Pénzt vagy életet?!

Szinte egyszerre, és teljesen váratlanul jelentette be három NFL-játékos, hogy a sokmillió dolláros szerződésekre nemet mondva inkább idő előtt befejezik a pályafutásukat, és egészségük érdekében inkább visszavonulnak. Egy héttel később egy negyedik is csatlakozott hozzájuk, akinek az esete amellett, hogy alapvetően hasonlít a három korábbihoz, a legfontosabb dologban teljesen eltér.

Március 10-én három amerikai-futballista bejelentette, hogy vége. Patrick Willis, Jason Worilds és Jake Locker közül az utóbbi kettőnek a 2014-es szezon után lejárt a szerződése, szabadon kereshettek volna maguknak új csapatot, de nem emiatt hagyták abba. Willis 2010-ben hosszabbított eredeti szerződésén további öt évet, 2017-ig.

A döntéssorozat nemcsak a 49erst és a ligát, a szakértőket is teljesen váratlanul érte.

Három eset, három ok

A 26 éves irányító, Jake Locker nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Tennessee Titansnél, és az utolsó évében már csak csere volt, de még a sok sérülése után is kaphatott volna évi 1-1,5, de akár 3-3,5 millió dolláros szerződést.

Az amerikai futball mindig is kulcsfontosságú volt az életemben, imádom ezt a játékot, de már nem érzem az égető vágyat, hogy ebből éljek; ha folytatnám, az nem lenne fair a következő csapatommal szemben

– indokolta döntését Locker, ami persze úgy érthető, hogy három év alatt a bal válla, a jobb térde és a csípője, a jobb lábfeje, a jobb hüvelyujja, a jobb csuklója, majd újra a bal válla is szétment.

Jason Worilds sokkal szerencsésebb volt. A 27 éves védő attól a Pittsburgh Steelerstől távozott, ahol 2010 óta játszott. Tavaly 9,754 millió dollárba került a csapatnak, nem véletlenül, hiszen nagyon jó teljesítményt nyújtott. 5 szezon alatt 25,5 sackje volt, az idén az egyik legkeresettebb szabadügynök lett volna, a posztján hasonló, vagy valamivel rosszabb teljesítményt nyújtó játékosok az átigazolási időszak első hetében rendre 6-7,5 milliós évi fizetést jelentő szerződéseket írtak alá.

A defensive end ehelyett a spirituális kötődést választotta.

A három visszavonulás közül viszont Patrick Willisé, a San Francisco 49ers 30 éves linebackeréé volt a legnagyobb meglepetés.

A védőjátékos 2007 óta szerepelt az NFL-ben, 2012-ben Super Bowlba jutott csapatával. 8 szezonja alatt csak egyszer, a sérülés miatt megrövidült 2014-esben nem került be a Pro Bowl-csapatba. Két szezonban övé volt a liga legtöbb szerelése, 2007-ben pedig az év újonc védője volt.

120 meccsen 921 szerelést és 11 interceptiont csinált, 2007 óta legenda lett belőle, posztján végig a liga legjobbja volt. Willis szerződéséből három év volt hátra, összesen 21,9 millió dollárt kereshetett volna még.

„Azt gondolom, hogy már így is a Hírességek Csarnokában vagyok. Lezártam magamban mindent, így hagyom el a ligát. Boldog vagyok, boldogabb, mint aznap, amikor az NFL-be kerültem. Nem bántam meg semmit. Ez volt életem legjobb nyolc éve” - Willis könnyeivel küszködve, legalább 20 csapattársa előtt jelentette be, hogy számára vége az amerikai futballnak.

Locker négy év alatt 12,6 millió dollárt vihetett haza, Worilds öt év alatt 13,6 milliót, Willis pedig nyolc szezon alatt 42,6 milliót.

Locker az őt hajtó vágy megszűnése miatt, számtalan sérülés miatt (a sérülések miatt három év alatt nagyjából 20 meccset hagyott ki a 48-ból) hagyta abba. Worilds még egészségesen távozott, hogy belépjen a Jevoha Tanúi közé. Willis a lábsérülése miatt aggódott.

Hárman három különböző okot jelöltek meg, de mindben érezni, amit talán részben ki is mondtak:

ez már túl sok volt.

A március 16-án visszavonuló Chris Borland indoka ebben tér el tőlük. Borland az egyetlen NFL-ben eltöltött éve alatt 1 millió dollárt keresett meg (ezek az összegek mint adózás előttinek értendők). Ebből 617 436 dollár volt az aláírási bónusz, a 49ers pedig igény esetén a a háromnegyedét vissza is perelhette volna, de Borland kérés nélkül visszaadta azt, ezzel is jelezve, neki ez az egész egyáltalán nem a pénzről szól..

Egy gép volt a pályán

Borland nem elsősorban 112 kilós súlya, inkább 180 centis magassága miatt kicsit kisebbnek számított posztján, mint az ideál. Ezt viszont elképesztően kemény játékkal ellensúlyozta: ez tükröződik abból is, hogy bár a liga legjobb linebackere mellett játszott, mégis övé volt a legtöbb szerelés a 49ersben 2014-ben.

Mindezt pedig azért tette, mert imádta, amit csinált. Amikor még a Wisconsin Badgers egyetemi csapatában játszott, linebacker létére rúgásokat is vállalt, olyan erős lába volt, hogy a hosszú mezőnygólokra ő volt a vészcsere, de ha kellett, beállt passzolni, vagy elkapni is.

Chris Borland a Wisconsinban

Jesse Temple, a Fox Sports írója egyszer megkérdezte, hogy levágatná-e egy ujját, ha azon múlna, hogy a rivális Minnesota ellen játszhasson. „A kisujjam. A kisujjam simán. Jobb elveszteni egy ujjat, mint egy labdát a Minnesota ellen” - jött a válasz.

Ez is jóval több, mint az átlagbér, de a tizede annak, ami után Locker és Worilds, és a töredéke annak, ami után Willis azt mondta, nem éri meg tovább. Nekik van, lesz mire alapozni. Borland viszont sem ezt, sem a komoly egészségkárosodást nem várta meg, és ebben igazán történelmi a tette.

Fényes jövő várt rá, már az első szezonjában 108 szerelésig jutott, novemberben a hónap újonc védője volt, az Év Újonc Védőjátékosának szavazásán pedig negyedik lett. Borland négyéves szerződéséből még három volt hátra, közel 2,5 millióról mondott le. Ez csak az, amit már aláírt.

A játéka alapján a következő 10 évben akár 50-et is megkereshetett volna.

Krónikus traumatikus enkefalopátia

Négyük közül egyedül Borland tett egyértelmű utalást a fejsérülésre. Az ESPN szerzőpárosának, Mark Fainaru-Wadának és Steve Fainarunak azt mondta, ugyanúgy érzi magát, mint korábban, inkább a proaktivitás áll a döntése mögött, ugyanis nem szeretné megvárni, mire az agykárosodás tünetei előjönnek nála, hiszen akkor már késő lenne.

Sok az ismeretlen. Nem állíthatom, hogy ez vagy az fog történni. Csak szeretnék hosszú, egészséges életet élni, és nem valami idegrendszeri bajtól korábban meghalni, mint azt másként tenném... Azt érzem, hogy olyan kockázatokat kellene vállalnom, amiket mint magánember, nem szeretnék bevállalni.

Mark Fainaru-Wada és Steve Fainaru írta a League of Denial (A tagadás Ligája) című könyvet az NFL-játékosoknál tapasztalható agyi traumákról és az NFL az agyrázkódások megelőzésére tett intézkedéseiről.

