Élete végéig börtönbe mehet az NFL-es

2013.08.23. 11:17

Az attleborói bíróságon gyilkosság miatt emeltek vádat az NFL-es Aaron Hernandez ellen csütörtök este, a vád szerint ő ölte meg június 17-én a huszonhét éves félprofit, Odin Lloydot.

Ha a korábbi New England Patriots-játékost bűnösnek találják, akkor életfogytig tartó börtönbüntetést fog kapni, feltételesen sem kerülhet majd szabadlábra. Hernandeznek lőfegyverrel való visszaélés miatt is felelnie kell majd a bíróságon a gyilkosság mellett.

A bizonyítékokat egyelőre nem ismertették, a rendőrségnek még nem sikerült megtalálnia azt a fegyvert, amivel meggyilkolták a huszonhét éves Lloydot, viszont Hernandez által bérelt lakásban és a gyilkosság helyszínen talált töltényhüvelyek megegyeznek.

A gyilkosság éjszakáját több biztonsági kamera felvétele és a későbbi áldozat által küldött SMS-ek alapján rekonstruálták (a gyilkosság részleteiről itt olvashat).

A sportoló ügyvédje szerint az ügyben mendemondákat és véleményeket próbálnak tényként beállítani, a bizonyítékok nem állják majd meg a helyüket a tárgyaláson.

Ernest Wallace-t, aki Hernandezzel volt akkor, bűnrészeséggel vádolták meg.

Az amerikaifutballista egy másik ügy miatt is bajban lehet, korábban egy 2012-es bostoni kettős gyilkossággal is kapcsolatba hozták, a gyilkossághoz használt fegyver nemrég került elő a sportoló szülővárosában.

A nyomozás akadályozása miatt Hernandez unokatestvérét, Tanya Singletont is megvádolták, ő korábban nem akart tanúskodni az ügyben.