Camus tényleg mindent a futballnak köszönhet?

2020.04.02. 09:35

Működik Angliában egy vállalkozás, melynek fő profilja, hogy olyan pólókat forgalmaz, melyeken filozófiai idézetek szerepelnek. Gondolhatnánk, hogy a Philosophy Football pólómárka szellemi elődje a Monthy Python gagje, az ihlet mégis akkor pattant ki a tulajdonos fejéből, amikor megnézett egy dokumentumfilmet a kapusok és a filozófia kapcsolatáról, másnap pedig egy olyan pólót nyomtatott, melyen a francia Nobel-díjas író és filozófus, Albert Camus híres mondása állt: 

Mindent, amit az erkölcsről és a kötelességről bizonyosan tudok, a futballnak köszönhetek.

A tulaj eredetileg két tucat példányt szeretett volna eladni, azokat is zömében barátoknak, az ötlet azonban szárnyra kapott, mára pedig több mint 70 ezer példány kelt el a különböző filozófusok mondásaival fémjelzett pólókból. A dolog pikantériája, hogy Albert Camus sosem mondott ilyet. Legalábbis nem ilyen formában.

Az élet iskolája

Az elhíresült idézet nagy eséllyel 1953-ban hangzott el, a Bulletin du RUA-nak (Racing Universitaire d’Alger) adott interjúban, melyben Camus-t a munkájáról faggatták. „A világból rengeteget tapasztaltam, és évek után azt mondhatom, hogy mindent, amit a morálról és az emberi kötelességről tudok, azt a sportnak tudhatom és a RUA-nál tanultam meg” – nyilatkozta Camus a lapnak. A szerkesztők az utolsó mondatot ragadták ki főcímüknek, majd vették a szabadságot, és átírták a „sport” szót „futball”-ra.

Az idézet mögötti gondolat több nyilatkozatában is visszaköszön, 1959-ben a Gros plan nevű televíziós műsornak nyilatkozott. „Valójában azt a keveset, amit tudok az erkölcsről, azt a futballpályákon és színházi színpadokon tanultam el, ezek voltak az én egyetemeim.” (A színházról tett említés nem véletlen, Camus ekkoriban rendezte Dosztojevszkij Ördögök c. művét.) Az interjúban hozzátetette: „Csak a csapatsportokban éreztem azt a hatalmas reményt és szolidaritást, melyek végigkísértek a hétvégi nyertes vagy vesztes meccsig.”

De mi is állt pontosan Camus világlátása mögött? Vincent Grégoire, az amerikai Berry College francia nyelvésze több szakcikket is írt a témában. „Számára a futball elsősorban etikai kérdéseket vetett fel” – mondja Grégoire. „Hogyan lehet nyerni a szabályok adta keretek között, fair playnek maradni a vereségkor, bátornak maradni a vereségben és alázatosnak a győzelemben.”

Hasonlót állít Camus-ről lánya, Catherine, aki szerint apja mindig a háttérből szerette figyelni az eseményeket. „Sosem beszélt magáról” – mondta Catherine. „Ugyanakkor az általa sorolt értékeket mindig igyekezett belénk csepegtetni. Ez elsősorban a mások iránti tiszteletről szólt, az ellenfél megbecsüléséről, az empátiáról, szolidaritásról. Hogy akkor is lehet beszélgetni, ha nem értünk egyet, ami manapság kikopni látszik a köztudatból.” 

Kapocs az irodalom és a sport között

Camus rajongása egy olyan csapatsport iránt, mint a labdarúgás azért is különleges, mert önmagát ateista egzisztencialistaként határozta meg. Az egyénben hitt, a társadalomban nem, főhősei általában ha nem is erkölcstelenek, de nem erkölcsösek, az eseményekre kevés ráhatásuk van, és komoly összetűzésbe keverednek más közösségek tagjaival. Gondolkodására valószínűleg rányomta bélyegét, hogy 1 évesen vesztette el édesapját, később anyja és nagyanyja nevelték fel Alger szegényebb negyedében, ahol később a labdarúgás terelte össze a környék gyermekeit.

