Téglákkal vernék szét a közellenség fejét

2014.08.25. 16:03

auburnfak.jpg

Az Alabama Crimson Tide-Auburn Tigers ősellentét idén már a szezon előtt új lendületet kapott, pedig még hónapok vannak a szezon Iron Bowljáig, a két alabamai csapat szezonbeli rangadójáig.

A szurkolótáborok közötti gyűlölethullám akkor tetőzött, amikor a Crimson Tide-drukker Harvey Updyke 2011-ben megmérgezte az Auburn University jelképének származó legendás tölgyfákat, miután a csapata kikapott a Cam Newton által vezetett riválistól. A Tigers-szurkolók ezeket a fákat mindig feldíszítették a győzelmek után. Updyke később egy rádióműsorba is betelefonált, hogy elmondja, ő volt a tettes, ezután tartóztattak le. Fél évet ült börtönben, örökre kitiltották a campus területéről, valamint college football-meccsekről, és kártérítést is kellett fizetnie. Pénze viszont nem nagyon volt a perköltségekre, úgyhogy az adófizetők állták. 

harvey.jpg

Az auburnösök vadászni kezdtek rá, gyerekeit is megfenyegették, ezért is szerveztek szeptember végére egy jótékonysági eseményt, melynek az lett volna a lényege, hogy bosszút lehet állni Updyke-on. A rendezvényt egy rákban elhunyt alabamai fiú egyik ismerőse akarta összehozni. A vonzerő az volt, hogy a 65 éves Updyke vállalta, hogy tortákkal meg hasonlókkal dobálják meg, az eseményen befolyt pénzből a rákbeteg gyerekeket támogatták volna. 

Ez azonban nem nagyon érdekelte a kemény magot, az Alabama Crimson Tide idén NFL-be draftolt irányítója, A.J. McCarron családja halálos fenyegetéseket kapott, miután kihirdették a rendezvényt, anyját és celebfeleségét, is megfenyegették. Harvey-nak is beígérték, hogy ételek helyett téglákkal dobálják meg, úgyhogy a szervezők ezek után jobbnak látták, ha az egészet lefújják.

A tavalyi Auburn-Alabama örökre emlékezetes marad, a Tigers a meccs legvégén egy elrontott Crims Tide-mezőnygól próbálkozás után szerzett touchdownt, és nyerte meg a mérkőzést hazai pályán. Később a SEC bajnokai lettek, és a nemzeti döntőbe is bejutottak, ahol az FSU verte el őket. Idén november 29-én lesz az Iron Bowl, a Crimson Tide otthonában.

A rivalizálás hátteréről írtunk tavaly, az ESPN 30 for 30 sorozatában meg egy fasza részt dobtak össze belőle.