Ha azt kérik tőlük, hogy fussanak világcsúcsot, megteszik

Az 1950-es évek nemcsak a magyar futball csúcskorszaka volt, de atlétikában, közép- és hosszútávfutásban is magyarok uralták a világot. Ha kellett, Iharos Sándor és társai megrendelésre futottak világcsúcsot. A sikerek mögött egy magán is sok mindent kipróbáló megszállott és sokat követelő edző állt, akinek a különböző országokat képviselő tanítványai 49-szer javítottak világrekordot. Az atléták között csak Náci bácsiként emlegetett Iglói (Ignácz) Mihály 110 éve, 1908. szeptember 5-én született Egerben. 

„Úgy jobban ismerik, hogy: Náci, a fakír. Bár egyesek szerint ez is túlzás, mert olyan fakír nincs több, mint a Náci" 

– így mutatta be a Sporthírlap 1939. júliusában a magyar atlétaválogatottban szereplő Iglóit. 

Azt nem lehet mondani, hogy korábban ne edzettek volna az atléták, de az 1920-as, 30-as években inkább az egyéni képességek domináltak, nem a tervezett és rendszeres edzések miatt emelkedtek ki a legjobb futók Magyarországon. Mai szemmel nevetségesen keveset futottak, csak 5-6 kilométeres adagokat vagy még ennél is kevesebbet teljesítettek egy-egy edzésen. Ugyanakkor voltak azért olyan futók, elég csak a nyolcszoros olimpiai bajnok Paavo Nurmit említeni, akik elég keményen nyüstölték magukat.

A sokáig csak gyenge-közepes futónak számító Iglói a saját feje után menve alakította ki egyéni edzésrendszerét, amivel a legjobb magyarok közé került, és még egy világcsúcsnak is részese lehetett. Az Egerben felnövő Iglói több sportágban kipróbálta magát, jól focizott, egész jó tornásznak és korcsolyázónak is számított. Egyszer azt nyilatkozta a Képes Sportnak, hogy a korcsolyázás miatt kezdett el futkározni, mert meg akarta erősíteni a bokáját. Már középiskolás korában kereste a teljesítőképessége határait, egyszer kipróbálta, hogy meddig tud egyfolytában futni. Harminckét kilométer után állt meg, az őt kerékpáron kísérő osztálytársa ekkorra már többször megpihent.

Iglói a testnevelő tanári pályát választotta a kereskedelmi iskola után, elméleti ismereteit mindjárt a gyakorlatba is tudta ültetni, képbe került a korszak elérhető szakirodalmával. Sokat olvasott Nurmiról és a finnekről is. Akkoriban itthon úgy tartották, hogy a magyarok nem alkalmasak a közép- és hosszútávfutásra, aminek leginkább az éghajlat az oka. 

Néhány éven belül bebizonyosodott, hogy ez pont akkora tévedés, mint hogy nem lehet négy percen belül futni egy mérföldet. Iglói első példaképe a háromezer méteren világcsúcstartó lengyel Janusz Kusociński volt, aki már a téli időszakban, alapozáskor sokat résztávozott, például 15x200 métereket futott, és naponta kétszer edzett. 

A magyar futó is átvette a kétszeri edzést, érdekes, hogy ebből még kétsoros hír is lett az akkori lapokban. A napi két edzésről az óbudai Árpád Gimnázium tanáraként sem mondott le – a 36-os pólóbajnok, 102 évesen meghalt Tarics Sándor is oda járt –, pedig távoli lakása miatt eleve húsz kilométert gyalogolt mindennap, és a diákjaival is járt több sportágban versenyekre. 

Edzésmódszerét két finnországi tanulmányút után finomította tovább, Vierumäkiben a legjobb finn futókkal edzőtáborozhatott együtt, már naponta háromszor is tréningezett. Egyik beszámolójában azt írta, hogy a finnek reggeli edzésén szereplő úgynevezett séta nálunk a legerősebb edzésnek felelne meg. Iglói ekkor az iramjátékos vagy fartlek néven ismert edzésfajtával ismerkedett meg, de emellett a finnek sokat résztávoztak is, ami szintén fontos építőeleme lett az Iglói-módszernek.

