Lehetetlen helyzetből őrült nagy passz

2014.08.11. 10:29

Az NFL-előszezon arra is tökéletes, hogy a sok mellőzött irányító bizonyítson, és legalább arra maradjon esélye, hogy csapata keretében bent maradjon. Ezt a feladatot sikeresen abszolválta a hétvégén Charlie Whitehurst a Tennessee Titansnél.

A Green Bay Packers ellen játszottak, a harminckét éves amerikai-futballista nagy pillanata pedig a második negyed végén jött el. Csak két yardot kellett volna megtenniük, hogy folytathassák a támadást, de Whitehurst nem tudott passzolni, közben majdnem földre vitték, ezért hátra kezdett el menekülni, úgy nézett ki súlyos yardveszteség lesz a vége. 

Mégis talpon tudott maradni, és szorongatott helyzetéből egy jó passzal megtalálta csapattársát, Bishop Sankey-t, aki megcsinálta a first downt. 

A meccset 20-16-ra nyerte meg a Titans, az eddig csak tartalékként számításba vett, és megjelenése miatt Jézus-hasonmásként emlegetett irányítónak tizenöt passzkísérletéből tíz jó volt. 

„Nagy szerencsém volt, hogy nem futottam bele senkibe, amikor hátrapördültem, végül bejött, és ez a lényeg" - mondta Whitehurst, akinek ez a harmadik klubja az NFL-ben, korábban már a San Diego Chargersnél, a Seattle Seahawksnál is eltöltött több idényt, de csak meccseket kapott.

A Packers elleni megmozdulását sokan az NFL-újonc Johnny Manzieléhez hasonlították, a Cleveland Browns elsőéves irányítója még a főiskolai bajnokságban mutatott be hasonló bravúrt.

Manziel varázslatos dobása és Edward elkapása