Gyomron szúrták a Steelers játékosát

2013.06.02. 09:17

A Pittsburgh Steelers az éjjel hivatalos honlapján erősítette meg, hogy szombat reggel ismeretlenek megtámadták a csapat offensive tackle-jét, Mike Adamset.

A három támadó a futballista otthonánál rontott rá Adamsre, az autóját akarták ellopni, a szúrás a gyomrát találta el, de szerencsére nem ért létfontosságú szervet. Adams sérülten is visszaverte őket, erre rablók elmenekültek a helyszínről, azonban egyikük otthagyta a mobilját, ami alapján a rendőrség remélhetőleg könnyen megtalálja majd a bűnözőket. 

A játékos ügynöke, Eric Metz azt mondta az NFL Networknek, összességében Adams nagyon szerencsés, sokkal rosszabbul járhatott volna. Műtétre viszont így is szükség volt, várhatóan hat-nyolc hétig tart a felépülése, az edzőtáborban valószínűleg már ott lehet. A klub igazgatója, Kevin Colbert közölte, Adams maradandó károsodás nélkül épül majd fel. 

A 2012-es draft második körében elvitt játékos twitterén azt írta, egy őrangyal vigyázott rá, és keményen fog harcolni, hogy visszatérhessen, majd egy képet is mellékelt. 

adamstwitter.jpg

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport