Pocsékul indított Geno Smith a Jetsnél

Amíg Tim Tebow csapatot keres, és valószínűleg örül, hogy megszabadult a Jetstől, addig a csapat frissen draftolt fiatal irányítója, Geno Smith felült a szopórollerre az edzőtábor első napján.

Smith azt mondta a New York Daily Newsnak, hogy első edzésén egyszerűen megbukott a teljesítményével. Arról nincs hír, hogy az edzők pontosan mit gondoltak a bemutatkozásról, de a quarterback azzal magyarázta az egészet, hogy mindenben a legjobb akar lenni, mert született vezető, ezért csalódott magában az első tréningen. Azt hozzátette, az elmúlt időszakot azzal töltötte, hogy beseggeljen minden tudnivalót, amire a pályán szüksége lehet. 

Aztán szombaton már valamivel jobb volt a helyzet, úgy nyilatkozott Smith, hogy az edzőire bízza az értékelést, ám úgy érzi sikerült javulnia, és ez a célja, hogy napról-napra magabiztosabb teljesítményt nyújtson. „Azt hiszem, a támadószekciónak voltak jó pillanatai és kevésbé jók, egyelőre dolgozunk, hogy jobbak lehessünk. Mindegyikünk azért van itt, hogy tanuljon, és a legjobbat hozza ki magából, szeretnénk bekerülni a csapatba" - értékelt második NFL-es napján.

Az első körben draftolt Bills-irányító E.J. Manuel is azt nyilatkozta a hétvégén, amióta leigazolták, őrült módjára tanulja a playbookot, azonban az edzéseken egyelőre csak tizenöt akcióval dolgoznak. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40