Tévhit, hogy csak a futball legendái kaphatnak stadiont
További Alapvonal cikkek
- Már mi vagyunk Imre Bence szülei, nem pedig ő a mi gyerekünk
- Megkezdte működését a Röplabda Specifikus Módszertani Központ
- A hiánypótló edukáció – avagy hogyan kell bevonni a szülőket a gyermek sportéletébe
- Több mint 200 iskola több ezer diákja csatlakozik a MOB és a TF közös programjához
- Évek óta két vasat tart a tűzben az Eb-ezüstérmes Kozák Luca
A futball üzlet, mindenki próbálja a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségeiből. Emiatt nem meglepő, hogy egyre kevesebb az olyan futballstadion, ami egykori legendáknak állít emléket. Sokan – mint az Arsenal (Emirates Stadion), a Bayern München és a Juventus (Allianz Aréna/Stadion), vagy például a Ferencváros (Groupama Stadion) – a szponzorok eurómillióit választották, míg mások nem törődnek ezzel. Összegyűjtöttünk 10 stadiont, ahol még számít az örökség.
Puskás Ferenc
Nyilván senkinek sem kell bemutatni a valaha volt legjobb és leghíresebb magyar futballistát, egy ilyen listáról nem maradhat le. A Nemzet Sportolója, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes támadó, háromszor nyert BEK-et a Real Madriddal, kétszer lett a BEK gólkirálya, az 1960-as döntőn pedig egymaga négy gólt szerzett.
Az egyetlen játékos a világon, aki gólt lőtt világbajnoki, olimpiai, Európa-bajnoki, Bajnokok Ligája/BEK és Világkupa-döntőben is.
A profi pályafutását 1966-ban hagyta abba, de a hazai helyzet miatt – a kommunista rezsim disszidensnek tartotta – csak 1981-ben térhetett vissza Magyarországra. A stadiont pedig bő 20 évvel később neveztek el róla, de ez sem sikerült túl dicsőségesre: 2002-ben a borzasztó állapotban lévő, azóta lebontott Népstadiont keresztelték át a tiszteletére.
Santiago Bernabeu
Ha már szóba került a Real Madrid és Puskás, akkor mindenképp meg kell említenünk azt az embert, akinek mindez köszönhető.
Santiago Bernabeu maga a Real Madrid.
A kiváló csatár 1911 és 1927 között volt a csapat tagja – 79 hivatalos mérkőzésen 68 gólt szerzett szerzett – majd 51 évig volt a klubvezetés tagja (1943-tól 1978-ban bekövetkezett haláláig mint a csapat elnöke). Játékosként és a menedzsment tagjaként összesen
- 18 bajnoki címet,
- 13 Spanyol Kupát és
- 6 BEK/BL-t nyert, 1955 és 1960 között egymás után ötöt.
Ez az eredménylista ugyanakkor csak a jéghegy csúcsa – annak az elképesztő munkának a gyümölcse, amit Bernabeu a csapatra fordított. 1943-ban lett a Real Madrid igazgatója, és többek között olyan játékosokat szerzett a csapatnak, mint Muñoz, Di Stéfano, Kopa, Puskás, Santillana, Juanito, Camacho vagy del Bosque. 1944-ben pedig belekezdett a csapat új stadionjának építésébe, ami
75 ezres kapacitásával Európa egyik legnagyobbja volt akkoriban és az ő nevét viseli már 1955-től.
Puskás a búcsúmeccse bevételét megtarthatta, nekiadta Bernabeu.
Estadio Benito Villamarín
A Betis Spanyolország egyik legrégebbi és legpatinásabb klubja. 1907-ben alapították, máig az egyetlen csapat, ami megnyerte az első-, a másod- és a harmadosztályt is (a hazai bajnokságot pont a Real Madrid előtt még 1935-ben). A csapat jelenleg a spanyol élvonal tagja és a 60 ezer ember befogadására alkalmas Estadio Benito Villamarín az otthona.
Benito Villamarín a sevillai csapat történetének legmegbecsültebb tulajdonosa. 1955-ben vette át az anyagi gondokkal küzdő, akkor másodosztályú csapatot, három éven belül feljuttatta az élvonalba és egészen 1966-ban bekövetkezett haláláig ott is tartotta a Betist (49 évesen halt meg rákban).
1961-ben pedig megvásárolta az addig önkormányzati tulajdonban lévő Heliópolis Stadiont, ami ettől kezdve egészen 2000-ig viselte a nevét.
A stadion névadója 2000 és 2010 között az akkori tulajdonos, Manuel Ruiz de Lopera volt, aki Villamarínhoz hasonlóan pocsék anyagi helyzetben vette át a másodosztályú klubbot, de az irányítása alatt a Betis visszakerült az élvonalba és megnyerte története első Spanyol Kupáját.
A regnálása viszont dicstelenül ért végét: üzleti csalás miatt a bíróság elmeszelte, 2010-ben kénytelen volt eladni a többségi részesedését. Leváltása után a részvényesek szavaztak, így a Betis stadionja 2010 óta ismét Benito Villamarín nevét viseli.
