10 dolog, amiért kihagyhatatlan a Super Bowl

2015.01.30. 23:42 Módosítva: 2015.05.02. 02:06
Az amerikai sport legnagyobb eseményét, amerikaifutball-döntőt rendeznek hétfőre virradóra. A Seattle címvédésre készül a New England Patriots ellen. Hogyan befolyásolhatja a mérkőzést a két hete tartó labdabotrány? Véletlen, hogy pont ez a két vezetőedző ilyen sikeres? Melyikük miben bízhat? Összeszedtünk 10 részletet, ami miatt kifejezetten izgalmas lesz a Super Bowl.

1. Brady és Wilson? Ugyanmár

Mostanra bevett szokás, hogy egy-egy Super Bowlt, ahogy bármilyen más mérkőzést is, a két irányítóra húznak fel (Andrew Luck vs. Peyton Menning, majd vs. Tom Brady például az AFC rájátszásában). A mostani Super Bowlban azonban náluk is többről dönthet, hogy a két első számú cornerback, Darrelle Revis (Patriots) és Richard Sherman (Seahawks) hogyan teljesítenek. Az teljesen egyértelmű, hogy ezen a poszton ők ketten a legjobbak az NFL-ben, azon viszont régóta megy a vita, hogy közülük melyikük a jobb.

A Green Bay Packersszel a főcsoportdöntőben és a szezonnyitón is találkoztak, de a Packers annyira félt a Seahawks-védőtől, hogy szeptemberben egyszer sem dobtak felé, míg két hete úgy sem mertek felé támadni, hogy egy negyedet és a hosszabbítást is sérült könyökkel játszott végig.

Sherman szinte mindig a védelem baloldalán marad (az esetek 91,3 százalékában), ezzel tulajdonképpen lezárja a pálya egyik felét, míg Revis általában az ellenfél legjobb elkapóját követi, bárhová megy, és rajta marad emberfogásban.

Revis feladata lényegében egyértelműen Doug Baldwin leradírozása lesz, Shermannek viszont mindenkiből készülnie kell majd, és még nem tudni, mennyire jön rendbe a keze. Ha nem lesz teljesen jó, az hamar kiderül, mert a Patriots nem lesz olyan elnéző, mint a Packers volt, és már az első támadásnál le fogja őt tesztelni. Mivel szinte sosem hibázik egyikük sem, elég lesz egy elnézett nagy játék, büntetés, vagy éppen labdaszerzés bármelyiküktől, hogy azon megforduljon a meccs.

2. Ilyen védelmek nem szoktak veszíteni

Sorban másodszor néz ki úgy a Super Bowl, hogy egy megállíthatatlan támadósor találkozik egy áthatolhatatlan védelemmel. Oké, a Patriots 2014-es mutatói nem pont olyanok, mint amit a Denver Broncos produkált 2013-ban, de ők kiegyensúlyozottabbak. A New England csak pont/meccs mutatóban volt a legjobb öt között, de a rájátszásban két meccsen 80 pontot csinált.

Ezzel szemben a seattle-i védelem engedte az alapszakaszban a legkevesebb pontot, a futás és a passzok ellen is második helyen zárt, ami mutatja, bármivel lehet próbálkozni ellene, készen áll.

Hat meccs után 3-3 volt a mérlegük, utána viszont elképesztően összekapták magukat. A védelem csak kétszer engedett 20, vagy annál több pontot az alapszakaszban, de ami ennél is hihetetlenebb: az utolsó 10 alapszakaszi meccsből (amiből 9-szer nyertek) hatszor 10 pont alatt tartották az ellenfelüket. A rájátszásban már 17, illetve 22 pontot szereztek ellenük, de egyrészt ekkor már csak a legjobbak maradnak ellenfélnek, másrészt a Packers elleni 22 kapott pontban vastagon benne volt az offense és a speciális csapatrész öt labdavesztése.

3. Októberben temették őket, mégis itt vannak

A New England Patriotsnál 2-2-es mérlegnél, a Seattle-nél 3-3-nál (majd utána kicsit 6-4-nél is) jött elő a mélypont. Nem is elsősorban a csapatnál, hanem a média részéről, a Patriotsnál például az is előkerült, hogy netán itt lenne az ideje, hogy lezárják a Tom Brady-korszakot.

A vezetőedző, Bill Belichick is elismerte, hogy négy meccs után érezték, sokkal több kell ahhoz, hogy az elvárásoknak megfelelő idényt hozzanak össze, de ez sikerült. Érdekesség egyébként, hogy a Patriots a Kansas City Chiefs elleni 43-17-es vereség után állt 2-2-vel, míg a Seattle szintén a Chiefstől kapott ki, amikor 6-4 lett a mérlegük, és ők is utána kezdtek őrült tempóba.

1975 óta egyébként csak tizenegyedszer találkozik a Super Bowlban a két első helyen kiemelt csapat, de azóta, hogy 1990-ben 12 csapatosra bővült a rájátszás, csak ötödször. Ráadásul tavaly is a két abszolút legjobb találkozott, vagyis az azt megelőző 23 évben csak háromszor volt ilyen.

4. A címvédés nem is olyan egyszerű

Eddig csak nyolc csapatnak sikerült a címvédés a Super Bowl-érában, utoljára pont a New England Patriotsnak, még 2004-ben, így nyilván külön szintet jelentene a Seattle-nek, ha sorban másodszor sikerülne nyernie.

A tavalyi 53 fős keretből 19-en már nincsenek a Seahawksnál, ami jól mutatja, milyen gyorsan változnak a csapatok akár kis idő alatt is. A Patriotsban még kevesebben vannak a 2007-es idényből (erről az évről kicsit később), ennek ellenére ők azért (is) mennek, hogy feledtessék a legutóbbi arizonai döntőt, amikor a New York Giants minden idők egyik legszerencsésebb elkapásával verte meg őket.

Tyree sisakos elkapása

5. Déja vu-je lehet a Patriotsnak

Az idei szezonjuk több ponton is hasonlít a 2003-as és a 2007-es szezonjaikra – az előbbiben Super Bowlt nyertek, az utóbbiban pedig veretlenül jutottak el a döntőig, de ott kikaptak. 2003-ban ugyanúgy egy meglepő, csoportrivális elleni vereséggel kezdtek, mint idén (2003-ban a Buffalo Bills, most a Miami Dolphins verte őket). Ezután 2003-ban is 2-2-es mérleg után támadtak fel, hogy aztán 12-4-gyel zárják az alapszakaszt, és ebben ugyancsak egy újonc centernek volt nagy szerepe, mint 2014-ben (akkor Dan Koppen, idén Bryan Stork).

A rájátszást is döcögősen kezdték: 11 éve a Tennesse Titans ellen percekkel a vége előtt szerezték meg a vezetést 17-14-re, míg idén a Baltimore Ravens ellen kellett minden trükk, hogy fordítani tudjanak (illetve, hogy kétszer is 14 pontos hátrányból felálljanak). A gyenge kezdést a Colts elleni AFC főcsoportdöntő követte: 2004 januárjában 24-14-re, most 45-7-re nyertek.

De hogy jön ide 2007? Akkor a Spygate néven elhíresült botrány után veszett össze a Patriots a világgal, és ez a düh tombolt bennük, amikor 18 győzelemmel veretlenül mentek a Super Bowlba. Most a leeresztett labdákon tüzelhetik fel magukat a főcsoportdöntő és a Super Bowl között. Az egyetlen kérdés, hogy a 2003-as szezon sikere, vagy a 2007-es bukása ismétlődik-e meg.

6. Bill Belichick és Pete Carroll számtalan szálon kötődik

Bár az egyéniségük elképesztően eltér (a patriotsos Belichick zárkózott, mogorva és általában nincs humoránál, addig Carroll szinte haveri szinten kezeli a játékosait), elég sok dologban hasonlítanak.

  • Közvetlenül Bill Belichick váltotta Pete Carrollt a New England vezetőedzői posztján.
  • Mindketten hiszik, hogy a kirúgásaikból tanultak a legtöbbet. Carrollnak pont a 2000-es, Patriotstól való elbocsátás adta a legtöbbet, akkor ugyanis egy évig nem dolgozott sehol, ennyi időt szánt arra, hogy mindent kielemezve újra felépítse magát. Utána nyert egy egyetemi bajnoki címet a USC-vel, majd egy Super Bowlt.
  • Fiatal zseniként kezdték, Belichick 38 évesen kapta meg a Brownst, Carroll 42 évesen a Jetset, pedig akkoriban (1991 és 1994) nem nagyon voltak ilyen fiatal vezetőedzők.
  • Bár Belichick egy meccsen sem irányította a Jetset, ő is volt (kétszer is) a New York-i csapat vezetőedzője.
  • A defense mellett nevelkedtek.
  • A Moneyballhoz hasonló elmélettel rakják össze csapataikat, inkább olcsóbb, de közepes játékosokból akarnak többet, mint hogy egy túlfizetett szupersztár miatt a cseresor silány legyen.
  • Már hatvan fölött járnak mindketten. Bár első ránézésre Carroll tűnik a fiatalabbnak, valójában Belichick 7 hónapot ver rá (ő csak áprilisban lesz 63). Korábban sosem volt olyan Super Bowl, amiben mindkét edző elmúlt volna 60.
  • És nem mellesleg mindketten horvát származásúak.

