Megint nem sikerült elkapni a Vukovit

2010.04.26. 12:36

Az utóbbi években megszokottnál nagyobb, de nem súlyos vereséget szenvedett a Budapest Wolves a Vukovi Beogradtól. A hazai támadók nehezen vették fel a mérkőzés ritmusát, és a hibáikat kegyetlenül kihasználó belgrádi védelem már az első félidőben megnyugtató előnyt tudott kiharcolni. Nagy baj nincs, hiszen a második félidőre magára talált az egész Wolves, és a mutatott küzdeni tudásból lehet erőt meríteni a következő találkozókra.

Rouben Droughns, a Vukovi - játékosként a New York Giantsszel két éve Super Bowlt nyert - edzője, nagyon meg volt elégedve nemcsak hatékonyan teljesítő, de pontokat is szerző védelmével. Az első negyedben a vendég defense szerzett 14-0-ás vezetést: egyet Lendvai Attila eladott labdájából vitt vissza touchdownra Ivan Nedeljkovics, egyet pedig labdavesztés kiharcolását követően Milos Todorovics. A Wolves ezt követően végig üldözte ellenfelét, és bár az egyenlítés sem sikerült, a negyedik játékrészben sikerült szorossá tenni az eredményt. Droughns a mérkőzést követő interjún nem is felejtette el megemlíteni azt a tiszteletet érdemlő keménységét és akarást, amit a magyar csapat játékosaitól látott.

Fotók: olvasónk - Tóth Imre
Fotók: olvasónk - Tóth Imre

A hazai defense, bár viszonylag keveset töltött a pályán az első félidőben, az elejétől fogva jól muzsikált. Mindössze egyetlen mezőnygólt engedélyeztek Lee Hlavka fiai a belgrádi támadóknak a második negyedben, és ezt is csak Cseperkáló Péter FB futott TD-jét követően - ezzel alakult ki a 7-17-es félidei eredmény.

Noha Reuben Droughns papíron még nem vezetőedző, minden szituációnál, minden egység számára volt mondanivalója és ez, valamint a sérült Jordan Green helyén kezdő irányító, Andrej Tasics által Dejan Cerovacnak kiosztott 30 yardos TD-passz, valamint az ezzel elért 17 pontos különbség a harmadik harmadban nyugtatólag hatott Vukovi játékosaira.

A "puha" játékvezetés szemmel láthatóan nem kedvezett a hazai védőknek, alig volt olyan játék, amelynél nem repültek a sárga zászlók, de a legtöbb büntetést mégis a Wolves offense totojázása miatt szabták ki a bírók. Lendvai Attiláék ennek ellenére a negyedik negyedben három pontra fel tudtak jönni: a Wolves irányítója először Lausch Attilát, majd Piros Krisztiánt találta meg üresen a Vukovi célterületén belül, ezzel lett 21-24. A fordítást azonban már sajnos nem sikerült kiharcolni, és Uros Jovanovics, a vendégek fiatal RB-je futásával el is döntötte a találkozó sorsát, Budapest Wolves-Vukovi Beograd 21-31.

Wolves-Vukovi 13

Az álmos kezdést követően a mérkőzés végének közeledtével exponenciálisan nőtt a Wolves offense hatékonysága, és bár az optimálistól még ekkor is messze volt, az minden esetre kiderült, hogy egy kicsit összeszedettebb támadójátékkal még a legjobbjaival kiálló Vukovit is képes lehet elkapni. A Belgrád így 2-0-val áll a CEFL élén, a Wolves mérlege 1-1, akárcsak a Ljubljana Silverhawks mutatója, míg a Novi Sad Dukes 0-2-vel követi a mezőnyt.

Május 8-án Budapest Wolves-Ljubljana Silverhawks meccsel folytatódnak a CEFL küzdelmei.