Az amerikaifoci-szezon legszebb 91 yardja

2014.11.30. 08:48

Az egyetemi bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójáig kellett böjtölni az idény egyik legnagyobb touchdownjáig, amit az Ole Miss Rebels futójátékosa mutatott be. 

Jaylen Walton mindezt ráadásul az állami rivális, a bajnokságban negyedik kiemelt Mississippi State elleni szombat éjszakai derbin csinálta meg. 

Az utolsó negyedben, miután megvolt a labda, irányt váltott, ezzel kapásból kibillentett több Miss State-védőt, majd bevágott a sűrűjébe, sorra vétették el a szereléseket az ellenfel védői, egészen pontosan hat játékos közül lőtt ki úgy, hogy az egyik védőnek még neki is ütközött, neki ideje sem volt regálni. Ezután pedig már nem volt megállás, 91 yardot rohant az ellenfél endzone-jáig. 

A szurkolók reakciója is sokat elmond a jelenetről, sokan hitetlenkedve fogták a fejüket, hogy mit láttak. A touchdownnal 14 pontosra nőtt a hazai pályán játszó Ole Miss előnye. 

A folytatásban egy trükkös játékból benyomott még egy touchdownt a 19. kiemelt Rebels, ezzel bebiztosították a győzelmet, és mivel élcsapatot vertek, jó nagyot léphetnek majd előre, a Mississippi State meg valószínűleg bukta a négycsapatos rájátszást a vereség miatt. 

A mérkőzést 31-17-re nyerte meg az Ole Miss, melynek a védelme is nagyot játszott a meccsen.