A védelem beismerte, Hernandez ott volt a gyilkosságnál

2015.04.08. 12:30

Kedden a vád és a védelem képviselőinek záróbeszédével lezárult Aaron Hernandez, az emberöléssel vádolt NFL-játékos kilenchetes tárgyalása, amin az utolsó napra maradt az egyik legfontosabb fejlemény.

Ez pedig egyértelműen a védelemhez kötődik, James Sultan védőügyvéd ugyanis a tárgyalás során először ismerte el, hogy Hernandez jelen volt Odin Lloyd meggyilkolásánál, de csak szemtanú volt, nem ő lőtt.

„Csak egy 23 éves fiú volt, aki látott valamit, egy sokkoló gyilkosságot, aminek az áldozata olyan valaki volt, akit közelről ismert. Azt sem tudta, mit csináljon” – mondta Sultan beszédében, azt viszont nem magyarázta semmivel, hogy a gyilkosság után Hernandez Ernest Wallace-t és Carlos Ortizt, vagyis a két lehetséges elkövetőt saját házába vitte hajnalban.

A vád szerint viszont mindenképp előre eltervezett gyilkosság történt 2013. június 17-én, amit egy két nappal korábbi, egy bostoni szórakozóhelyen történt vita miatt követett el Hernandez két társa segítségével.

A 12 esküdt kedden 1,5 óra tanácskozás után vonult pihenőre, ezt szerdán folytatják majd addig, amíg meg nem születik az ítélet. Ha előre eltervezett gyilkosság vádjában találják bűnösnek, Hernandez életfogytiglanit kaphat, ha hirtelen felindulásból elkövetett emberölést állapítanak meg, akár 15 év múlva szabadulhat próbaidővel.

Emellett többrendbeli engedély nélküli fegyver- és lőszertartással is vádolják, ha ezekben bűnösnek találják, összesen akár 29 évet is kaphat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport