Amikor kinyírták a zsákolást a kosárlabdában

2016.10.25. 15:38

Képzeljék el, milyen lenne, ha az NBA-sztár LeBron James egy labdaszerzés után tök üresen megindulna, a nézők felugranának, de a sztárkosaras egy látványos zsákolás helyett csak visszafogottan behelyezné a labdát a gyűrűbe. Nem zsákolhatna, mert be lenne tiltva. Ötven éve így nézett ki a kosárlabda Amerikában. Mindezt egyetlen játékos nyakába akarták varrni, aki szerint faji okokból tiltották meg nekik a zsákolást. 

Kezdjük azzal, hogy arról sincs teljes egyetértés, hogy ki zsákolt először a kosárlabda történetében, de az már más kérdés, hogy kik voltak az elsők, akik dokumentált meccseken és elég látványosan behúzták a labdát. 

GettyImages-515035450

Bár már az 1910-es években akadtak olyanok, akik zsákolással próbálkoztak, de erről leginkább csak legendák maradtak fent. Az egyik verzió szerint az 1936-os nyári olimpia előtti felkészülésen a texasi Joe Fortenberry mutatta be a mozdulatot, ami aztán elterjedt. A felkészülési minitornán döntötték el, hogy melyik kosaras utazhat majd a berlini játékokra. A Sports Illustrated tudósítója ezt írta:

Amikor egy texasi farmer srác, Joe Fortenberry 1936 márciusában bezsákolta a labdát, nem biztos, hogy ő volt az első kosárlabdázó, aki megcsinálta ezt, de ő volt az első, aki nagyon stílusosan hajtotta végre a mozdulatot, na meg a megfelelő emberek előtt. 

A 201 centi magas Fortenberry nem is maradt ki az olimpiai csapatból, annak kapitánya lett, és a 206 centis Willard Schmidttel együtt olyannyira megfélemlítette méretével az ellenfeleket az olimpián, hogy a torna után a japánok a nemzetközi szövetséghez fordultak, mondván: be kellene vezetni egy magassági limitet a kosárlabdában, hogy egyenlő esélye legyenek mindenkinek. 188 centi környékén húzták volna meg a határt. 

Az 1936-os olimpiát egyébként az amerikaiak nyerték meg 19-8-ra a kanadaiak ellen, Fortenberry nyolc pontot szerzett a mérkőzésen. Az eredmény furcsának tűnhet mai szemmel, de mivel az olimpián akkor bemutatkozó kosárlabdáról Hitler kijelentette, hogy márpedig szabad téren kell játszani, ezért egy döngölt talajú pályára száműzték a sportágat. A döntő alatt szakadt az eső, és mivel sárban elég nehéz kosárlabdázni, csak 27 pont esett a meccsen.

A zsákolás legendáját tehát sokan Fortenberryhez kapcsolták, de fia később elmondta, az apja sosem emlegette magát úgy, mint aki a kosárlabda történetében először zsákolt. 

Van viszont egy másik figura, akit a negyvenes évektől úgy emlegettek, mint az ember, aki rendszeresen zsákolt. Ez volt az időszak amúgy, amikor az egyetemi csapatok keretében egyre több magas ember jelent meg, ilyen volt a 213 centis Bob Kurland is az Oklahoma A&M-nél.

Fotó: Bob Kurland

A későbbi kétszeres olimpiai bajnok Kurland tökéletesítette a mozdulatot, és többször elmondta, hogy valójában tök véletlen volt az első zsákolása, mert egy lepattanót próbált meg a kosárba juttatni, aztán valahogy megtörtént a dolog, amit sokan megirigyeltek.

Kurkland és George Mikan amúgy hozzájárult egy fontos szabályváltozáshoz is: mivel több két méter fölötti játékostársukhoz hasonlóan egyre többször csapták le a gyűrűk felől a leszálló ágban lévő labdákat, 1945-ben bevezették az ezt tiltó szabályt. 

Később aztán Bill Russell és Wilt Chamberlain is egyre többet zsákolt (miattuk is hoztak különböző szabályokat), de még az ötvenes-hatvanas években is sokan úgy tekintettek a dologra, mint céltalan show-elemre, és a védekező játékosok igyekeztek is alátenni a zsákolással próbálkozó támadó játékosoknak. 

Aztán az egyetemi bajnokságokat irányító NCAA döntött úgy, hogy

elég volt a cirkuszból, és 1967-ben egyik szezonról a másikra betiltották a zsákolást az egyetemi bajnokságban.

Mindezt egy 218 centis óriás, Lew Alcindor nyakába varrták. Ő volt az, aki később Kareem Abdul-Jabbarként vált világhírűvé, miközben az NBA-ben hat bajnoki címet nyert. 