Ebben úttörőszerep volt az övék, hiszen korábban az NFL álláspontja a tagadás volt. A kilencvenes években is ragaszkodtak ahhoz a játékosok számára mérhetetlenül káros állásponthoz, hogy az amerikaifutball-bajnokságban nem jelentenek gondot az agyrázkódások.

Akkoriban az NFL és vezetője, Paul Tagliabue azt állította, hogy átlagosan minden harmadik-negyedik meccsre jut egy agyrázkódás, és ez bőven vállalható.

A kilencvenes évek közepére azonban a tudományos világ is elkezdett érdeklődni a probléma iránt, többen a profiliga és az agyrázkódások veszélyeiről publikáltak, így az NFL kénytelen volt felállítani egy bizottságot. A szakértőnek nevezett bizottságban azonban egyetlen neurológus sem volt, tagjainak pedig egyáltalán nem volt tapasztalata agykárosodások terén, és inkább a ligát igyekeztek tisztára mosni az ügyben.  

De 2002-ben robbant a bomba, miután a Pittsburgh Steelersszel négyszeres Super Bowl-győztes Mike Webster agyát halála után alapos vizsgálatoknak vetették alá. Az Iron Mike-ként ismertté vált NFL-legenda ötvenévesen halt meg, életének utolsó éveiben elidegenedett a családjától, elvesztette az összes pénzét, nagy fájdalmai voltak és depressziós volt. 

Webster halála után sorra jöttek az olyan vizsgálatok és tragikus esetek, olykor öngyilkosságok, amelyek azt bizonyították, hogy az NFL állításával ellentétben a probléma nemcsak hogy létezik, hanem rettentően súlyos a helyzet. Nem véletlen, hogy 4000 korábbi játékos perelte a ligát az agyrázkódások okozta problémáik miatt, szerintük nem tájékoztatták őket megfelelően a kockázatokról 

A Dallas Cowboys háromszoros Super Bowl-győztes irányítója, Troy Aikman egyik hírhedt esetét is megírták az ESPN szerzői. A quarterbacket az 1993-as konferenciadöntőn az egyik 49ers-védő ütötte ki. Aikman a kórházban tért magához, ahol ott volt vele az ügynöke, és az alábbi beszélgetés zajlott le.

- Miért vagyok itt?

- Nos, volt egy agyrázkódásod.

- Játszottam?

- Igen, pályára léptél.

- Jól játszottam?

- Dobtál néhány touchdown-passzt.

- És ez mit jelent?

- Azt, hogy mész a Super Bowlba.

Aikman mosolygott, de pár perc múlva újra feltette ugyanezeket a kérdéseket. Ügynöke ismét válaszolt, majd tíz perc múlva megint lejátszódott ugyanez. Miután a játékos még mindig nem tudta, hol van, és hogy került oda, az ügynök Leigh Steinberg nagy döntésre szánta el magát, és konferenciákat kezdett szervezni klienseinek, hogy tájékozódjanak a kockázatokról. 

Visszatérve Borlandhoz, a védőjátékos arra is utalást tett, hogy inkább arról lehet szó, nem szeretné az ismert kockázatokat újra elvállalni, mert beismerte, többször is volt korábban agyrázkódása, de ezek visszatérő tüneteit egyelőre nem tapasztalja. 14 éves korában, labdarúgás közben szenvedett agyrázkódást, majd középiskolában amerikai foci közben is, de a 49ers 2014-es nyári, újoncoknak tartott edzőtáborában is elszenvedett egyet, arról viszont senkinek nem szólt, mert féltette a helyét a csapatban.

Gyorsuló tendencia

Bár az NFL-ig nem jutott el, de a West Virginia egyetem irányítója, Clint Trickett is nemet mondott karrierjének folytatására. Ő decemberben jelentette be, hogy nem próbál bekerülni az NFL-be, miután az azt megelőző 14 hónapban 5 regisztrált agyrázkódása is volt.

Mit tesznek, hogy megelőzzék? 