„Amikor hazajöttem Finnországból, és beszámoltam a látottakról, az akkori szakemberek azt mondották, hogy ennyit futni őrültség, ezt a munkát magyar atléta nem bírhatja" 

– méltatlankodott Iglói. Aztán elég gyorsan bebizonyította, hogy igenis lehet bírni. Legelőször Csaplár Andráson, aki 20 kilométeren futott világrekordot. 

Iglói is fejlődött, a világranglista hetedikje és az Európa-ranglista negyedikje lett 1500 méteren, majd 4x1500-as váltóban világcsúcsot ért el társaival 1939. augusztus 20-án. Igaz, később nem hitelesítették ezt a rekordot.

Ennek a futásnak nagy önbizalommal vágott neki, előtte azt nyilatkozta: „Csapatunk negyedóra múlva világrekorder lesz." 1954. július 14-én is ugyanezt mondta: „Csapatunk negyedóra múlva világrekorder lesz." Mindkétszer igaza lett. Utóbbi esetben a Tábori László, Rózsavölgyi István, Mikes Ferenc, Iharos Sándor váltó hat másodpercet javított a britek csúcsán.

Iglói nehezen szakadt el a versenyzéstől, többször is bejelentette a visszavonulását, de folyton visszatért. A világháborús frontszolgálat törte meg pályáját, orosz hadifogságba is került, igaz, ott sem hazudtolta meg magát: „Fölráztak bennünket a letargiából, versenyeket rendeztek, sportoltattak bennünket. Vidáman futkározó, tornázó, futballozó foglyok lepték el a nagy sorakozóteret" – írta róla egy hadifogoly.

Hazatérve újra futni kezdett, negyvenévesen is kísérletezett magán, tudni akarta, hogyan reagál a szervezete négyéves kihagyás után. Elég jó formában maradt, ötezer méteren 15 perc 8 másodpercet tudott még. 

Iglói 1952-ben még versenyzett, de 1951-től már ő volt a Budapest Honvéd edzője.  „Olyan atlétákkal indultam el, akik még nem rendelkeztek nagy gyorsasággal, s főleg szorgalmukra, akaraterejük, kitartásukra kellett felépítenem az edzéseket" – mondta később.

Iglói a csak triumvirátusként emlegetett Iharos Sándor, Rózsavölgyi István és Tábori László miatt lett igazán ismert, mindhárman egyéni világcsúcsot is futottak. 

Rajtuk kívül is sok tanítványa lett, olykor 40-50 is, senkit sem utasított el azok közül, akik megkeresték. Egyetlen feltétele volt, hogy a futója ne csináljon se többet, se kevesebbet annál, amit ő kér. 

Iglói többnyire sokat kért, ahogy magát, úgy kínozta meg tanítványait is a siker érdekében, Iharosék napi 28-44 kilométereket futottak, három-öt órákat edzettek. Egy futballedzőknek tartott előadásából tudhatjuk, hogyan is nézhetett ki egy tréning. Az igazi munka 50 perc bemelegítés után kezdődhetett, Iglói 14-16 százméteres sprintet futtatott gyorsaságfejlesztéshez, ami után 20-30 darab 300 vagy 400 méteres résztáv következett, hogy aztán 5-6 darab 1000 vagy 1200 méterrel fejezzék be az edzést.

Két ugyanolyan tréning azonban nem volt Iglóinál, mindig igyekezett valami újat kitalálni, változatos iramban futtatott résztávokat 60-tól 3000 méterig. Egy-egy napra húsz edzéstervet is készített, de szívesen improvizált, aszerint, hogy mit olvasott le futói mozgásából. Arra sosem volt kíváncsi, hogy érzik magukat.

Sokszor hagytuk abba este úgy a tréninget, hogy vége, örökre befejeztük. Másnap mégis ott voltunk az edzésen

– mondta egyszer Rózsavölgyi. 

A klasszisaitól azért nem egyből követelt ilyen munkát, közel egy évig sokat gimnasztikázott velük, hogy az ízületeik és izmaik idomuljanak a gazdaságos futóstílushoz. Évente 700 edzést tartott, kezdetben még ő is lefutotta a reggeli edzéseket, de később már csak vezette azokat. Hóban, fagyban. Sok helyen visszatérő történet vele kapcsolatban, hogy a hideg miatt méltatlankodó tanítványai el akartak csalni egy edzést.

