A dollármilliók helyett a trakort választotta az NFL-es

2014.11.20. 11:46

Amikor 2009 februárjában Jason Brown, a Baltimore Ravens korábbi centere a St. Louis Ramshez látogatott, a legkeresettebb nem tackle falember volt a szabadügynökök között. Egy nap kellett hozzá mindössze, hogy megállapodjon a csapattal, az öt éves, 37,5 millió dolláros szerződés után pedig a liga akkori legjobban fizetett centere lett (a fizetésből 20 millió garanált volt).

099d27bd8cfa13069a028c3354c185bc.jpg

Eredetileg tehát az előző szezon végéig maradt volna St. Louisban, de három év után, 2012-ben véget ért ramses karrierje. Brownnak sosem sikerült a 37 milliós fizetéshez méltóan játszania, a 2011-es szezonban hamar kispadra is tette Steve Spagnuolo, ám sérülések miatt végül visszakerült a kezdőbe, igaz, guardként.

A szezon utáni edzőváltás viszont már nem kegyelmezett neki, ő lett Jeff Fisher egyik első áldozata. Ezután a Panthersnél, a 49ersnél és a Ravensnél is próbálkozott, de senki nem igazolta le, így 29 évesen, amikor jó pár év karrier várhatott volna még rá, farmerkedni kezdett.

Visszament Észak-Karolinába (ott született és egyetemre is oda járt), vett egy 1000 angol hold területű földet, és elkezdte szorgosan nézegetni a Youtube-on, hogyan is kell földet művelni. Na persze nem mindent onnan tanult meg, a helyi farmerektől is sokat kérdezett, az azóta eltelt bő 2,5 év alatt pedig odáig jutott, hogy öt angol holdon 45 tonna édesburgonyát takarított be.

A farm neve egyébként First Fruits Farm, Brown pedig minden terményből az első aratást az éhezőknek adja, így a 45 tonna édesburgonyát is, írja a Fox, ami azt is megtudta a korábbi centertől, hogy Isten inspirálta, hogy farmer legyen, jelenlegi munkaköre pedig sokkal jobban kitölti az életét, mint a centerkedés.

128753108.jpg

"Amikor látod, ahogy előbukkannak a földből, az a legszebb dolog, amit valaha is láthatsz" – mondta Brown.

Nem a korábbi center az egyetlen, aki milliókat hagyott az NFL-ben, John Moffitt, a Broncos falembere szezon közben vonult vissza, míg tavasszal a Steelers futója, Rashard Mendenhall döntött úgy, hogy a testi épségét választja a pénz helyett.