Lew Alcindor, vagyis Kareem Abdul-Jabbar
Lew Alcindor, vagyis Kareem Abdul-Jabbar

Az NCAA-nek az volt a baja, hogy Alcindor „túlságosan domináns” volt az egyetemi kosárlabdában, de azzal is indokolták a döntést, hogy a zsákolás nagyon sérülésveszélyes. Egy jelentésben 1500 olyan esetet szedtek össze az előző szezonból, aminek során egy kosaras azért sérült meg, mert ütközött a palánkkal – igaz, arra nem tértek ki, hogy ezek közül pontosan mennyit okozott zsákolás. Ed Bilik, aki NCAA bizottsági tag volt, és részt vett a döntésben, később azt nyilatkozta, hogy a zsákolást amúgy is lenézték, mert általános vélekedés volt, hogy nem igényel semmiféle ügyességet, csak a fizikai fölényt lehet vele kamatoztatni. 

Alcindor mindenesetre a tiltás után is domináns tudott maradni, ennek ellenére azért nem fogta vissza magát a szabályváltozással kapcsolatban, és a hatvanas évek közepén sokkal inkább társadalmi okokat látott a szabály mögött. 

A zsákolás az egyik ok, amiért az emberek szeretik a kosárlabdát. Nem is lenne értelme betiltani, ha én és még néhány néger nem csinálná ennyit

– idézi a Jump For Joy című könyv. De az edzők között is volt, aki ugyanezt gondolta. A Hunter College-ot felkészítő Robert Bownes szerint a szabályt nem azért hozták, hogy a magas emberek zsákolási mániáját letörjék, hanem azért, mert az atletikus fekete srácok ezzel sokszor megalázták az alacsonyabb fehér fiúkat. 

A zsákolás betiltása előtti napon a Houston jutott be a nemzeti fináléba, miután az elődöntőben fekete sztárjaik zsákolófesztivált rendeztek. Ráadásul az előző évben történt meg először, hogy egy kizárólag feketékkel kezdő csapat, a Texas Western megverte a fehér kosarasokkal kiálló Kentuckyt, úgyhogy a zsákolás betiltása csak olaj volt a tűzre.

A Purdue Egyetem szociológusa, Randy Roberts szerint a tiltás mögött egyértelműen faji motivációk voltak.

Ez hasonló, mint az amerikaifutballban a betiltott ünneplések. Szerintem ezek olyan kezdeményezések voltak, melyekkel az edzők vissza akarták hozni azt a fehérek által dominált világot, amiben felnőttek. 

Évről évre felmerült az is, hogy emeljék meg a gyűrűk magasságát hatvan centivel, amivel aztán végleg kinyírták volna a zsákolást. Volt olyan edző, aki még bemutatómeccset is szervezett, hogy demonstrálja, mennyivel látványosabb játék lenne ez 360 centi magasra helyezett gyűrűkkel, de ezt a kezdeményezést végül nem sikerült átvinni. 

Ugyanebben az évben amúgy megalakult az NBA-ellenlábas ABA, aminek az általános megítélése az volt, hogy oda igazoltak, akik nem voltak elég jók az NBA-hez. Mégis, az ABA úttörő volt több szempontból: engedélyezte a zsákolást, és bevezette a hárompontost, ami akkoriban szintén eretnek dolognak számított. Az NCAA-tiltás ellenére a zsákolások népszerűsége folyamatosan nőtt, Julius Erving is számtalanszor szerzett így pontot ABA-karrierje során.

Emiatt 1976-ban az ABA még zsákolóversenyt is szervezett, ami az őse volt a mai napig évente megrendezett versenynek. 

Ugyaneddig az évig, 1976-ig maradt betiltva a zsákolás az egyetemi bajnokságban. Hiába játszott ezekben a szezonokban egy rakás atletikus kosaras kivételes fizikai adottsággal, mégis, egész egyetemi pályafutásuk alatt nem zsákolhattak. Az egyik ilyen a négyszeres All Star, David Thompson volt, ő egy interjúban azt mesélte, nagyon nehéz volt időnként kivitelezni, hogy ne húzza be a labdát, hanem a levegőben valahogy máshogy oldja meg a pontszerzést. 

Ehhez egészen az utolsó egyetemi meccséig tartotta magát. Viszont a Charlotte elleni búcsúmérkőzésén üresen indulhatott meg, senki nem volt a közelében, úgyhogy felugrott, és óriási zsákolással fejezte be az akciót.

Egyszerre kaptam technikait, és tomboltak a nézők a lelátón. Az edzőm rögtön ezután lecserélt óriási ováció kíséretében, és ez volt a legnagyszerűbb módja egyetemi karrierem befejezésének.

A hárompontos és a zsákolás sorsa végül is összeforrt. A Vice idézte cikkében a korábbi Iowa-edző majd NCAA-vezető Dick Schultzot, aki szerint a zsákolás legalizálása nyitotta meg az utat a hárompontos előtt, amire jó ideig ugyanúgy csak öncélú pontszerzésként tekintettek. Végül sokkal szórakoztatóbbá tette a játékot, ma már nehéz lenne az NBA-t elképzelni nélküle. Inkább lehetetlen.



  • Hírek
  • Bankszámla