Ne készüljenek, nem játsszák le az elődöntőt Pripjatyban!

2019-06-25 12 42 05-Football Mystery 2x07  Avanhard, lo stadio d
2019.07.01. 20:52 Módosítva: 2019.07.01. 20:52

Az HBO 2019-es, Csernobil című minisorozatának köszönhetően újabb, talán minden eddiginél szélesebb kör ismerte, ismeri meg a mai Ukrajna területén 1986-ban történt atomkatasztrófát. A sorozat egyik legnagyobb vonzereje, hogy a katasztrófa mellett a kisemberek életét, az abban hozott drasztikus változást mutatja be. Egy ilyen történet az akkori balesettel megpecsételt sorsú Sztroityel Pripjaty futballcsapaté is.

Az 1986. április 26-án, hajnalban történt csernobili atombaleset után pár nappal egy helikopter szállt le a Pripjatytól nagyjából 90 km-re található Borogyanka futballpályáján, majd egy, a gépből kiszálló, láthatóan rémült tisztviselő arról tájékoztatta a helyi Masinosztroityel (vagyis Gépépítő) játékosait, hogy már nem kell elutazniuk az FK Sztroityel Pripjaty (Pripjatyi Építők) elleni kijevi regionális kupa elődöntőjére.

Hivatalosan ez, illetve az atomkatasztrófa utáni költözés volt az utolsó mozzanat a Sztroityel Pripjaty történetében. A csapat ugyan két évig még fennmaradt, Pripjaty lakosságának nagy részével Szlavuticsba költöztették, de 1988-ban végleg megszűnt az Építők.

Az atomváros fényes csapata

Az egykori Szovjetunióban minden sportegyesület állami tulajdon volt, és többnyire gyárakhoz vagy szakszervezetekhez kötődtek. Pripjaty esetében az előbbi állt fenn. Az 1970-es években alapított Sztroityel, azaz Építők hivatalosan az atomerőmű csapata volt, és a virágzó atomváros fiataljainak szórakozását volt hivatott biztosítani.

Pripjaty ilyen szempontból egyébként különleges város volt a Szovjetunión belül. Az atomerőmű miatt szokatlan választék várta a nagyjából 50 ezres város lakosait, a cél ugyanis az volt, hogy a fontos, négy blokkal működő atomerőmű körül minden a legnagyobb rendben legyen.

De Pripjaty abban is eltért az átlagtól, hogy az 1980-as évek közepén nagyjából 26 év volt az átlagéletkor a városban, minden ideális volt tehát ahhoz, hogy egy sikeres és népszerű futballklubot hozzanak itt létre.

Az erőmű blokkjaitól 4 km-re játszó Építők eleinte a szovjet ötödosztályban kezdte meg a szereplést. A játékosokat az erőmű dolgozóiból és a közeli Csisztohalivka lakóiból toborozták, velük lépte meg a csapat az amatőrből profivá válás szintjét, aminek köszönhetően az 1980-as évtized elejétől már szervezett bajnokságokban játszottak.

Ez viszont nem volt elég a csapatot vezető Vaszilij Kizima Trofimovicsnak, aki amellett, hogy szerette és értette is a futballt, megbecsült tagja volt a Kommunista Pártnak, Lenin-renddel is kitüntették, és az atomerőműben is fontos szerepe volt, az építő részleget vezette. Vagyis, ha kitalált valamit, akkor jó eséllyel szerzett hozzá támogatókat. Trofimovics pedig azt találta ki, hogy felfuttatja a város futballcsapatát.

Az ambícióit és hátszelét jól jelezte, hogy 1981-ben a korábbi szovjet válogatott Anatolija Sepelt szerezte meg vezetőedzőnek. Sepel kétszeres bajnok volt, megfordult a Dinamo Kijevben, a Dinamo Moszkvában és a Csernomorec Odesszában is. Nagy, ismert név volt, aki hűen tükrözte, mekkora tervek is kötődnek a futballhoz Pripjatyban.

Sepel érkezésével, 1981-ben csatlakozott a szovjet futball legalsó profi szintjéhez a Sztroityel. Ez a KFK-bajnokság volt, vagyis a rengeteg regionális bajnokságra oszló Kollektivov Fizicseszkoj Kulturij. Kvázi az ötödosztálynak felelt meg, a végén pedig az egyes KFK-csoportok győztesei egymással küzdöttek meg a negyedosztálynak megfelelő szinten, annak a győztese pedig már a harmadosztálynak megfelelő ligában folytathatta.

Itt nem jutott sok siker eleinte a pripjatyi csapatnak, Sepel sem maradt sokáig, de egy amatőr bajnoki címet azért bezsebelt az Építőkkel.

A legrosszabbkor jött a katasztrófa

A profivá válás nem ment zökkenőmentesen. 1982-ben még utolsó, nyolcadik helyen zárták a csoportjukat – meglepő párhuzam az erőmű és a futballklub kapcsán, hogy pont amikor a leggyengébben ment a csapatnak, akkor történt egy részleges magolvadás az erőmű 1-es reaktorában. A kár nem volt jelentős, a balesetet évekig el is titkolták, összefüggés tehát a véletlen egybeesésen túl nem volt.

1985-ben viszont már második volt a Sztroityel – pont a már említett Masinosztroityel mögött zártak négy ponttal. A fejlődés szemmel látható volt, 1985-ben volt meccs, amin 13 gólt szerzett a pripjatyi csapat.

A javuló eredmények a szovjet vezetést is meggyőzték, így eldőlt, az Építők kap egy teljesen új, 5 ezres stadiont a régi, nagyon szerény pálya helyén. Az új Avanhard Stadion el is készült, a hivatalos megnyitót pedig 1986. május 1-jére tűzték ki – ekkor nyitott volna meg a város vidámparkja is, ami a stadionhoz hasonlóan úgy kezdte meg évtizedekig tartó pusztulását, hogy egyetlen percig sem használták.

Trofomovics a megnyitó előtt azt hangoztatta, hogy a stadion legalább olyan fontos lesz az emberek életében, mint az erőmű, ám hogy túlzott-e, végül sosem derült ki.

Arról nincs hír, hogy hivatalosan milyen indokkal mondták le a Pripjaty és a Borogyanka mérkőzését, hiszen a Szovjetunió csak jóval a baleset után ismerte el annak megtörténtét.

A Sztroityel a baleset miatt visszalépett az 1986-os bajnokságtól, 1987-ben pedig már Szlavutics Sztroityel néven lett harmadik a KFK-ban, hogy aztán az 1988-as nyolcadik hely után végleg megszűnjön több meghatározó játékos távozása miatt. Őket többnyire a félbeszakadt 1986-os szezon alatt vitték el más csapatokhoz, de aki megmaradt, és használható volt, arra 1988-ig végleg lecsaptak, vagyis ahogy a város és a Szovjetunió, úgy nem meglepő módon a csapat sem heverte ki a katasztrófát.

2017-ben újrajátszották az elmaradt elődöntőt

A csernobili baleset 31. évfordulóján viszont a pripjatyi és borogyankai csapatok még élő tagjai összegyűltek egy rendhagyó meccsre, hogy pótolják az 1986-ban elmaradt kupaelődöntőt, bár az újrajátszásnál sokkal nagyobb jelentősége volt a nosztalgiának, áll az orosz Sportarena riportjában, amely aztán nem is közölte a rendhagyó emlékmeccs végeredményét.

Források: Futbolgrad | These Football Times | Hosszabbítás