Az NFL minden szezon után a tulajdonosok éves gyűlésén tárgyalja az esetleges szabálymódosításokat. Idén 23 ilyen érkezett, ebből 5 kötődik valamilyen módon a játékosok épségéhez, de csak három a fejsérülésekhez/agyrázkódásokhoz, de egy sem az agyrázkódások direkt kezeléséről. Ezekről a módosításokról a tulajdonosok szavaznak majd március végén.

Az elmúlt években az NFL pontos szabályrendszert dolgozott ki arra, hogyan vizsgálják meccsek közben, illetve azok után az agyrázkódásgyanús eseteket, valamint, hogy ilyen sérülés után milyen teszteken kell átmennie a játékosoknak az újbóli pályára lépéshez.

Emellett a felszereléseket gyártó cégek is folyamatosan fejlesztik az új sisakokat. A Riddel SpeedFlex névre keresztelt sisakja 2014-ben mutatkozott be az egyetemi bajnokságban, ebben egy apró mozgó rész nyel el valamennyit az ütközések erejéből, de maga a gyártó is azt állítja, hogy nem agyárkódásbiztos technikát fejlesztettek, csak apró javulásról beszélnek.

2014-ben nem sok lehetőséghez jutott, így nem kapott akkora figyelmet sem Maurice Jones-Drew, az Oakland Raiders futójátékosa, aki március 5-én, 29 évesen hagyta abba NFL-pályafutását számos sérülés után.

Ha Trickettet nem is számoljuk, akkor is két héten belül 5, harminc év alatti játékos hagyta abba évekkel korábban  a pályafutását, mint az várható volt. Ez noha nem kiemelkedő szám az augusztusban az edzőtáborokat megkezdő 2880 játékoshoz képest, ahhoz képest viszont mindenképpen figyelmeztető jel, hogy eddig csak elvétve lehetett ilyen esetekkel találkozni.

Tavaly tavasszal a Steelers-futójátékos Rashard Mendenhall gondolta úgy, hogy gyorsan befejezi, amíg normális ember, a denveri John Moffitt pedig a 2013-as szezon közepén döntött hasonló módon. A korábbi 49ers-futójátékos, Glen Coffee is egy év után hagyta abba, de ő hivatalosan azzal magyarázta, hogy sosem érdekelte túlzottan az amerikai futball.

Borland egészséges volt a bejelentésekor és a játékért is rajongott. Ilyen pedig még nem volt.

Egy új változó

Ez a fordulat mindenképpen új terep az NFL-csapatok számára. Pénzügyileg nincs komoly ráfizetés, mert az évekre elosztott alapbért és bónuszokat nem kapják meg a játékosok azokra a szezonokra, amiket nem játszanak már le, mégis komoly gondot okoznak egy-egy ilyen döntéssel, főleg a csapatépítésben.

Chris Borlandot tavaly a harmadik körben választotta ki a 49ers. A Wisconsin egyetem védője alapember lett a szezonban Navarro Bowman és Patrick Willis sérülése miatt, utóbbi visszavonulásával még fontosabb szerephez jutott volna, a csapat viszont egy hét alatt két meghatározó védőjét vesztette el.

Borland döntése után sokan megkérdőjelezték, mennyire elhivatott, mennyire szeretheti az amerikai futballt. A sorban a két Super Bowlba is bejutott Seattle Seahawks-védő, Bobby Wagner azonban nem hagyott kétséget efelől saját esetében: „Senkit nem akarok megbántani, de addig játszom, amíg majd nem megy már. Túlságosan szeretem ezt a játékot” – írta twitterén.

Akkor mennyi agyrázkódás van? 

Az NFL idén januári statisztikái szerint 25 százalékkal csökkent az agyrázkódások száma az előző szezonhoz képest. Összesen 111 esetet regisztráltak, de az agyrázkódásokkal kapcsolatos policyt még mindig rengeteg kritika éri, mert a játékosok nem ritkán perceken belül visszatérhetnek a pályára.

