Egy olimpiai döntőben Ace Ventura mosolya nagy fegyver

GettyImages-989539364
2020.06.14. 07:50

Az amerikai egyetemi sport ereje és különlegessége Magyarországnak is hozott egy olimpiai aranyérmet 1996-ban. A kalapácsvető Kiss Balázs ugyanis Los Angelesben tanult: itthonról tehetségként indult el 19 évesen, és bajnokként tért haza 24 évesen.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

A veszprémi Kiss Balázs szülővárosában természetesen kipróbálta a kézilabdát, a röplabdát, és a futballt is, de a csapatsportok nem tetszettek neki annyira, ezért egyéni sportágat választott, a kalapácsvetést. 13 évesen második lett a serdülők országos bajnokságán, majd az 1991-es ifjúsági Európa-bajnokságon harmadik. Szabó Ernő foglalkozott vele akkor.

Ennek is köszönhető, hogy felfigyeltek rá Amerikában, az egyik nagy nevű Los Angeles-i egyetemen (USC) kapott ösztöndíjat, és a közeg jó hatással volt rá. A fejlődése beindult, mert az 1995-ös göteborgi világbajnokságon már a negyedik helyen zárt. A 79,02-es első dobása után nem tudott javítani, és folyamatosan esett vissza a második helyről, végül a példaképe, Gécsek Tibor mögött lett negyedik. Fájlalta ezt az eredményt, mert kifejezetten jó formában érkezett Svédországba, de az átállás megviselte. A vb után egy veszprémi versenyen hatalmas országos csúcsot (82,56) hajított, majd néhány hét múlva a fukuokai Universiadét is megnyerte.

Az atlantai olimpiára még nagyobb erővel készült. 1996-ban egyszer sem sérült meg, jól szerepelt az amerikai versenyeken, vezette a világranglistát, majd amikor az orosz Gavrilov átmenetileg átvette az első helyet, a július eleji nizzai versenyen erre is volt válasza: 81.76-os eredménnyel ismét a rangsor élére ugrott. Mindez azt is jelentette, hogy egyre nagyobb önbizalommal várta a játékokat.

Itthon ettől még nem könyvelték el aranyesélyét, noha a szombathelyi edző, Németh Pál már előre felhívta a képességeire a figyelmet. A Sports Illustrated a második helyre várta a fehérorosz Igor Asztapkovics mögé. Ez volt az első olyan olimpia, ahol megjelentek a szovjet utódállamok, és már nem csak a három szovjet állt dobókörbe, hanem országonként három.

Kissre nagyon jó hatással volt az Egyesült Államok, az ország pozitív szemlélete. Dan Lange lett az edzője, a mentalitását is jelentősen formálta az egyetemi sport.

„Van két órád, ami olyan legyen az életedben, amire mindig visszagondolsz, ahogy idősebb leszel” – ezzel a tanáccsal indította útra.

A selejtezőben nem az övé volt a legnagyobb dobás, mert a nála 10 évvel idősebb amerikai Lance Deal 22 centivel megelőzte. A selejtező előrejelezte, ők ketten lesznek harcban az aranyéremért, hacsak meg nem táltosodik valaki a már említett utódállamok legjobbjai közül.

Kevésen múlt, hogy az időjárás nem szólt közbe. Nem jutott eszébe ugyanis Kissnek, hogy eshet is Georgia államban, és csak a leggyorsabb cipőjét csomagolta el magával, ami a vízen, Forma-1-es hasonlattal élve, csúszkált volna, mint a száraz gumi. Erre szakadni kezdett az eső, ahogy útban volt edzőjével a stadion felé, de az eső végül a bemelegítés előtt elállt, és felszáradtak a nyomai a döntőre. Ezt égi jelként értékelte.

Az idő viszont gyorsan elment, amikor a ruházatát vizsgálták, ezért úgy állt oda, hogy a legfontosabb gyakorlatot tudta csak megcsinálni pár perc alatt.

Aznap is telt ház, 80 ezer néző várta az atlétika versenyeit.

A döntőben minimálprogramra állított bemelegítés ellenére 79,28-cal, egy nagy dobással kezdett. Fél méterrel dobott nagyobbat a német Weisnél, aki másodikra 79,30-cal Kiss elé került, de a magyar azonnal válaszolt (80,50) és visszavette a vezető helyet. Érdekes jelenet játszódott le ennél a dobásnál, mert elindította a forgását, de érezte, hogy a merevsége miatt nem lesz jó, ezért a kalapácsot nem engedte ki a kezéből. 40 másodperce maradt a regenerációra, és hogy még egyszer összeszedje az erejét.

"Mosolyogtam, mint Ace Ventura a legnagyobb ellenfeleimre, ez is a lelki hadviselés része volt, hogy ezt is képes vagyok megcsinálni, nektek nincs is esélyetek. Egy olimpiai döntő sajátossága, hogy lazán érdemes venni. Át kell vedleni azokban a percekben Forrest Gumpnak, nem foglalkozni a téttel, a nyomással, egyszerűen csak élvezni. Ameddig tudtam, így tettem. A harmadik sorozat után aztán megjött a görcs"

- mondta az Indexnek most, 2020-ban.