Első labdarúgóklubja a Montpensier Sport Club volt. „Isten tudja, miért pont ott kötöttem ki” – emlékezett vissza Camus egy nyilatkozatában. „De volt egy barátom, akivel együtt jártunk úszni, ő a Montpensier-nél vízilabdázott. A pálya, ahol fociztunk, púposabb volt, mint egy megrugdosott csatár sípcsontja. Azonnal megértettem, hogy a labda soha nem onnan jön, ahonnan számítunk rá. Ez sokat segített a létezésemben, főleg az anyaországban, ahol nem mindig egyenesek az emberek. Egy évvel később aztán tovább kellett állnom: azt mondták, egy egyetemistának a Racing Universitaire d’Algerban (RUA) a helye.”

Albert Camus (1913)
Albert Camus (1913)
Fotó: waves_archives / Twitter

Camus kapus poszton játszott, a RUA-nál egy másik írótársával, Abel Paul Pitous-val futballozott együtt, aki így emlékezett vissza egy közös meccsükre: „Úgy mozdultál, mint a rugó, megfogtad a labdát, de a lövés erejétől 50 kilód a labda köré tekeredett, és együtt landoltatok a kapuban.”

A RUA egyébként kimondottan presztízsklubnak számított Algériában, sportolói életútja azonban váratlan fordulatot vett: Camus 17 évesen megtudta, hogy tuberkulózisban szenved. A RUA-t kénytelen volt otthagyni, így ideje nagy részében az írás felé fordult. Sokan találgattak arról, hogy ha nincs a betegség, hogyan alakult volna Camus sportkarrierje. A róla készült önéletrajz írója, Herbert Lottman szerint Camus arra a kérdésre, hogy ha nem lett volna beteg, mit választott volna a foci és a színház között, azt válaszolta: „Kétségtelenül a focit”.

A játékos Camus a betegség után szurkolóvá vált. Egy visszaemlékezésében megemlíti, milyen volt visszatalálni a poros focipályák világába. „1940-ben újra felvettem a stoplit. Az első félidő vége előtt úgy lógott a nyelvem, mint a kabíliai kutyáknak délután kettőkor a Tizi-Ouzou-n.” Ugyanabban az évben költözött Franciaországba, ahol rendszeresen járt ki a Racing meccseire. Az egyetlen forrás, ahol egy futball stadionban áll 1957-ből származik, ekkor szólították le az irodalmi Nobel-díj megnyerése után.

Nyomokban tartalmaz labdarúgást

Ha Camus életében hangsúlyos szerep jutott a sportnak, műveiben ebből mégis kevés köszön vissza. Egyesek szerint Camus nehezen dolgozta fel, hogy betegsége miatt abba kellett hagynia a labdarúgást.

A Közönyben a szurkolói életvitel egy morzsáját hinti el, miközben főhőse a várost kémleli: „A következő villamosok már a játékosokkal jöttek: ezeket meg egyforma kis táskájukról ismertem meg. Ordítottak, s tele tüdővel énekelték, hogy az ő csapatuk az igazi. Többen még intettek is nékem. Az egyik odakiáltotta: »Jól kikaptak«. Amire én helyeseltem, és hevesen bólingattam.” A Pestisben már fontosabb szerep jut egy stadionnak, de nem a labdarúgás miatt: az itt felállított karanténba gyűjtik a fertőzötteket, miközben a járványtól Oran városa apránként magára zárul.  

Camus 1960-ban hunyt el, tragikus körülmények között, autóbalesetben. A faluban, melyben eltemették, a helyi labdarúgóklub tagjai vitték ki koporsóját utolsó földi útjára.

Halála után, 1994-ben jelent meg Az első ember c. önéletrajzi jellegű könyv, mely számos olyan témát érintett, melyek meghatározták Camus-t (labdarúgás, fiatalság, nők), mégsem köszönt vissza munkáiban. A főhős, Jacques Cormery egy árva „pied noir” (feketelábú – az Algériában született franciák gyűjtőneve), aki iskolája udvarán annyit játszik, hogy lekopnak a stoplijai, később pedig kapus lesz, és az iskolai csapatban kezd védeni. A könyv borítójának Catherine Camus egy futballcsapat fotóját választotta, melynek első sorában a fiatal Albert guggol, talpig kapus felszerelésben.