják?

Amióta létezik a hárompontos vonal az NBA-ben, még soha nem volt olyan, mint amit Stephen Curry művel az idén. A Golden State Warriors-sztár a szezonban már 339 hárompontost dobott, és nincs kizárva, hogy a hátralévő meccseken eléri a 400-at, ami már csak azért is emberfeletti, mert korábban a 300 is elérhetetlennek tűnt. 

De egyáltalán mikor és minek vezették be a hárompontos vonalat, és kinek az ötlete volt ez az egész? És ami Curry miatt még aktuálisabb: kell-e rajta változtatni?  

Húztak egy vonalat, aztán szavaztak róla 

1979. október 12-én örökre megváltozott az NBA: ez volt az a nap, amikor a szezon előtt bevezetett első hárompontost bedobták. A Washington Bulletsben kosarazó Kevin Grevey jegyezte.  

Pedig az ötlet már több évtizedes volt, igaz, két elmélet is van róla, hogy ki találta ki. Az IndyStar nevű lap kutatása alapján egy indianai edző, Herman E. Sayger 1932 márciusában két középiskolás csapat közötti bemutatómeccsen a 7,6 méternél távolabbról szerzett kosarakat három ponttal jutalmazta. A 4,5 méterről közelebbről szerzettekért csak egy pont járt, a kettő közötti távról érkezettekért a szokásos kettő. 

Egy népszerűbb verzió szerint azonban először az egyetemi bajnokságban kísérleteztek a hárompontossal. 1945 februárjában a Columbia–Fordham-meccsen egy akkori edzőzseni, Howard Hobson felvetésére egyéb újítások miatt egy újabb vonalat festettek a pályára. Aki azon túlról szerzett kosarat, az három pontot jegyzett. A meccsről egy fotó is előkerült nemrég. 

Az elképzelés az volt, hogy a hárompontossal ellensúlyozzák a magas játékosok dominanciáját, és a zónavédekezés ellen is hatásosnak tűnt.

A meccs végén a csarnokban összegyűlt nézőket megszavaztatták, hogy tetszett-e nekik a hárompontos újítás, és bár a legtöbben támogatták volna a bevezetését, a szakma erősen ellenezte. Szerintük túl zavaró volt a hárompontos vonal, és rontott a játék izgalomfaktorán, úgyhogy jó időre elfelejtették a kezdeményezést. 

Aztán a hatvanas években az ABA, vagyis az American Basketball Associaton kezdett el barátkozni a gondolattal, és végül az 1967-68-as bajnokságban bevezették. Egyrészt azért, mert honorálni akarták, ha valaki távolabbról vállal dobást, másrészt azzal indokolták, hogy így a kisebb játékosok is sokkal nagyobb befolyással tudnak lenni a meccsre, és a csapatoknak is több dologra kell figyelniük a védekezésnél.

„Csak hazafutásként emlegettük, mert olyasmi volt, mint a baseballban: a nézők felugrottak a helyükről, amikor ilyet láttak" - mondta a ligát vezető George Mikan később. 

A legviccesebb az volt, hogy az első idényben a játékosok sem mindig kapcsoltak, amikor hárompontost szereztek. Novemberben, nem sokkal a szezonkezdet után az Indiana Pacers játszott a Dallas Chaparralsszal, és a meccs végén a dallasiak kétpontos előnyben voltak. Már csak másodpercek maradtak, amikor az egyik Pacers-kosaras, Jerry Harkness saját térfeléről előre vágta a labdát minden mindegy alapon. A labda bement, és Harknessék őrült ünneplésbe kezdtek, azt gondolták, kiharcolták a hosszabbítást, az ünneplés után már indultak is vissza a pályára:

Épp kifutottunk a hosszabbításra, amikor a bíró odajött, és mondta nekünk, hogy vége a meccsnek, hiszen az előbbi egy hárompontos volt. Erre mondtam neki, hogy ezt teljesen elfelejtettem. Ezért újra elkezdtünk ünnepelni, csak most azért, mert megnyertük a meccset

A nagy rivális NBA sokáig ellenezte a hárompontost. A leginkább azért, mert az ABA találta ki, és amúgy is olyan lakótelepi kosárlabdás zsonglőrködésnek tartották, úgyhogy a két liga 1976-os egyesülése után is még három évet kellett várni, mire bevezették a szabályt. 

Az első években nyilván nem váltotta meg a világot a hárompontos, a bevezetés első évében az összes mezőnyből érkezett dobás valamivel több mint három százaléka érkezett a hárompontos vonal mögül. Abban az idényben Brian Taylor 90 triplával lett a legjobb a ligában, a következő évben Mike Bratz 57-tel. 

A nyolcvanas években három bajnoki címet szerző Larry Bird úgy emlékszik, eleinte nem is foglalkoztak azokkal az emberekkel, akik a vonalon túlról próbálkoztak triplával, inkább üresen hagyták őket: hadd próbálkozzanak. Ennyire alacsony százalékkal voltak eredményesek.