Az Egyesült Államok Egészségügyi Intézetének egyik tanulmánya 1996 és 2007 között tanulmányozta a számokat. Azt vették észre, hogy 2001 és 2007 között 7,4 százalékkal csökkent az agyrázkódások száma, mert 1996 és 2001 közötti adatok szerint átlagosan 0,42 agyrázkódás jutott egy meccsre, addig ez a szám 2002 és 2007 között 0,38 volt.

A kutatás szerint a 2002-től kezdődött időszakban már sokkal jobban odafigyeltek az agyrázkódások veszélyeire a médiafigyelem miatt. 

Ami az utóbbi éveket illeti, 2012-ben 173 agyrázkódást, 2013-ban pedig 148 esetet regisztráltak, a legutóbbi idényben átlagosan 0,43 agyrázkódás jutott egy meccsre, tehát sokkal előbbre nem vagyunk. Lehet játszani a számokkal, de ahogy Borland esete is mutatja, a játékosok féltik helyüket a csapatban, ezért sokszor eltitkolják, ha agyrázkódásra utaló tüneteket érzékelnek. 

Az más kérdés persze, hogy hosszútávon megéri-e, hiszen egyre több korábbi játékosról derül ki, hogy krónikus traumatikus enkefalopátia (CTE) mutatható ki az agyán. A Super Bowlban Julian Edelman, a New England Patriots elkapója több ütközés után is alig bírt felállni, mégis folytatta a játékot, mert nyerni akart. De ezzel nincs mindenki így. A már visszavonult Sidney Rice, illetve a még aktív Steve Weatherford már most felajánlották agyukat a későbbi kutatásokhoz.

30 éve nem jött be az úttörőnek

Az 1960-as évektől kezdve három kiemelkedő futójátékos (az ő posztjukon kapják a legtöbb ütést a fejre) döntött úgy, hogy fiatalon abbahagyja: Jim Brown 1965-ben, 9 szezon után, Barry Sanders 1998-ban 10 szezon után, Robert Smith pedig 2000-ben, 8 szezon után döntött a nyugdíj mellett.

Ők nem teremtettek precedenst, igaz, 35 év telt el Brown és Smith között. Willis, Locker és Worilds 24 órán belül döntöttek ugyanúgy. Ez persze nem azt jelenti, hogy májusig tucatnyi újabb NFL-játékostól várható hasonló bejelentés, de mindenképp feltűnő, hogy a mai játékosok egyre tudatosabban tekintenek a jövőjükre.

De olyanok is lesznek mindig, akik nem hagynak 20 milliókat az asztalon. Elég csak a 49ers keretét nézni. Michael Wilhoite, aki megkapja Borland helyét, nem vonul vissza. A többi, eddigi csere-linebackerük sem tesz így. De még ha így is tennének négyen-öten, akkor is húszan lennének a helyükre.

Bár Borland döntése mindenképpen példátlan és történelmi, néhány extrém példától eltekintve a játékostársak és a szurkolók is maradéktalan támogatásukról biztosították. Így volt ezzel az NFL is, ami hivatalos közleményében egyből azt hangoztatta, hogy az amerikai-futball soha nem volt ilyen biztonságos, mint most, és arra törekednek, hogy a játék még biztonságosabbá váljon.

  • Az agyrázkódások száma negyedével csökkent az előző szezonhoz képest. Borland visszavonulása is pont ezt sugallja, igaz?

Ahhoz viszont, hogy valóban történelmi váltásról beszéljünk, több száz játékosnak kell majd követnie Borland példáját, és így gondolkodnia:

Teljesen őszintén csak azt szeretném tenni, ami a legjobb az egészségem szempontjából. Amire a kutatásaim során jutottam, és amiket tapasztaltam, azok alapkán nem gondolom, hogy az amerikai futball megérné a kockázatot. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!