Mindennek megvan a maga napja

A Seattle-nél kialakított munkarend része az is, hogy minden edzésnapnak egyfajta tematikát adott. Ezek a  Tell the Truth Monday (igazmondó hétfő), Day off Tuesday (keddi szabadnap), a Competition Wednesday (versengős szerda), a Turnover Thursday (labdaszerző csütörtök), a No Repeat Friday (ne ismételd péntek, amikor a hibákat javítják ki), a Review Saturday (elemző szombat) és a Game Day Sunday (vasárnapi meccsnap).

7. Ha a Seahawks nyer, az azért lesz...

Marshawn Lynch és Russell Wilson a zone read option futójátékkal bármilyen védelmet képes őrületbe kergetni. A Patriotsnak ugyan két hete volt felkészülni, de még egy ilyen gyorstalpaló is kevés lehet, hiszen az ellenfelük már három szezon óta ezt gyakorolja. Wilson pedig a sírból is vissza tud hozni bármilyen meccset, mert amellett, hogy remekül passzol, futással is nagy veszélyt okoz.

És ha ez nem lenne elég, ott a liga legjobb védelme, ami bárkit meg tud állítani. Nagy feltámadás kellett ugyan a Packers ellen (külön pontot kapnak azért is, hogy 0-16-ról fordítani tudtak), de ehhez kellett a védelem két interceptionje és az, hogy a minden bizonnyal a 2014-es MVP-címet megnyerő Aaron Rodgerst 171 yardon tartsák. Idén nem engedtek 300 yard fölé egy QB-t sem.

Lynch+Wilson+védelem, rettentően erősek. Tavaly nyertek, azóta pedig semmit sem gyengültek, egyszerű a recept.

8. Ha a Patriots nyer, az azért lesz...

Tom Brady klasszisokkal jobb irányító, mint Wilson, efelől nem lehet kérdés. Rob Gronkowski talán az egész stadionban a legjobb játékos lesz, őt megfogni majdhogynem lehetetlen. Ráadásul most egészséges is, nem úgy, mint 2011-ben, amikor verte őket a Giants. Gronk akkor bokasérüléssel bajlódott, de ott volt mellette az azóta már hármasgyilkosság vádjával letartóztatott Aaron Hernandez is.

Nem is ők adják az igazi pluszt, hanem a védelem. 2009 óta most a legjobb a defense a Patriotsnál, utoljára akkor volt ilyen erős és összhangban játszó egység, amikor a 2000-es évek elején négy év alatt három Super Bowlt nyertek. 2007-ben és 2011-ben nem voltak messze a sikertől, a felturbózott védelem viszont megadhatja a pluszt.

9. Az dönthet, amire nem is számítunk

A Patriots duplapasszos játékokkal és az elkapásra jogosult játékosok agyonvariálásával trükközött a rájátszásban, míg a Seahawksnál a punter passzolt touchdownt a főcsoportdöntőben. Ha lesz is trükk, vélhetően új dologgal rukkolnak elő, de már csak az előző meccsek miatt is számíthatunk valami rendkívül váratlanra. Tudjuk, hogy jön, csak azt nem, hogy mi.

A sérülések is beleszólhatnak a döntőbe. A Patriotsnál a center Bryan Stork kiválása gyengíthet rengeteget, míg a Seahawks támadófala Justin Britt nélkül nem lenne ugyanaz, az őt helyettesítő Alvin Bailey ugyanis messze nem véd olyan jól a passzjátékban, mint Britt. És akkor a könyökében szalagszakadással készülő Richard Shermant, illetve a két hete vállficamot szenvedő safetyt, Earl Thomast még nem is említettük.

10. Soha nem vártak még ilyen szoros meccset

Ha a Las Vegas-i fogadóirodák hendikepjét nézzük, akkor két Super Bowlnál várt Vegas egypontos különbséget. 1972-ben a Miami Dolphinst sejtették ennyivel előrébb az Oakland Raidersnél (végül 14-7-re nyertek), míg 1981-ben a San Francisco 49erst a Cincinnati Bengalsnél (26-21 lett a javukra). 1983 és 2013 rúghat még labdába, előbbinél 2 pont volt a Washington Redskins javára (ami 38-9-re verte a Los Angeles Raiderst), míg tavaly a Denver Broncost várták 2,5 ponttal az aztán 43-8-ra nyerő Seahawks elé.

A főcsoportdöntők utáni napon a Seahawks kezdett -2-es hendikeppel, mostanra a legtöbb helyen -1, -1,5 a Patriots oldalán, de van, ahol egyenlőre adják az oddsokat, tehát megjósolhatatlannak tartják a mérkőzést.

A Super Bowl hétfőn 0.30-kor kezdődik, az Indexen online követheti majd.