Két olimpiai aranyat és egy ezüstöt dobott el ugyanúgy

GettyImages-149523448
2018.03.03. 15:08

Matthew Emmons sikeres sportlövő volt, négy olimpián járt, három érmet (aranyat, ezüstöt és bronzot is) nyert, de ha a neve felmerül, mégsem ezekről beszélnek, hanem az elszalasztott lehetőségeiről. Visszatérő hibája a a sportpszichológiai tanulmányok iskolapéldája lett.

Emmons a 2004-es athéni olimpián a sportpuska összetettjében (álló, térdelő és fekvő testhelyzetben is lőnek a versenyzők 50 méterről)  az utolsó lövés előtt elég sokkal, három ponttal vezetett. Egy gyengébb, 8 kör alatti lövés is belefért volna tehát neki az aranyhoz. Célzott, lőtt:  8,1. Meg is szerezte ezzel a nyolcadik helyet: Emmons teljesen beszűkült, a saját lőtáblája helyett a mellette álló Christian Planerére lőtt. Így tíz kör helyett nullát írtak be neki. 

Négy évvel később, a pekingi olimpián újabb nagy lehetőség előtt állt Emmons az összetettben. Az utolsó lövése előtt megint kényelmes előnye volt, 3,3-mal vezetett, már 6,7 körrel is ő lehetett volna az olimpiai bajnok. A sportlövészetben a 6,7 sétagalopp, elvileg már egy 8,0 alatti kör is rontott lövésnek, amatőrizmusnak számít. Emmons sokkal rosszabbul nem is lőhetett volna, az ujja megcsúszott a ravaszon, 4,4-es lett utolsó találata, és ezzel még a dobogója is elúszott, negyedik helyen zárt.

2012-ben Londonban is eljutott az olimpiai döntőig összetettben, újabb lehetőséget kapott az éremszerzésre. Jött a döntő és a már elég sok rossz emlékkel megpakolt utolsó lövés. Egy 9,3-as körrel övé lehetett volna az ezüst. Átlaga alapján volt erre esélye, a megelőző kilenc lövéséből nyolc legalább ilyen pontos volt. Talán már ő sem lepődött meg, hogy csak 7,6-ot lőtt. Amivel azért még megszerezte a bronzot.

Sok kudarc érte Emmonst, de azért nem lehet elégedetlen, fekvő testhelyzetben 2004-ben olimpiai bajnok volt, majd négy évvel később ezüstérmes. Az elveszett érmei miatt sem sajnálkozott. „Erősebb sportolóvá és jobb emberré tettek. Szerettem volna megszerezni azokat az érmeket, de a hibáimat nem adnám oda semmiért, mert azok tettek azzá, aki vagyok" – nyilatkozta a riói olimpián, ahol már csak 19. lett.

Lehet csodálni Emmonst pozitív hozzáállásáért, aki azt is megjegyezte, hogy bizonyára okkal hibázott kétszer is fatálisan. Ő leginkább ezoterikus magyarázatokat keresett, hogy ezért ismerhette meg a feleségét, vagy tudta legyőzni később a pajzsmirigyrákot. Pedig sokkal földhözragadtabb oka van, hogy újra hibázott:

sosem javította ki az első hibáját.

Bill Cole sportpszichológus szerint a sportlövő kudarcszindrómában szenved. „Hívták már őt Tévút Emmonsnak vagy Kereszttűz Mattnak is. Minden egyes sajtótájékoztatóján felhozzák ezt, és valamennyire újra megszenvedi ezt. A legfontosabb, hogy elhagyja ezt a félelmet. 'A fickó, aki háromszor érmet bukott, pedig egy hüvelyknyire volt tőle' - ez egy olyan nyomás, amivel meg kell küzdenie."

A sportlövő dolgozott ugyan sportpszichológussal, de a kudarcai azt jelzik, hogy nem sikerült igazi megoldást találni a problémájára.

Egy jó mentáltréninggel Emmonsnak túl kellett volna lépnie sikertelenségén és az utolsó lövés terhén. A sportpszichológusok a mentális lenyomatot próbálják meg eltüntetni a sportolóikkal. Emmonsnak is oda kellett volna eljutnia, hogy el kellett volna képzelnie, hogy hibátlanul lőtt első olimpiai döntőjében, majd a későbbi versenyeken ezt a kijavított képet hívja elő.  

A sportlövő a sportpszichológussal megnézte a pekingi döntőt felvételeit, akkor jöttek rá, hogy miért bukott el: Emmons megváltoztatta a versenyrutinját, sietni kezdett, ahelyett, hogy bízott volna a korábban begyakorolt lassú tempójában.

Ha nem is tudatosult Emmonsban, hogy későbbi kudarcai az első nagy bukására vezethetőek vissza, egy 2015-ös cikke azért elég pontosan megragadja, milyen állapotban kéne lenni versenyhelyzetben. „Maradj a pillanatban. Ha jó volt, ha rossz volt, már elmúlt. Nem változtathatod meg.

Ha nagyszerű volt a múlt, egy pillanatig élvezd, de menj tovább. Ha rossz volt, tanulj belőle, és haladj tovább.

A jövőt tudod megalkotni. Minden jövőbeni pillanat a mostanit jelenti. Élvezd, és csináld meg a legjobb jelenlegi pillanatot, a jövő pillanatai pedig jönnek vele. A mostani lövésed legyen a lehető legjobb, élvezd, és ismételd meg."

(Borítókép: Emmons a 2012-es londoni olimpián - fotó: Lars Baron / Getty Images Hungary)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?