Usain Bolt világcsúcsfutása diribdarabjaira szedve is lenyűgöző

GettyImages-89826330
2018.08.08. 23:42

Usain Boltot az atlétika földönkívülijének tartották, a többiekéhez képest jóval magasabb termete és hosszabb végtagjai ellenére is ugyanolyan gyorsan tudta szedni a lábait, mint kisebb versenytársai. A nagyobb lépéshosszal pedig könnyedén vert bárkit. Röviden így foglalható össze, miért volt jobb mindenkinél, de ha apró darabjaira bontjuk futását, láthatjuk, milyen sok mozzanaton múlik, hogy valaki a világ legjobbja legyen. 

A százméteres síkfutást hajlamosak vagyunk egy legyintéssel elintézni, semmi bonyolult nincs benne, odaállnak a kidolgozott izomzatú futók a rajtvonalhoz, eldördül a startpisztoly, aztán mint az őrült, ledurrantják a távot. Egyáltalán nem elég az erő és a gyorsaság, mint látni fogjuk, a futásnak is nagyon fontos technikai elemei vannak, az atlétának állandó kontroll alatt kell tartania a testét. Erről van szó, amikor például arról beszélnek, hogy „sikerült összerakni a futásomat". Egy rontott lépés, egy kicsit más szögben álló kar századokat, tizedeket jelenthet futás közben.

Boltról több tanulmány készült már, az Indexen is foglalkoztunk ezek egy részével, de talán leglátványosabban a Eurosport videója mutatja meg, miért volt mindenkinél jobb Usain Bolt a 2009-es berlini világbajnokságon, ahol 9,58 másodperces, ma is fennálló világcsúcsot futott. Az Eurosport videógrafikája alapján megyünk mi is végig Bolttal és ellenfeleivel a száz méteren. De először nézzük meg, hogy mit látunk a döntőből elemzés nélkül.

Boltnak visszatérő problémája volt a rossz rajtja, sokszor beragadt, legtöbbször hátrányból indult. Berlinben viszont egész jól sikerült neki az indulás. A döntőben egy korábbi világcsúcstartó, az amerikai Tyson Gay került mellé. Vele összehasonlítva látszik jól, hogy már az is számít, hogyan áll fel a futó a térdelőhelyzetből. Bolt bokája, térde, csípője és válla nagyon hamar egy vonalba került, így a legnagyobb erőt tudta kifejteni már az első lépésekkor, míg Gay törzse túlságosan előrehajolt, a későbbi felegyenesedésig máris elvesztett néhány századot. Bolt térde magasabbra került, és az elrugaszkodást segítő csípőhorpaszizma is jobban megnyúlt.

A jamaicai futó második lépése is jobb lett, lábfejét a talajtól kevéssé elemelve, tehát rövidebb úton vitte előre, mint Gay, itt is időt nyert. Húsz méternél már négy századmásodperces előnynél járt.

A következő szakaszban Bolt csodafegyverével, a nagy lépéshosszal növelte előnyét. Negyven méterig 2,67 métereseket lépett, de innentől kezdve még mindig gyorsult, lépéshossza pedig tíz centivel nőtt a következő húsz méteren miközben a lépésfrekvenciája állandó, másodpercenkét 4,49 maradt.

Ez a tíz centi sebességben 1,5 km/h plusz jelentett.

Bolt 68 méternél érte el a csúcssebességét, 44,72 km/h-t, míg Gay csak 44,10-ig tudott felmenni.

A száz méter utolsó húsz métere a látszat ellenére nem hajráról szól, hanem arról, hogy a futók minél kevésbé lassuljanak. A jamaicai iskola erre is tanít, a legvégén is lazának kell maradni. Boltnak ez sikerült is, Gay viszont kicsit szétesett, törzsből túl sokat mozdult el oldalra, majd végül előre is dőlt. Emiatt a lépéstechnikája is megváltozott, a talpának nagyobb részével érintkezett a pályával, az elrugaszkodása gyengébb lett, még jobban lemaradt Bolttól, aki csak minimálisan lassult a célig: szinte tökéletese futásával 13 századot vert végül Gayre.

Bolt a berlini döntő után csak egyszer volt igazán közel világcsúcsához, a 2012-es londoni olimpia döntőjében 9,63-mal nyert. De a többi futásánál is bizonyította, hogy milyen jó versenyző típus, ha nem is volt mindig teljesen egészséges, a nyerő formulát, a többiekénél jobban összerakott futást szinte mindig hozta.

Uralta a testét és a pillanatot.

Borítókép: a világcsúcs 2009. augusztus 16-án. Fotó: Mark Dadswell / Getty Images Hungary.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!