Vilma rágalmazás miatt pereli Goodellt

2012.05.17. 21:50

A Jonathan Vilma vs. Roger Goodell csata újabb szintre lépett tegnap, a New Orleans Saints eltiltott védőjátékosa a bíróságon igyekszik elégtételt venni, beperli az NFL főtitkárát rágalmazásért. Vilma elsősorban azt nehezményezi, hogy a Bounty-botrány felgöngyölítése közben Goodell több alkalommal is azt állította, hogy ő volt a program egyik legnagyobb ösztönzője, valamint a védő dobta be általában a legtöbb pénzt a közös kasszába. 

A vád szerint Goodell nyilatkozatai következtében a linebackert örökre meg fogják bélyegezni a Bounty-botrány miatt, míg a pályán elért eredményeire senki sem fog emlékezni. Jonathan Vilmát a teljes szezonra eltiltották az NFL által nemrég közzétett ítélet szerint, míg három másik védőt négy és nyolc meccs közötti időszakra tiltották el. 

Március végén Gregg Williamset, a Saints korábbi edzőjét határozatlan időre felfüggesztették, a vádak szerint ő irányította a programot, amely az ellenfél játékosainak kiütését, brutális letaglózását külön pénzösszegekkel jutalmazta. A botrányt nem úszta meg a vezetőedző, Sean Payton sem, őt a teljes szezonra felfüggesztették, míg segédedzőjét, Joe Vittet hat, a New Orleans-iak igazgatóját, Michael Loomist pedig nyolc mérkőzésre tiltották el.