Táboriék nem hagyták, bevitték egy meleg helyre, aztán nélküle is megcsinálták az edzést.

Iglói a sok résztávra és sok edzésre épített, már télen formába hozta a futóit, sokat kritizálták is, hogy túlhajtja őket. „December, január, február munkájától függ, hogy mit hoz a nyár" – mondogatta válaszul, és többnyire sikerült is neki csúcsformában tartani tanítványait.

Az edző azt vallotta, hogy csak akkor lehet magasabb szintre lépni, ha állandóan edzenek a tanítványai, ha az izmokat nem is, a szívet és a tüdőt folyamatosan terhelni kell. Ez a nézete túlhaladottá vált, ma már általánosan elfogadott, hogy pihenőkre is szükség van a teljesítménynövekedéshez. Iglóit már akkor is próbálták cáfolni, például azzal, hogy ő is egy sérülés miatti kényszerpihenő után futotta az egyik legjobbját. 

Akár igazuk volt a kritikusoknak, akár nem, Iglóit az eredményei igazolták, így 1955-ben már bátran kijelentette, hogy ha a triumvirátus bármelyik tagjától azt kérnék, hogy fusson új világcsúcsot, akkor azt megfutnák. Az 1955-es 4x1500-as világcsúcs is rendelésre született, az akkori honvédelmi miniszter, Farkas Mihály kérte szeptember 29-re. Annyira biztosak voltak a sikerben, hogy előre megvésették a serlegeket. 

Iglói és tanítványainak 1955 volt a csúcsévük, Rózsavölgyi ezer és kétezer méteren lett rekorder, Iharos, a legkedvesebb tanítvány hétszer futott világrekordot, 1500-on, 3000-en, két mérföldön, ötezren és tízezren is övé volt a csúcs egyidejűleg, és erre korábban csak Paavo Nurmi volt képes. Tábori pedig Iharos világcsúcsát állította be 1500-on az év októberében.

Ilyen előzmények után sokan várták, hogy az Iglói-tanítványok az 1956-os olimpián három-négy aranyat is szereznek majd. Egy sem lett belőle. A forradalom közbeszólt. A magánéleti problémákkal és sérüléssel is küzdő Iharos eltűnt, ki sem utazott a csapattal, Rózsavölgyi sok edzést kihagyott őrszolgálatai miatt, és Tábori sem tudott tökéletesen versenyezni, 1500-on negyedik, 5000-en hatodik lett. 

Az olimpia után Iglói azt mondta, ő már volt orosz fogságban, nem akar még egyszer abba kerülni, ezért nem utazott haza Magyarországra. Az Egyesült Államokba ment, ahol a szintén disszidáló Táborival dolgozott együtt kis ideig.

Iglói San Franciscóban telepedett le, fizikai munkásként kezdett dolgozni, majd a Life Magazin segítségével Santa Clarában alapított atlétikai klubot, de ezt nem tudta sokáig vinni, nem volt meg az egyesület anyagi háttere. Palo Altóban dolgozott ezután, ahol nem ritkán a tanítványok adták össze mesterük fizetését. Iglói az USA-ban is sikeres lett, futói 49 országos csúcsot állítottak fel, és egyik tanítványa, Bob Schul olimpiai bajnok is lett, 1964-ben ötezren nyert. Jim Beatty sérülés miatt Tokióban nem tudott jól szerepelni, de ő lett az első futó, aki fedett pályán négy percen belül teljesítette az egy mérföldet, és még két másik világcsúcsot is felállított. 

Iglóinak az USA-ban sem volt maradása, 1970-ben Görögországba szerződött, ott is maradandót alkotott, 159 országos bajnoki címet nyertek a tanítványai. Az 1990-es évek elején tért haza, de már kora miatt sem edzősködhetett, pedig a korábbi sikerektől messze elmaradó hosszútávfutásnak nagy szüksége lett volna egy Iglóira – ahogy Puskásék dicsőségéből nem lehet megélni, úgy Iharosékéból sem.

Egy óbudai panelben érte a halál 1998. január elején.

A korabeli lapokban böngészéséhez az Arcanum adatbázisát használtam.