18 éves, vagy nem, máris sztár a kortalan védő
Az Auburn Tigers szerződtetett egy tizennyolc éves tehetséget, Montavious Atkinsont, akiből még azelőtt internetsztár lett, hogy egyetlen meccset játszott volna az egyetemi amerikaifutball-csapatban.
A linebacker eleve nem rossz a posztján, belső linebackerek között tizedikként rangsorolták az ország középiskolás játékosai között, és aztán előkerült róla egy fotó is.
Atkinson egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy átlagos tizennyolc éves.
Sokak szerint inkább egy negyvenes éveiben járó családapára hasonlít a háromcsillagos tehetség, vagy Moses Hightowerre, a Rendőrakadémia sorozat egyik karakterére. Az őt alakító Bubba Smith ráadásul amerikaifutballozott, Super Bowlt is nyert a hetvenes években a Baltimore-ral. De akadt olyan is, aki veterán sportolókkal vont párhuzamot, a lényeg, hogy rengetegen kérdőjelezik meg a korát.
Hasonló történt egy éve az európai futballban, amikor a Lazio leigazolt egy tizenhét éves kameruni játékost, Joseph Minalát. A középpályásról egy szenegáli lap azt terjesztette, hogy valójában negyvenegy éves, és azért hazudott a koráról, hogy pénzt küldhessen haza a családjának. Pedig Minala papírjai pendben voltak, ám ügynökének és neki is magyarázkodnia kellett.
Atkinson esetében azért kicsit más a helyzet, a többi fényképén már jobban hasonlít egy középiskolásra. Az Auburn mellett egy ideig a Tennessee és a Georgia is versenyben volt érte, végül az alabamai csapathoz került, ahol az exfloridás vezetőedzőt, Will Muschampet nevezték ki az idény után a védekezésért felelős szakembernek.
Rovataink a Facebookon