Az NFL egyik régi pontszerző szabályát kiiktathatják

2015.03.26. 12:10

Az NFL-nél évek óta tanakodnak azon, hogy mit kellene kezdeni a touchdownok utáni rúgásokkal, az extra pontokkal, próbaképp változtatták már a rúgás távolságát az előszezonban, és most a csapatok éves találkozóján is furcsa ötletek merültek fel, hogyan változtassák meg a 94-ben bevezetett szabályt. 

Alapvetően az a probléma, hogy az extra pontot a játék fölösleges és unalmas elemének tartják, a rúgók csak ritkán hibáznak, egészen pontosan a próbálkozások 99,3 százalékát értékesítették a múlt idényben.

Az edzők emiatt alig vállalják be a nagyobb kockázattal járó kétpontos kísérletet, amikor rúgás helyett akciót próbálnak meg két yardról, pedig a szurkolók imádják az ilyet, a meccset is izgalmasabbá lehet tenni vele. A statisztikák alapján látszik is, hogy mennyivel kockázatosabb egy rúgásnál.

A tavaly márciusi adatok szerint 2002-tól 2014-ig 728 kétpontos próbálkozás volt az NFL-ben, 49,9 százalék volt sikeres. Csapatokra bontva így nézett ki, hogyan mentek a kétpontos kísérletek.

Fotó: Sharp Football Analysis
Fotó: Sharp Football Analysis

Éppen ezért az NFL-csapatok éves találkozóján furcsa javaslatok is felmerültek, hogyan lehetne megreformálni a játékot. A legutóbb konferenciadöntős Indianapolis Colts például azt javasolta, hogy a csapatok akár kilenc pontot is szerezhessenek egy támadás végén.

Ez úgy jönne ki, hogy a hatpontos touchdown után egy csapat ha sikeresen bevisz egy kétpontos kísérletet, akkor még egy pontért a félpályáról próbálhatnának rúgni. Elég nagy megrökönyödés fogadta, amikor a Colts bedobta ezt az ötletet, a csapat később visszavonta a javaslatot, úgyhogy az még a szavazásig sem jutott el.

Mások inkább az egyyardos vonalra vinnék előre az extra pont helyét, így a csapatok talán többször vállalnák be az akciót rúgás helyett. Egy másik tábor viszont egészen a 15 yardosig vinné vissza a labdát a touchdown után, így valamivel nehezebb dolguk lenne a rúgóknak. Tavaly olyan felvetés is volt, hogy 43 yardról kellene elvégezni az extra pontokat, de még ebből a távból is 80 százalék körüli volt a hatékonyság, a javaslatból sem lett semmi. 

A Patriots-rúgójátékos Stephen Gostkowski egy extra pontot értékesít
A Patriots-rúgójátékos Stephen Gostkowski egy extra pontot értékesít

A legutóbbi Super Bowlban a New England Patriotstól vereséget szenvedő Seattle Seahawks is előállt egy ötlettel szerdán. Pete Carroll vezetőedző azt szeretné, hogy a touchdown automatikusan hét pontot érjen, ezután a csapatoknak kötelező lenne akciót vezetni, rámenni az endzone-tól két yardra egy pontért, és a védelem is szerezhetne egy pontot, ha visszahord egy interceptiont vagy egy fumble-t, azaz labdavesztést. 

„Ha valami több mint 99 százalékos hatékonysággal működik a játékunkban, akkor arra nem árt alaposabban ránézni" - indokolt Carroll.

Az extra pont sorsáról végül elég aktív vita alakult ki, de megint csak eredmény nélkül, ugyanis a végleges döntést májusra halasztották. Addig az edzőket is bevonják a vitába, és csak ezután dőlhet el, hogyan változtatnak a szabályon, mert jelen állás szerint szinte biztos, hogy nem marad minden a régiben, erről nyilatkozott több NFL-csapat képviselője is. 

Még ha a rúgások 99,6 százaléka be is megy, volt azért már olyan az amerikaifutball-bajnokságban, hogy egy kihagyott extra ponton ment el egy meccs. Az egyik legemlékezetesebb a 2003-as New Orleans Saints–Jacksonville Jaguars végén volt, az utolsó játéknál a Saints addig passzolgatott, amíg összejött a touchdown, 20-19-re feljöttek.

A Saints kihagyja az extra pontot

Az extra pontot viszont a rúgó John Carney csúnyán mellérúgta, ezzel kikaptak a New Orleans-iak, és a rájátszásba sem jutottak be.