A mennyből zuhant nagyot Tim Tebow

2013.04.29. 15:35

A New York Jets Geno Smith draftolása után máris egy fővel csökkentette az eddig hatra rúgó irányítólétszámot: az NFL hivatalos honlapja szerint ugyanis ma lapátra tették Tim Tebow-t, ezzel pedig világossá tették egyrészt azt, hogy továbbra is bíznak Buttfumble Sanchezben – kérdés: meddig? –, másrészt, hogy a jövőt egyértelműen a 2013-as draft pénteki, második körében draftolt Geno Smith vezetésével képzelik el.

A hírek szerint egyébként Tebow-t igen goromba módon küldték el: a hétfő reggeli edzésre leslattyogó játékosnak a helyszínen mondták meg, hogy haza lehet mennie, Rex Ryan pedig Tebow elbocsátása kapcsán az NFL idei legnagyobb bullshit-nyilatkozatával állt elő, amiben nagyjából annyi volt, hogy Tim egy igazi egyéniség, aki szétdolgozta a seggét is a Jets edzésein, a dolgok mégsem úgy alakultak, ahogy ők várták. 

Az unortodox játékosoktól eleve ódzkodó NFL-ben eleve nem jósoltak nagy karriert a Florida Gators csapatával kétszeres BCS National Championship-győzelemig jutó Tebow-nak, aki 2007-ben még a legjobb egyetemi futballistának járó rangos díjat, a Heismant is begyűjtötte. Tebow ugyanis, hiába számított prototipikus méretű irányítónak, egyszerűen képtelen volt normálisan megtanulni passzolni, és ahol csak lehetett, inkább futással próbálkozott, ami az egyetemi bajnokságban elégnek is bizonyult.

A minden idők egyik legjobbnak tartott egyetemi játékosaként a 2010-es NFL-draftra bejelentkező Tebow-t ennek megfelelően középső-hátsó körös projectirányítónak jósolták a szakértők, és annál nagyobb meglepetés volt, hogy a Denver Broncos rögtön az első körben kiválasztotta a fiatal irányítót. A vallási fanatizmusáról ismert Tebow, akinek a nevével ellátott Denver-mezek rögtön a draft után rekordszámú eladást produkáltak, csak néhány meccsen játszott az újoncszezonjában – így is ő lett az első rookie, aki három egymást követő meccsen produkált futott és passzolt touchdownt is – az igazi mennybemenetelre azonban a következő szezonig kellett várni.

Tebow a 2011-es szezont a veterán Kyle Orton tartalékjaként kezdte, de az egy győzelem mellett négy vereséget begyűjtő Broncos vezetősége az akkor már jellegzetes térdepléseiről mémként is ismertté vált játékosra cserélte a bénázó Ortont. Tebow innentől kezdve megállíthatatlannak bizonyult: ugyan passzolni maga John Elway, a Denverrel két Super Bowlt is nyerő, azóta pedig a csapat egyik tulajdonosává váló egykori irányítóklasszis (aki köztudottan nem kedvelte Tebow játékát) sem tudta megtanítani, a fiatal játékos igazi hadvezérként, bravúros győzelmeket szerezve rugdalta a rájátszásba a csapatát. A Wild Card-meccsek során a jóval esélyesebbnek tartott Pittsburgh Steelerst a hosszabbításban kaszálták el, és mindmáig ez a drive az egyik legemlékezetesebb Tebow-play.


Tim Tebow számára azonban ezek után jött a hidegzuhany. Miután az Indianapolis Colts elküldte az élő legenda Peyton Manninget, aki egy éves kihagyás után tért vissza az NFL-be, Elway rögtön lecsapott a lehetőségre, és Manning leigazolása után azonnal szerződést bontott a közkedvelt irányítóval. Tebow a New York Jetshez került, akik meglepő módon az egész tavalyi, igen büntetőre sikerült szezonjukban Mark Sanchezt, a korábban jól teljesítő, ám tavaly borzasztóan játszó irányítójukat játszatták, miközben Tebow bánatos arccal melegítette a kispadot, és parádés, negyedik negyedes comebackek helyett csak olyasmikkel tudott az amerikai bulvárlapok címoldalára kerülni, hogy nem hajlandó játszani, hogy az Amerikát rettegésben tartó sorozatgyilkos is üzent neki, illetve, hogy először Katy Perry vallási fanatikus szülei akarták megszerezni a lányuknak, mint ideális férjjelöltet, majd Lolo Jones, az aggszüzességét celebvalutára váltó amerikai gátfutónő vallott neki kvázi szerelmet.

Tim Tebow napjai a Jetsben tehát most már hivatalosan véget értek. Jó kérdés, hogy milyen csapat fog rá lecsani, ha egyáltalán van jövője az NFL-ben: a szülővárosában székelő Jacksonville Jaguars már korábban közölte: nem tart igényt rá, azokat a híreket pedig, amik arról szólnak, hogy a játékos a kanadai amerikafutball-ligában, a CFL-ben próbálkozik, nem érdemes komolyan venni, hiszen az ottani, passzorientált játék még kevésbé feküdne neki, mint az NFL. Érdekes napok elé nézünk, annyi biztos. A mémgyártás mindenesetre máris beindult.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!