A harmadik sorozatban a korábbiaknál nagyobbat hajított. 81,24-gyel abszolút magabiztosan vezetett, az amerikai Deal két érvénytelen dobás után éppencsak bentmaradt, a nyolcadik helyet holtversenyben elcsípve folytathatta. Meglepődtek néhányan ezen a döntésen, mert ha a második legjobb dobás számít, akkor az amerikainak befejeződött volna a verseny.

Kiss Balázs aranyérmes dobása

Ennek azért van jelentősége, mert a sokáig gyengélkedő és valós tudása alatt maradó Deal az utolsó, a hatodik sorozatban elsőként dobott, és akkorát, hogy Kiss azt hitte a kalapács íve láttán és a becsapódáskor, hogy átvette a vezetést. Deal a dobás előtt otthagyta a stadiont, és tele erővel tért vissza, derült égből villámcsapásként érte az a dobás az egész stadiont. KIss agyán át is suhant, hogy oda a vezetés.  

„Felért egy újraélesztéssel ez a helyzet, nem mintha tudnám, milyen az”

– így emlékezett vissza arra, amikor azt látta az eredményjelzőn, hogy riválisa ugyan szédítően nagyot dobott, mégis 12 centivel Kissnél maradt az előny.

Fújhatott egy nagyot, aztán jöttek sorra a riválisok, és végig izgulnia kellett, hogy lesz-e még valaki, aki hasonlóan nagyot dob. Attól is tartott, Deal példájából erőt merítenek majd a többiek. Az ukrán Krikun is spórolt az utolsó sorozatig az erejével, ő is igen komolyat dobott, 80 méter fölé jutott, de ő több mint egy méterrel elmaradt Kisstől.

A magyar versenyző tehát folyamatosan pipálhatta ki a riválisokat, a rá utoljára veszélyes Skvaruk belevágta a kalapácsot a hálóba, ami azt jelentette, vezető helye aranyéremmé változott. Kiss Balázs az olimpiai bajnok lett, mehetett a tiszteletkörre a stadionban. Zsivótzky Gyula 1968-os mexikói sikere után ismét aranyérmet ünnepelhetett a szakág.

„Amerikai edzőm tanácsára szinte az utolsó pillanatban, a verseny előtti napon érkeztem Atlantába. A magyar vezetők hozzájárulásával nem költöztem az olimpiai faluba, egy hotelben lakom. Talán ezért sem tudott megtámadni az olimpiai láz. Amikor beléptem a hatalmas stadionba, meglepődve tapasztaltam, mennyire nyugodt vagyok. Jól tudtam összpontosítani, a többiek idegességétől is csak erősebb lettem. Erre szükségem is volt, mert a második dobásomat rosszul kezdtem, mégis meg tudtam állítani a kalapácsot, és újra indítva nyolcvan fölé hajítottam.”

- értékelt a döntő utáni sajtótájékoztatón. A finálé után visszament Los Angelesbe, ünnepelgetett a barátaival, majd visszarepült Atlantába, és felszállt az aranygépre, ami Budapestre hozta. Az akcentusa miatt sokan pellengérre állították, ő erre rendszerint humorral felelt. Manapság nem is érződik a kiejtésén, hogy egykor Amerikában élt.

Kiss Balázs, Csermák József, Zsivótzky Gyula olimpiai bajnokok 1987-ben.
Kiss Balázs, Csermák József, Zsivótzky Gyula olimpiai bajnokok 1987-ben.

Egy év múlva az athéni vb-n esélyes volt, a selejtezőt meg is nyerte, végül a negyedik lett. 1998 júniusában kereken 83 méterrel országos csúcsot dobott, majd az eltiltása után visszatérő Gécsek Tibor legyőzte őt az augusztusi budapesti Európa-bajnokságon, így második lett. A 2000-es sydneyi olimpia előtt megnyerte az országos bajnokságot, kiújuló porckorongsérve azonban megakadályozta a címvédésben, el sem utazott. Az athéni olimpiát is célba vette, de előtte bejelentette visszavonulását.

A 2008-as olimpia előtt műsorokat vezetett az MTV-ben. Nagy szívfájdalma volt, hogy a sportolóknak skatulyákat gyártottak, és be akarta bizonyítani, hogy egy sportolóval is lehet értelmesen beszélgetni. 

"Kétéves a kislányom, élem az apukák megszokott, átlagos életét élem, nem kérkedek azzal, hogy valaha ki voltam, nem szeretném felhívni magamra a figyelmet. Így visszagondolva, lehetett volna rövidebb az az időszak, amíg a többiek dobtak a döntőben, akkor gyorsabban vége lett volna a versenynek. Hallottam párszor az amerikai ellenfelemtől, hogy az az arany hazai pályán neki járt volna, én meg elhoztam. Igen, itt van nálam. Néztem az ismétléseket a járvány alatt, és egy laza csávót láttam, aki mindent meg mert csinálni. Azt hiszem, nehéz másként olimpiát nyerni."

Kiss Balázs Veszprém díszpolgára, az Atlantában győztes kalapácsa a Városházát díszíti. 

(Borítókép: A 2001-es atlétikai világbajnokságon, Edmontonban Fotó: Tim De Waele/Getty Images)