Hajszálon múlt, hogy Dennis Rodman kimaradt az Armageddonból

2018.01.06. 09:18

Az ESPN zseniális dokumentumfilm-sorozatánál, a 30 for 30-nél néha felmerülnek olyan témák, amik nem érnek egészestés adást, de azért elsikkadni sem hagyják őket, úgyhogy csinálnak belőlük egy rövid dokumentumfilmet. Ilyen téma az is, amikor az 1996-97-es NBA-szezonban a Chicago Chicago Bulls sztárja, Dennis Rodman elrabolt egy segéd személyi edzőt, akit aztán élete legjobb hetével lepett meg.

vlcsnap-2017-12-20-10h31m11s939

Rodman térdsérülést szenvedett, ezért küldte el a Bulls Chicagóból Los Angelesbe, hogy kicsit jobb körülmények között lábadozzon. Wally Blaséra bízták, hogy felügyelje a Féreg edzésmunkáját, csakhogy a dolog már az első másodpercben kisiklott.

Kezdődött azzal, hogy nem is Los Angelesbe mentek, hanem Texasba.

Rodmannek ugyanis bulizni volt kedve, úgyhogy felrúgták a Bulls tervét, de erről Blasé csak akkor értesült, amikor a pilóta bemondta, hogy hova tart a járat, amire felültek.

Innentől kezdve tíznapos bulizás jött, megspékelve azzal, hogy Rodman ugyan hajnalig pörgött minden nap, de reggel 7 körül már keltette is edzőjét, hogy menni kell gyúrni.

Olyan kalandokba keveredtek, mint mikor Rodman rendelt egy helikoptert, hogy azzal egy NASCAR-futam előtt a pálya közepén szálljanak le, csak mert menőzni akart, amikor megtudta, hogy az edző még nem volt NASCAR-futamon.

Wally Blasé és Dennis Rodman 1997-ben
Wally Blasé és Dennis Rodman 1997-ben

Texasból azért valahogy csak eljutottak Los Angelesbe, ahol jött a buli-rehab kombó, további érdekességekkel. Egy nap a melléjük beosztott testőrrel üldögéltek egy étteremben, Rodman egy forgatókönyvet olvasott, amit Jerry Bruckheimer küldött át neki. Wally és a testőr értetlenül hallgatta, ahogy a kosaras űrhajókról, aszteroidáról és robbantásokról hadovál nekik.

Mivel a forgatás kezdete egybeesett az 1997-98-as NBA-szezonnal, Rodmannek nemet kellett mondania az ajánlatra,

így maradt ki a Féreg a Bruce Willis-es Armageddonból.

A végére jutott még egy látogatás a talkshow-házigazda Jay Lenóhoz, ahol Rodman addig pörgött, míg Leno, Rodney Dangerfieldnek és a No Doubt is csinált közös képet Wallyval.

Természetesen a túra vége sem volt sima. Előbb elugrottak Los Angelesből az egész héten használt limuzinnal San Diegóba ebédelni, majd amikor már tényleg mentek volna Chicagóba, a limuzinsofőr megkérdezte Rodmant, hogy mit csináljon a csajokkal. Rodman nem igazán értette, miről van szó, mire a sofőr elmondta, hogy első este a kosaras arra kérte, vigye haza a lányokat, akikkel egész este buliztak.

Úgyhogy ő hazavitte őket, magához!

Rodmannek persze ezt meg kellett néznie, átnéztek a sofőrhöz, ahol már egy hete bulizott a négy csaj. Ettől hangulatba jött a Féreg is, úgyhogy Las Vegasba akart menni, az egyetlen helyre, amit a Bulls-edző Phil Jackson megtiltott nekik.

Wally könyörgött Rodmannek, hogy ne menjenek, mert akkor őt tuti kirúgják, és még csak most kezdett az NBA-ben, örökre elvágná magát, úgyhogy a Féreg végül lemondott a vegasi túráról.

Másnap visszarepültek Chicagóba, Rodman a rájátszás 19 meccséből 14-en játszott, 160 lepattanót szerzett a bajnoki cím megszerzéséig. A Bullsnál felfedezték, hogy milyen jó hatással vannak egymásra Wallyval, úgyhogy 2000-ig el sem választották őket. Blasé utána 15 évig az Atlanta Hawks NBA-csapat vezető személyi edzője lett.

vlcsnap-2017-12-20-10h17m39s697