Vincente Calderone
Az Atlético Madrid is egyik korábbi nagyszerű elnökéről nevezte el ikonikus stadionját. Villamarínhoz hasonlóan ő is egy gazdasági krízis közepén vette át a csapat irányítását 1964-ben, majd sikeresen felvirágoztatta a klubot:
- 15 év után nyert újra bajnoki címet az Atléticó 1966-ban,
- regnálása alatt összesen négy Spanyol Kupát és ugyanennyi bajnoki címet szerzett a csapat, illetve
- Calderón volt az, aki összehozta az Atléticó új stadionját, ami végül 1966-ban épült meg és 1972-től viseli a nevét.
A stadion és a csapat közös története 2017-ig tartott – az Atlético a 2017-18-as szezontól a Wanda Metropolitanóban játszik, a Vincente Calderone-t pedig hamarosan lebontják.
Fernando Torres
A harmadosztályú Fuenlabrada pályáját nem igazán lehetne stadionnak nevezni, de mégis csak a 2000-es évek egyik legjobb spanyol csatáráról nevezték el.
A világ- és Európa-bajnok Fernando Torres, aki az Atletico Madridban lett sztár, de később megfordult a Liverpoolnál, a Chelsea-nél és a Milannál is, soha nem játszott a Fuenlabradában. Ugyanakkor ott született, ő a város leghíresebb embere, így hát természetes, hogy róla nevezték el a 2500 férőhelyes stadiont. Ráadásul mindez pár éve komoly médiavisszhangot kapott, miután a Real Madrid is pályára lépett a Fernando Torres Stadionban egy Spanyol Kupa-meccsen.
Sanchez Pizjuan
A másik sevillai topklub, a Sevilla FC stadionja is egy korábbi legendás elnökről kapta a nevét. A csapatot 1890-ben alapították, Spanyolország legrégebbi futballklubja, de érdekes módon egészen 1958-ig nomád életmódot folytatott, a hazai meccseit négy különböző stadionban játszotta.
Ramón Sánchez Pizjuán volt az, aki ennek az állapotnak véget vetett.
Ő volt az, aki kezdeményezte a csapat saját stadionjának megépítését és az elnöksége alatt kezdődtek el a munkálatok 1955-ben. A kész létesítményt ugyanakkor soha nem láthatta, egy évvel az építkezés kezdete után meghalt, az emléke tiszteletére döntöttek úgy a rajongók, hogy utána nevezik majd el az elkészül stadiont.
Két turnusban összesen 17 évig volt a Sevilla elnöke, három Spanyol Kupát és egy eredetileg 70 ezres stadiont köszönhet neki a gárda.
José Zorrilla
A Valladolid 26 512 férőhelyes arénája egy igazi kuriózum, José Zorrillának ugyanis soha semmi köze nem volt a csapathoz. Ő egy helyi költőként tengette mindennapjait még az 1800-as években, és már rég meghalt (1893), amikor egyáltalán megfordult a valladolidi emberek fejében, hogy jó lenne egy futballcsapat a városba (1928).
ennek ellenére mégis a város híres szülöttének a nevét viseli a stadion.
Ráadásul kettő is: a régi José Zorrilla Stadionban 1942 és 1982 között játszott a Valladolid, az újban pedig 1982-től mostanáig.
Antonio Bentegodi
A Hellas Verona és Chievo Verona stadionja is különleges, a 39 211 férőhelyes arénát ugyanis Zorrilához hasonlóan szintén nem egy futballhoz közeli emberről nevezték el. Marcantonio Bentegodi ugyanis egy veronai tisztviselő volt a 19. században, aki azzal tűnt ki, hogy a fizetése egy részét a fiatalok sportolásának segítésére fordította (atlétika, torna, úszás, vízilabda, tehát minden, csak nem futball). Egy veronai sztár, a tiszteletére még iskolát és utcát is elneveztek, na meg persze a két helyi csapat stadionját.
Artemio Franchi
Ő is kakukktojás, két olasz stadiont is elneveztek róla, de sem a Fiorentinához, sem pedig a Sienához nincs közvetlen köze. Viszont egy nagyon jó bírónak, jogásznak és sportvezetőnek tartják Olaszországban, aki az Olasz Szövetség (FIGC), az UEFA és a FIFA Játékvezető Bizottságának elnöke is volt. 1983-ban halt meg autóbalesetben.
Giuseppe Meazza
Egy igazi klasszissal, az olasz futball első igazi nagy sztárjával zárjuk a listát. Guiseppe Meazza 17 évesen debütált az Interben, ahol 13 évet futballozott, majd megfordult a Milanban és a Juventusban is. A korabeli olasz válogatott alapembere volt, a csapattal 1934-ben és 1938-ban is világbajnokságot nyert, a Serie A valaha volt harmadik legtöbb gólját szerző játékosa (262).
1979-ben, két nappal a 69. születésnapja előtt halt meg, egy évvel később pedig megkapta a nevét Olaszország legnagyobb stadionja. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy elsősorban az Inter-szurkolók hívják Guiseppe Meazzának a stadiont, a városi rivális Milan ultrái a San Sirót használják, már csak a két klub közötti rivalizálás miatt is.
(Borítókép: Puskás Ferenc kb. 1953-ban és a szerkezetkész Puskás Ferenc stadion. Fotó: Keystone / Bakró-Nagy Ferenc / Getty Images Hungary / Index)
Rovataink a Facebookon