Bird klasszisjátékos volt, de ő is csak harminc éves kora után, a nyolcvanas évek második felében állt rá a hármasokra. Azután kétszer is ő volt a szezon legjobbja ebben, előbb 82-vel majd 90-nel.

Az 1987-88-as idényig, azaz majdnem tíz évvel a hárompontos vonal NBA-s bevezetése utánig kellett várni, mire valaki 100 fölé jutott egy idényben: Danny Ainge 144-ig.

A kétszázas mérföldkő az 1994-95-ös szezonban jött, a knickses John Starks dobott 200 fölött. Aztán sorra robbantak be az olyan játékosok, akik legendás hárompontos-specialisták lettek: Reggie Miller, Ray Allen és most Stephen Curry. 

Akkor már vezessük be az ötpontost is

Mindezek ellenére a mai napig vannak olyan aktív NBA-s edzők, akik rühellik a hárompontos intézményét. A San Antonio Spursszel ötszörös bajnok Gregg Popovich tavaly decemberben fakadt ki. 

Még mindig utálom a hárompontost. Számomra ez nem kosárlabda, inkább valamiféle cirkusz. Miért nem csinálunk akkor ötpontost? Esetleg egy hétpontos kosár? De ez csak az én véleményem, én régimódi vagyok. Ugyanakkor nem lehet mit tenni, ha nem használja az ember, ki fog kapni. Akárhányszor bajnokok lettünk, a tripla mindig nagyon fontos része volt a játékunknak.

Nincs annyi mozgás, mindenki csak az üres embert keresi, és olyan, mintha mindenki ugyanazt a figurát próbálná játszani - egyszerűsítette le a problémáit a Spurs-edző.

Popovich csapata a második legjobb hárompontosokban az NBA-ben, az idén 38 százalékkal dobják, igaz, valamivel kevesebbszer próbálkoznak, mint az előző idényben. De azt ő is elismeri, hogy senki nem csinálja jobban, mint a bajnoki címvédő Golden State Warriors.

A Warriorsnak amellett, hogy van egy Stephen Curryje, aki már háromszáz fölött jár, a ligában második legtöbb hármast dobó játékos is náluk van: Klay Thomspon, neki már több mint kétszázhúsz van. Összesen 42 százalékkal dobja a csapat a triplákat.

Ráadásul Curry valami egészen elképesztő távolságokból csinál hármasokat mostanában, úgyhogy egy amerikai lap nemrég kitalálta, hogy mi lenne, ha valamivel távolabbról bevezetnék a négypontosokat. 

És a vicc az egészben, hogy 2014 elején az NBA elismerte, tényleg felmerült, hogy megnagyobbítják a pályát, és bevezetik a négypontost. De aztán ezt az ötletet senki nem vette igazán komolyan a döntéshozóknál, inkább csat ötleteket pufogtatnak, és így merült fel.

A negyvenes évek óta használt pályaméret növeléséről már inkább elgondolkoztak, mert egyre atletikusabbak a játékosok, de ehhez komoly átalakítások kellenének a csarnokokban is.

De mi legyen a hárompontosokkal?

A kilencvenes évek közepén még azért hozta közelebb a vonalat az NBA, hogy ezzel is ösztönözzék a játékosokat a hárompontosokra, most viszont az ellenkezője merül fel a javuló statisztikák miatt. Legalábbis az utóbbi években megint morogni kezdett az a régimódi tábor, amely mindig is ellenezte a hárompontost.

Vagyis inkább az nem tetszik nekik, hogy egyre több csapat erre épít. 

A Grantland netes újság egy 2014-es elemzésében két lehetőséggel állt elő. Az egyik itt is a pálya megnövelése volt, a másik, hogy a jelenlegi méreteket megtartva úgy húzzák ki a hárompontos vonalat, hogy a sarkokról egyáltalán ne lehessen triplát dobni. Most erre kilencvenegy centijük van a kosarasoknak az NBA-ben, és nagyon sokaknak ez a kedvenc helyük, onnan dobják a triplákat a legjobban. 

Az NFL is csak akkor nyúlt bele az extra ponttal kapcsolatos szabályokba, amikor már 98 százalékos hatékonysággal vágták be azokat a rúgók. Ettől azért még elég távol áll az NBA a hárompontosokkal kapcsolatban. 

A helyzet elég egyszerű: a játék megváltozott, a csapatok jóval többször próbálkoznak triplával, így nyilván sokkal több tripla is lesz. Manapság egy negyed alatt van annyi hárompontos-kísérletük, mint a kilencvenes években egy egész meccs alatt. És akik jól dobják a hármasokat, azok általában a rájátszásban is ott vannak. 

A Golden State Warriors az elmúlt évek egyik legpazarabb támadójátékát játszó kosárlabdacsapata, és úton van ahhoz, hogy megdöntse a kilencvenes évek legendás Chicago Bullsának rekordját. Mindez annak is köszönhető, hogy a hárompontosokra olyan nagy hangsúlyt fektetnek. Természetes, hogy ez sokakat zavar.