Nem tudják, mibe halt bele a tengerészgyalogság futójátékosa

2014.03.26. 12:52

Helyi idő szerint kedd délután elhunyt a Navy amerikai-focicsapatának 19 éves futójátékosa, Will McKamey, aki még a szombati edzésen esett össze, majd a kórházba szállítás után kómába került.

Az eredeti hírek alapján azt gyanították, hogy a 2012-ben is kisebb agysérülést szenvedő tehetség egy újabb ütközés miatt eshetett össze az edzésen, majd az agyműtét után kómába került, ám a Tengerészeti Akadémia csapatának edzői visszanézték az összes szombati felvételt, és kiderült: McKamey senkivel sem ment össze fejjel a tréningen.

Mindezt az elhunyt családja is megerősítette, így egyelőre nem tudni, mi válthatta ki ilyen hirtelen a végzetes agykárosodást. McKamey-t azonnal megműtötték szombaton, miután helikopterrel egy baltimore-i kórházba szállították, hogy eltávolítsanak egy vérrögöt az agyából, és csökkentsék a nyomást a koponyáján belül.

A játékos még 2012-ben, végzős gimnazistaként került kórházba agysérüléssel - egy véredény szakadt ki az agyában, ám akkor nem kellett műteni. Ez után kilenc hónapig nem lépett pályára, több idegsebésszel is konzultált, és számtalan computertomographiás (CT) és MRI-vizsgálatot hajtottak végre rajta, de minden teszt alapján játékra alkalmasnak találták.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!